Csak zsarnok adhat népének békét és boldogságot, a nép pedig önfeledt boldogsággal fizet szabadságával. Ha tehetné, újra és újra megfeszítené Krisztusát, hogy ne kelljen saját döntéseit, és azok következményeit vállalnia. A Karamazov testvérek második felvonása több egy családi drámánál - a társadalom alapvető filozófiai kérdéseit veti fel. Premier után.

Fotók: Nagy Attila, Pályi Zsófia

 

 

Az Erkel nézőinek fele állva tapsolt, amikor legördült a függöny szombaton a Karamazov testvérek délelőtti bemutatója után, pedig Eifman koreográfiája mind érzelmileg, mind szellemileg megterhelő. Ez a darab rögtön az első jelenetével a mélybe ránt, majd két órán keresztül tart a figyelem legintenzívebb árnyalataiban, nem engedi, hogy felszínes érték- és előítéletek tartsák a nézőt bezárva önmagába. Kinyit és irányít. Kérdez, de nem ad választ, így hosszú órákig foglalkoztat még, jóval az előadás végén túl. 

Megkérdezi, hogy vétkes és bűnös-e az az apa, akit csak a saját örömei foglalkoztatnak, aki nem tud őszinte kapcsolatot kialalkítani fiaival? Megkérdezi, hogy megvetésre méltó-e az a nő, aki megrészegülve saját szépségétől egyszerre bolondítja apát és fiát? Biztosak vagyunk-e abban, hogy igazi erény kitartani a másik mellett akkor is, ha nincs bennünk igazi szeretet? Tényleg jó-e az a fiú, aki Isten igéjében találja meg a megoldást, de egy csábító női érintésre összerogy? És ami minden dráma mögött van: kell-e a szabadság? Mit kezdünk a saját szabadságunkkal: elkergetjük, szenvedünk tőle, hálásak vagyunk érte?

Dosztojevszkij regényének minden sora ráilleszthető Eifman balettjének jeleneteire, pontosan kiolvasható a táncosok minden érzelme, minden rezdülése, még akkor is, ha ezek a rezdülések nem minden esetben sugároznak magabiztosságot.

Négy férfi és a cigánylány

A három Karamazov testvér megérkezik a szülői birtokra, hogy kikövetelje a család vagyont Fjodortól, az apától. Ám Fjodor Pavlovics (Szirb György) csak mulatozik, esze ágában sincs kiadni gyermekei jussát. Az iszákos buja vénember csak magára és a testi élvezetekre gondol.

Legidősebb fia, az első házasságából származó Dimitrij (Liebich Roland) hasonlít leginkább apjára, ami nem véletlen, hiszen ő az egyetlen, aki ebben a környezetben nőtt fel. Ő is féktelen ösztönember, ám jelleme mégis árnyaltabb, mint apjáé. Nemrég adománnyal segített egy környékbeli ezredest, akinek lánya, Katyerina rögtön a menyasszonya is lesz. Feleségül mégsem kívánja venni. A házasság elodázására jó oka van: a ház közelében él Grusenyka (Starostina Kristina), a rafinált és kiszámíthatatlan cigánylány, akinek szépsége minden férfit megőrjít. Egy csettintésére ugrik mindenki, aki valaha szeretett már nőt. És sajnos az is, akit fogadalma másra predesztinálna. Grusenyka ennek tudatában egyszerre kacérkodik Fjodor Pavloviccsal és várható örökösével, Dimitrijjel. 

A két ifjabb Karamazov fivér, akik apjuk második házasságából születtek, s anyjuk halála után idegeneknél nevelkedtek, csak nemrég tértek meg Dimitrij hívására a családi fészekbe. Az idősebbik, Iván (Radziush Mikalai) ragyogó képességű gyerek volt, az orosz értelmiség kétségbeesett gondolkodó típusa, aki beleszeret a nemes tartású Katyerinába (Golovyna Yuliya). A lány ellenáll, hiszen fogadalma Dimitrijhez köti. 

A legkisebb fiú, Alekszej (Medvecz József)a „szerzetes”, a hit közvetítője, aki mindenkit igyekszik elfogadni és olyannak szeretni, amilyen. De egészen hiába igyekszik békét teremteni a családban: látja a keserű vetélkedést apja és bátyja, Dimitrij között Grusenyka kegyeiért, látja Fjodor Pavlovics iszákos orgiáit, Katyerina érzelmeinek kétségbeesett hullámzását, aki képtelen eldönteni, hogy Dimitrijt vagy Ivánt szeresse. 

Alekszej nem csak hogy képtelen segíteni a legközelebbi szeretteit, de egyre inkább felfedezi magában a „karamazovscsina”, a Karamazov vér visszataszító tulajdonságainak csíráját. Az egész család belekeveredik a családfő és Dimitrij között Grusenykáért folytatott küzdelembe. És ebben a nagy, dühödt versengésben Fjodor Pavlovics meghal. Dimitrijt vádolják.

A fekete-fehérnek tűnő viszonyok elkezdenek átalakulni, kiderül, hogy milyen motivációk és érzelmek mozgatják ezt a kis közösséget. Eifman pedig megfogalmazza megválaszolhatatlan kérdéseit.

A kérdések

Dimitrijt bebörtönzik, pedig ártatlan. Grusenyka nem moccan el mellőle, szerelme legyőzi ösztöneit, lehullik róla a kegyetlenség maszkja és érző, finom lelkű nővé változik. Katyerina nem jelenik meg a börtönnél, az már eldől, hogy Dmitrijjel nem lesz közös a jövő - marad Iván. 

Iván és Alekszej eközben végeérhetetlen vitákat folytat a lét értelméről és az emberi lélekről. Iván azt állítja, hogy csak a zsarnokság adhat csendes, békés boldogságot, Alekszej azonban meg akarja szabadítani az embereket a félelmeiktől, és megadni nekik a szabad választást a jó és a gonosz megismerésében. Iván egyet int - és az engedelmes tömeg ismét kész megfeszíteni Krisztust. „Miért jöttél hát, hogy zavarj bennünket? Eredj, és többé ne jöjj ide... egyáltalán ne jöjj... soha, soha!”

A középső fiút gyötri a lelkiismeretfurdalás, ő is eljátszott korábban apja halálának gondolatával. Fjodor megjelenik előtte, a hallucinációkba szinte beleőrül. Meglátogatja Dmitrijt, elmondja neki szenvedését. A közös sors, a közös szenvedés végül közel hozza a fivéreket egymáshoz, kibékülnek.

Rabok szabadulása

Alekszej nem bírja nézni az emberi szenvedést, és embertársai iránti szeretete által vezetve kiszabadítja a siralomházba zárt rabokat. Az elítéltek fejében azonban csak az jár, hogy most „mindent szabad”. Mindent és mindenkit elpusztítanak, ami útjukba kerül. 

A családi tragédia szörnyű véget ér: Fjodor Pavlovicsot meggyilkolták, Dimitrij áratlanul tölti börtönbüntetését, Iván elméje elborul és kerekesszékbe kerül, Alekszej pedig abba őrül bele, hogy minden szeretet és odaadás ellenére nem tud a családján segíteni.

A cselekmény forrása itt.