Csak egy korty romantika csikorog a parti fövenyen, csak néhány édes hangfoszlányból összefércelt  dallam mászik a füledbe, néhány ciccegés, libbenő, virágos ruha, szárazon karcoló pezsgő, fejedbe szálló flört, semmi komoly. Csak a világ egyik legjobb koreográfusa ver éppen át. Először azzal, hogy elhiteti veled, vágysz a romantikára, pedig csak képzelted, hogy létezik. Aztán azzal, hogy teljesíti a vágyad, és megteremti. Engedd meg, hogy bemutassam az egyik legpimaszabb zsenit, Emanuel Gatot!

Fotó: Mike van Sleen

 

De mire vágyunk, amikor romantikára vágyunk? A túlszínezett filmmesék negédessége könnyen értelmezhető és lefordítható nyelv a válaszadásra, de kevés. Nem filmjelenetek megélését, nyilván nem mások megálmodott képeit, rózsáit, pezsgőjét vagy az aktuális Christian Grey erotikus fantáziáját keressük. A saját intimitásunkba vágyunk beengedni valakit. A saját testünket szeretnénk kicsit borzongatni, gurgulázva nevettetni, játszatni. A saját érzékeink hangszerét szeretnénk pengetni - vagy felelősség nélkül átadni a pengetés jogát másnak, mindig, a máshoz képest is másnak. Belefeledkezni, örülni, felhőtlenül próbálkozni, meghatóni, sírni, bármi, bőgni. Érezni. Érzésekre vágyunk. 

Forrás :emanuelgatdance.com

És Gat éppen ennek a mestere. Úgy ad hanggal, játékkal, zenével - rengeteg, rengeteg zenével - lebilincselő mozgásuniverzumával, hogy nem is darab kísér haza, hanem a saját érzéseid. Melyek egy finom, kicsit bágyadt és gyermeki dallam hátán ringatóznak egész este, mikor a Plage Romantique-ot, ezt a "koreografált musical-t" nézed.

A dallam a plázson születik, ahogy a mozgás is - egyidőben az érzésekkel. Nincs ragaszkodás, nincs elvárás, ugyanazokból a testekből árad a zene, ahonnan a mozdulatok. Könnyűléptű kis dallamok, vajszínű találkozások, az első pár perc öröm után kiderül, itt  nincs dráma, nincs túsz. Romantika van. Erre valaki kiáll a színpadra és közli, hogy ez egyáltalán nem romantika, mindent félreértettél.

A tántorgó harmóniák ekkor szétfolynak a disszonancia kavicsain, a testekből kis huhogások, kiabálások áradnak. Mikor elhiszed neki, hogy rossz helyre vettél jegyet, fordul a kocka és kiderül, az élet romantikus, kikerülhetetlenül és végérvényesen az. Ironikus, ahogy belesétálsz a langyos, süppedő homok alatt bújó csapdába.

A kilenc táncos egész este szabad, nem fix koreográfiával dolgozik, Gat saját bevallása szerint csak "bizonyos sarokpontokat" jelölt ki, és a köztük folyó mozgás csapásirányát. A cél pedig minden pillanatban ennek követése, az, hogy megtalálják az utat A-ból B-be. Ettől még kiélezettebb, még gyönyörűbb a figyelem, amivel egymást keresik és vizsgálják, ami segít abban, hogy kapcsolódjanak.

És az, aki figyeli a romantikára éhes vadakat

Emanuel Gat marokkói-izraeli koreográfus, aki minden jel szerint felforgatta a kortárs táncról való gondolkodást az elmúlt években. Egyrészt iszonyú nagy technikai tudást vár el a táncosaitól, másrészt egészen döbbenetes mértékben hagyatkozik a zenére. Utóbbira az a magyarázat, hogy 23 éves koráig karmesternek készült, ekkor találkozott először a tánccal. 

Nagyjából húsz éve készítette első koreográfiáját, tíz éve alapította első társulatát, miután a gázai övezet közeléből Franciaországba költözött. Azóta nagyon jólnevelten tünteti ki a táncszakma a legrangosabb elismerésekkel, a többi között a Bessie-vel.