Dübörög, dübörög a vágy villamosa, felszáll rá mindenki, Stella, Mitch, de leginkább Blanche Dubois, a finom, érzékeny lelkű tanárnő, aki menekülne múltja elől valami újba, valami ismeretlenbe, de ez a múlt visszahúzza. Tennessee Williams világot bejárt drámájának balett-termi próbáját nézve egyértelmű a vágynak ez a dübörgése: gazdag zenei szövet és a modernet a klasszikussal ötvöző, expresszív koreográfia olyan randevút adnak egymásnak, amilyen csak egy igazi randevú lehet: izgalmas, tökéletes dramaturgiájú, erotikától fűtött találkozó, ahol a felek nemcsak kibontakoznak, de egymásból táplálkoznak. 

„Nem akartam színházi effekteket, sötét szobát, forgószínpadot. Filmes snitteket, filmszerű pörgést akartam, hogy az egyik jelenet következzen a másikból és egy pillanatra se lankadjon a figyelem” – mondja Venekei Marianna, akinek ez az első egész estés koregoráfiája. A figyelem nem lankad, Dés László zeneszerzővel minuciózusan kidolgoztak, felépítettek minden egyes jelenetet, mozzanatot az eredeti korban és helyszínen, az 1940-es évek New Orleansában játszódó műben, s az eredmény kézzel fogható: a táncosok, szólisták és kar egyaránt imádják táncolni A vágy villamosát, s bizony bánhatja, aki kimaradt belőle. 

Fotó: Emmer László

Blanche Dubois előkelő, kifinomult dáma, ám gyenge idegzetű, múltjának rabja és fél az öregedéstől. Finom mozgása Venekei koreográfiájában húga férjével, a dúvad Stanley-vel való ádáz hadakozásba csap át, mígnem a darab végére a teljes őrület táncát járja. Stella, a külvárosi porfészekben megrekedt odaadó feleség nővérét érkezése pillanatától fogva mély szeretettel, gondoskodással veszi körül, kettősük a boldog gyerekkort idézi és szoros kötelékről árulkodik. Igen ám, de ott a sógor, a nyers erejű, animális Stanley Kowalsky, az igazi munkásöntudatú macsó, aki nem tud mit kezdeni a szerinte inkább finomkodó, mint finom lélekkel. Stella pedig kénytelen lavírozni brutális modorú férje és a betegségét egyre kevésbé titkolni tudó nővére között hol ide, hol oda húzva, hiszen boldog házasságban él, rajong a férjéért, de a húgát is szeretné kiszolgálni és jövőjét biztosítva látni. A táncosok kivételes érzékenységgel, dinamizmussal és meggyőző erővel jelenítik meg a világirodalom emblematikus karaktereit, látszik, hogy az eredményt egyénileg és közösen is komoly felkészülési folyamat előzte meg. 

A legelementárisabb erejű figura Venekei művében talán Stanley, itt aztán ki lehet adni minden agressziót, dühöt, nőgyűlöletet és leplezni vágyott kisebbségi érzést. „A színészi játékot, a karakterformálást is nagyon komolyan vettem – mondja Majoros Balázs, Stanley alakítója – olykor azon kaptam magam, hogy a metrón gyakorlom a vad, gyűlölködő arckifejezéseket, mígnem elkezdtek furcsán nézni rám az emberek. A filmes verzió Marlon Brando és Vivien Leigh főszereplésével jó inspirációt jelentett, a drámát pedig most olvasom. Sajnos színházban nem láttam a darabot, de szerencsére már a próbák legelején nagyon elkaptuk a figurákat, jól beállt a művet jellemző hangulat, a premierig pedig tökéletes lesz” – mondja Balázs, aki azért reméli, az életben lágyabb, mint Stanley Kowalsky kegyetlen, nyers férfiasságú figurája.

S hogy mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás? Először a librettó született meg, ezután jött a zene. Van itt minden: jazz, kortárs, szimfonikus, bigband. A koreográfus beavat: azonnal tudta, kiket akar a szerepre. „Nekem van egy speciális, inkább a jazzhez közel álló stílusom, olyan művészeket szerettem volna, akik ebben a mozgásformában otthon vannak. Mivel éjjel-nappal a táncosokkal vagyok, tudtam, ki képes erre, ki az, aki ebben jó. Az első szereposztással (Carulla Leon Jessica, Földi Lea, Majoros Balázs, Biocca Mark James) már december óta próbálunk, de a második szereposztás is nagyon jó kis csapat, itt Balaban Cristina lesz Blanche, Krupp Anna Stella, Rónai András József Stanley és Bajári Levente Mitch.”– tudjuk meg a műhelytitkokat.

A darab elején és végén a gyerek Blanche és Stella tűnnek fel, őket a Magyar Nemzeti Balettintézet növendékei jelenítik meg: a lányok láthatóan óriási élvezettel, s fegyelemmel várnak sorukra. „Együtt táncolunk a felnőttekkel” – mondja a kis Stellát alakító Nagy Zorka, aki a profi balerinákra jellemző komolysággal pózol, amikor a darabbéli Stanley a próba szünetében emelgeti.

S hogy a mű vége mi, a fájdalmas végkimenet hogyan jelenik meg, azt éppúgy nem árulom el, ahogy azt sem, hogy Stanley és Blanche között végül történik-e valami. (Ez a kérdéses valami, a mű legnagyobb titka is tökéletesen lett a tánc nyelvére lefordítva.)

Dés László izgalmas fordulatokban gazdag, áradó zenéje és Venekei Marianna lebilincselő koreográfiája bizonyítja, nem lehetetlen világhírű drámát a zene, illetve a tánc nyelvén újraalkotni úgy, hogy abban benne legyen tökéletesen az eredeti mű, mégis teljesen új formanyelvet, s ezáltal esztétikai minőséget hozva létre. 

Szálljanak fel Önök is e villamosra, s hagyják a peronon a cipelnivalójukat. Jön az úgyis magától.