Alig jut ideje a kutyáira, pedig kettő is van belőlük. Fiatal, korát és törékeny alkatát meghazudtoló módon eltökélt. Érdemes művész. Tavaly márciusban új életet kellett kezdenie – az egri anyaszínház nem bírta elviselni az általa vezetett tánctagozat önállóságát. A színház kapui azóta sem nyíltak ki - viszont a Nemzeti Táncszínházé igen. Most táncosként és koreográfusként is látható.
Gál Gábor fotója
Sikeres évad van mögöttetek, megnyugodtál?
Egyrészt igen, mert tényleg erős félévünk volt. Megy a Rómeó és Júlia a táncszínházban, felléptünk a Szegedi Szabadtéri Játékokon és Szabó Gyuri is meghívott minket a Trafóba egy Kun Attilával közös darabra. Sok próba, sok munka van mögöttünk. Viszont a jelen nagyon bizonytalan. Ráadásul még nem zárult le a mukaügyi per sem.
Milyen kimenete lehet?
Erről nem szívesen beszélek. Már csak azért sem, mert még nem ért véget.
De elképzelhető, hogy megnyered és két hónap múlva ismét az egri tánctagozatod vezeted?
Elképzelhető…De nem csak azért harcolok, hanem a méltóságomért, a tisztességemért. A dolog lényege, ezek visszaszerzése. Ami tavaly márciusban történt nagyon mély sebet ejtett. Nagyon veszélyes tapasztalat, hogy nincs az a múlt, nincs az a munka és tapasztalat, ami megvédene egy iylen helyzetben. Nem egy kártyavár dőlt össze, hanem egy komoly munkával, hosszú időn keresztül, vasbetonból épített rendszer. Ezt a rombolást megtapasztalni, túlélni nagyon nehéz.
Dömölky Dániel fotója
Új premieretek volt a táncszínházban, talán ez azt jelenti, mégis sikerült. Bár mintha kevés előadásotok lenne...
Ahhoz képest, amilyen rendszerességgel Egerben kellett dolgoznunk, kevésnek tűnik ez a fellépés-szám. Viszont a Táncszínháznak – érthető módon – egységben kell gondolkodnia, ráadásul az ő helyzetük sem könnyű... Nyilván jó lenne többet játszani egy-egy produkciót, nem mindig elölről kezdeni egy-egy előadás előtt. És az is természetes, hogy az ember minél többet szeretné mutogatni a gyerekét, ha már megszülte vérrel-verejtékkel.
Mennyit próbáltok most, szabadon?
Ebben elég kemény és rendszeres vagyok: 4-6 napot akkor is gyakoroltatok az előadások előtt, ha egyébként jó kondícióban vagyunk. Ahhoz, hogy biztonságban érezzék magukat a táncművészek a színpadon, legalább ennyi kell.
A többiek részéről töretlen a bizalom?
Úgy érzem, igen.Tavaly mindenki egyszerre állt , ki mellettem, mondtak fel. összekapaszkodtunk. Segített az is, hogy módom nyílt arra, hogy munkát adhassak nekik. Felelősséget éreztem irántuk, érzek a mai napig… Most viszont lassacskán megmutatkoznak a struktúranélküliség első jegyei.
Nehezebb tervezni vagy nincs hol próbálni?
Nem látom előre a következő hónapokat, ami nem azt jelenti, hogy nincs feladatunk, csak megszoktuk a rendszeres, feszített tempójú munkát. De nem akarok siránkozni, bárhova nézünk most a kulturális életben, mindenki joggal panaszkodhat. Annyival nehezebb nekünk, hogy túl kell lépnünk egy traumán.
Kibeszélitek?
Ez érdekes...Nem. Egyáltalán nem beszélünk róla, mindenki megélte, szavak nélkül érzünk együtt. Kár is volna arról beszélni, ami ennyire kézenfekvő. Nem is akarunk beszélni, nem az a dolgunk. Inkább a jövőbe tekintek, mint a szomorú múlton rágódnék. Viszont mind a Rómeó, mind a Bestia táplálkozik ebből az élményből, ott megjelenik minden dühünk és elkeseredettségünk. Tulajdonképpen erre való a tánc...Nem kell mindent szavakba önteni. Tudod, annyi mindent meghallgattam, „a sok rossz lehet az emberért” – típusú közhelyek tömkelegét.
Dömölky Dániel képe
Eldöntöttem, hogy a munkáról kérdezlek, erre én is itt toporgok.
Látod?! Akkor mesélek: Kun Attilával a Bestia nagyon tartalmas darab volt, az, hogy sokféle művésszel dolgozunk együtt, mindannyiunknak rengeteget ad. A Rómeóban pedig fellépnek az Operaház táncművészei is. Mind szívvel-lélekkel együtt dolgoznak velünk, elsőre igent mondtak és mostanra a társulathoz idomultak, együtt lélegeznek velünk. Együtt dolgozom például Apáti Bencével, Liebich Rolanddal, Kerényi Miklós Dáviddal. És Kamarás Iván is színre lép.
Dömölky Dániel képe
