Nagyon szeretjük a mozdulatművészetet, több okból is. Főként azért, mert a szó legnemesebb értelmében hungarikum: a mozdulatművészet a 20.századi modern tánc magyar irányvonala. Több mint mozgásművészet (bewegungskunst) - 25 évet ünnepel a Magyar Mozdulatművészeti Társulat.

Fotó: Pálosi István/ Meggyesi Mónika

 

A Dimenziók című előadás az élet, a halál, a gyász, a túlvilág, és a különböző dimenziók témáját vizsgálja. A 25 éves Magyar Mozdulatművészeti Társulat szinte túlvilági hangulatot teremt a színpadon legújabb darabjában. Rétegről rétegre tárul fel a nézők számára a jelentés, látunk egyre mélyebbre, miközben távolodunk és elmerülünk ebben az éteri világban - írja az előadásról a Magyar Mozdulatművészeti Társulat, aminek vezetője Pálosi István.

Az előadást egy óriási veszteség inspriálta, Fenyves Márk mozdulatművésznek, a Magyar Mozdulatművészeti Társulat alapító tagjának 2018-ban bekövetkezett halála. Pálosi István a darabbal kapcsolatban elmondta, hogy 

Számomra ez jelentette a fordulópontot, előtte sokkal realisztikusabb beállítottságú voltam és inkább az érdekelt, ami megtapasztalható, érezhető, ízlelhető, szagolható és tapintható.

Nem hittem különböző dimenziók, vagy különböző síkok létezésében. Bár előtte is gondoltam, hogy léteznek más, nem földi energiák, de nem foglalkoztatott igazán a téma.

Aztán amikor az embert éri egy ilyen veszteség, és elkezd magyarázatot keresni, akkor teljesen természetes, hogy a hit világa felé fordul. Ezért elkezdtem vizsgálni a legkülönbözőbb kultúrák vallásait és azt, hogy hogyan dolgozzák föl a halált, hogyan gondolkoznak az elmúlásról. Így találkoztam például a Tibeti halottaskönnyvel, és azzal, hogy ők hogyan állnak a lélek továbbéléséhez.

Pálosi szerint  a Dimenziók című darab egy kicsit filozófiai, és egyben vallásfilozófiai indíttatású, ugyanakkor nem képviseli egyik vallási irányultságot sem. Az alkotási folyamat követte a gyásszal kapcsolatos belső munkának az ívét, az alkotók a személyességen, a közvetlen személyes tapasztalatokon keresztül teremtenek kapcsolatot a nézőkkel:

Az a célom, hogy a közönség soraiban mindenki fel tudjon építeni egy, vagy akár több történetet magában. Vagy egyszerűen csak egy benyomást kapjon egy bizonyos dimenzióról. Szeretnék létrehozni egy hangulatot, egy képet, amit tud valamihez kötni, ami elindít benne valamit a múltból, vagy az előző életéből… Az első pillanattól kezdve tudtam, hogy ehhez biztosan szükség lesz projekcióra, mert kell egy vetített tér, ami a reális színpadi térből átemel valahova máshova. Amikor csak színpadi fényekben látod a táncosokat, az nagyon földi, túlságosan megfogható, míg a film, mint képzeleti világ egy sokkal szélesebb spektrumot jelenít meg. Ennek a hatásnak a megerősítéseként elkezdtem rétegződéssel, mozgó függönyökkel játszani. Az is nagyon hamar kialakult bennem, hogy minden fekete-fehér, hogy nincsenek a teljes skálán mozgó színek és ízek, hanem valami nem földi térben létező, de közben mégis emberivé váló képeknek a változásai.

A Dimenziók október 30-án és 31-én látható a MOHA-Mozdulatművészek Házában.