Koratavasszal megnyitotta kapuit az új Nemzeti Táncszínház, és alig néhány héttel később már az Eiffel Műhelyházban is láthattunk balettelőadásokat – mindkét helyszín hatalmas lehetőségeket rejt a hazai táncélet számára. De mi történik most pontosan az Operaházban és teljesen elkészült-e az Eiffel? Erre ad választ az OperaCafé júniusi adása.

Eiffel Műhelyház Operaház

Fotó: Máthé Zoltán/ MTI

 

Az Eiffel-csarnok – ahogy a szakma és az utca embere nevezte – volt az ország legnagyobb ipari műemléke. Ez a közel húszezer négyzetméter alapterületű építmény a MÁV gőzmozdony-szerelő csarnoka és fűtőháza volt, terveit Feketeházy János hídépítő készítette 1883 és 1886 között. Mai tudásunk szerint viszont Eiffel nem is dolgozott együtt a magyar mérnökkel, a francia mérnök neve csak a rá jellemző acélszerkezet miatt ragadt rá az épületre. 

Az 5 hosszanti hajóra osztható, bazilikális szerkezetű csarnoképület 214 méter hosszú, 96 méter széles, rácsos acélszerkezetes. Üvegezett a középső tengelye felett, az oldalhajók pedig félnyeregtetősek. A műhely 123 évig működött itt, és mivel a korábbi átalakításokat az évtizedek során nem bontották le, újabb és újabb rétegek rakódtak az épületre – olvashatóak a legapróbb részletek is a Pestbuda blogon.

Az Eiffel tavasszal próbaüzemben működött, ősszel várható a teljes megnyitása. Hiányoznak még a valódi festőműhelyek, varrodák, a saját szcenikai műhely. Az Eiffel Műhelyháznak annyi terme van, amennyivel

a milanói Scala sem büszkélkedhet.

Az Operaházban is folynak a munkálatok: egy éve kezdődött el a nézőtér és a színpad átépítése. Az Ybl-palota homlokzatának tisztítása már befejeződött, de a szobrok felújítása, az aranyozás, a belső munkálatok még zajlanak – derül ki az OperaCafé adásából.