Góbi Rita a hazai táncszakma egyik legfüggetlenebb és legautonómabb alkotója. Reptében című egész estés darabját beválasztották az Aerowawes húsz legjobb kortárs előadása közé, ezért az egyik legjelentősebb kortárs tánc seregszemlén, a Spring Forward Fesztiválon ez az alkotás képviseli majd márciusban Bulgáriában hazánkat. Darabokról, tervekről, nehézségekről beszélgettünk és arról, hogyan születik meg egy előadás.
A Reptében című előadásodat, mely egy egész estés szóló darab, beválogatták a tavalyi 20 legjobb kortárs előadás mezőnyébe és idén márciusban mutatjátok be Bulgáriában a Spring Forward fesztiválon.
Két évig készültem, érleltem ezt az előadást, az egész egy nagyon fontos folyamat volt.
Hogy született meg az előadás? Mi volt a kiindulópont?
Az egyik nyáron nagyon megihletett egy kortárs zenei album, amire elkezdtem improvizálni. Volt egy körvonalazatlan vágyam: a zene, a félhomály és én. Már majdnem megvettem a zeneszerzőtől a jogokat, aki éppen Magyarországon is koncertezett, találkoztunk, szinte már megállapodtunk, amikor rájöttem, hogy minden, amit csináltam, túlmutat a zenén és a látványon is, így aztán eldobtam mindazt, ami az elején inspirált. Elkezdett önállóan élni az előadás magja. Ekkor hívtam Szegő Dávid zeneszerzőt, régi alkotótársamat, megmutattam neki azt, ami addig megszületett, és elkezdtünk közösen gondolkodni. Dávid a morzehangból, azaz morzejelekből építette fel a zenét. Lemorzézta a szövegeimet, szavakat, táncmozdulatokat, így ha valaki értené a morzejeleket, akkor verbálisan is érthetné a zenét. A zene és a koreográfia között egy beszélgetés zajlik, minden percre pontosan ki van dolgozva. Erre jött rá a fény, aminek szintén nagyon pontosan megvannak a maga váltásai. A játszótér maga egy háromszög: ez a repülőpálya, amelyen létezem. A próbák során először a természetes fény, a nap sugarai jelölték ki ezt nekem. A cseh származású Pavla Beranová fénytervezővel ez volt az első közös munkánk. Prágában egy workshop keretein belül ismerkedtünk meg, nagyon örülök a találkozásnak. Sok közös terv van körülöttünk.
Korábban nem egyszer panaszkodtál, hogy a művészeted, az, amit képviselsz, kevés emberhez jut el. Mára hogy van ez? Hogy állsz a kérdéshez?
Nincs vele problémám. Gondolom, hogy ezt a darabot sem egyszerű befogadni, egy embert negyven percen keresztül nézni. Nehéz koncentrálni, ez kihívás, ami sok nézőt elriaszthat.
Ehhez képest nagyon jó, értő kritikákat kaptál az előadásról szakmai fórumokon.
Akik ezeket írták, azoknak az egész életük a tánc. Nagy tisztelet nekik, örülök ezeknek a szavaknak, mondatoknak, de remélem, hogy a nem szakmabeliekre is tudok hatni.
Az egyik kritikus azt mondja, hogy minden mozdulatra képes vagy, ami a táncot jelenti, a teljes paletta a birtokodban van, de szándékosan nem használsz mindent, csak bizonyos elemeket, amik illeszkednek hozzád, mert annyira autonóm vagy.
A munkák során nemcsak magán a darabon, hanem önmagamon is dolgozom, így most is rengeteg mindent átláttam, megértettem. Gyerekkorom óta tisztában vagyok azzal, hogy úgy működöm, mint egy külső kamera, ami kívülről nézi a történéseket. Persze az embernek elementáris vágya, hogy tartozzon valahová, és bennem is van ilyen vágy, de mára elfogadtam, hogy én olyan vagyok, amilyen. Sokat nyitottam a világ felé, így a világ is nyit felém, és ma már nem bonyolítom túl a dolgokat. Az próbafolyamatokon is eljön egy pont, amikor takarítok, úgymond letisztítom a darabot, végül mindent fényesre csiszolok.
Jelenleg hogy látod a szereped a hazai táncszcénában?
Soha nem vagyok megelégedve, próbálok továbbfejlődni, továbbgörgetni azt, amit éppen csinálok. Mindig az ismeretlent keresem, azt, hogy miképpen lehet úgy megmozdulni, ahogy még soha.
Miből indulsz ki, amikor megalkotsz egy előadást? Mi a legelső momentum? Egy mozdulat, egy hang, egy fény, egy történet?
Ez változó, de általában egy képet látok. Olyan, mintha lenne egy fotó és azt festeném le.
Mi a helyzet a csapatoddal, a Góbi Rita Társulattal?
Mindig minden változik, az emberek változnak, a világ változik. Persze vannak, akikkel már tíz éve együtt dolgozom, de vannak olyanok is, akikkel még csak most ismerkedem. A lényeg, hogy egymásra kell hangolódni. Sinthavong Zsófia kollégám már körülbelül tíz éve ismer. A készülő hatszereplős darabnak ő a koreográfus asszisztense. Sokat segít, összehangolja a belső levegővételeket. Bakk Ágnes kollégámra pedig minden olyan munka hárul, ami nem a próbateremben zajlik. Vele is már ötéves az együttműködés, nagyon sokat köszönhetek neki.
Egyre több a nemzetközi koprodukciótok, a nemzetközi szereplés, fesztivál, bemutatkozás. Tavaly Szentpéterváron, Londonban és Gdańskban jártatok. Most egy újabb japán duetten dolgozol, ennek most február 9-én lesz a bemutatója.
New York mellett ismerkedtem meg egy japán táncossal egy rezidensi programban. Kilenc táncos jött össze egy pályázat keretében a világ minden tájáról, a fő cél az együttműködés volt. Ez az út és az időszak nagyon fontos volt nekem. A japán táncművésszel nagyon könnyen megéreztük egymás rezgéseit, nem is mint táncosok vagy nem is tánctechnikailag találtuk meg egymást, elsősorban a lelke fogott meg. Elkezdtünk dolgozni egy duetten és éreztük, hogy ezt érdemes továbbgondolni és rászántuk az időnket, a pénzünket arra, hogy időszakonként együtt létezzünk, együtt alkossunk.
A másik koprodukcióval, pedig te mész a nyáron Japánba, Tokióba.
Ez is egy "véletlen" találkozás volt az L1 fesztiválon, ahol Ruri Mitoh kollegával találkozhattam. Egy este léptünk fel mindketten, meg sem tudtuk egymás előadását nézni, de a neten már előtte utánanéztem és felcsigázta a fantáziámat a munkássága. Részt vettem a workshopján, így lassan elkezdtünk barátkozni, majd a Japán Alapítványhoz pályáztunk, ahol kaptunk támogatást az együttműködésünk megkezdésére. Számomra van bennünk valami hasonlóság és ez inspirál. Augusztus 4-én és 5-én lesz a tokiói bemutató, utána, ha minden jól megy, 2018 végén, vagy 2019 elején Magyarországon is látható lesz a produkció.
Korábban mindenféle egyéb felkéréseket, programokat is elvállaltál, divatbemutatót, ékszerbemutatót, stb., ahol nem te voltál a főszereplő, inkább afféle színesítő elem, amivel eladják az eseményt. Vállalsz-e még ilyeneket?
Negyedik éve már, hogy csak a saját darabjaimmal foglalkozom, illetve tanítok. Persze ha érdekes crossover típusú felkéréseim adódnak, nem mondok nemet, szeretek kirándulni filmekben, prózai darabokban, divatbemutatókon.
Egész kicsi gyerekeknek, óvodásoknak is készítettél egy produkciót, a Pici bonbont. A gyerekeknek szóló darabokkal nagyobb közönséghez lehet szólni?
Ez is nagyon nehéz, mindenhez szükséges az élő network, viszont ebben az évben készül két új gyerekdarab is: az egyik a kaposvári színházban, a másik a zalaegerszegi bábszínházban. Kaposvárott kaptam egy tematikát, a Moha és Páfrányt, a zalaegerszegi bábszínházban pedig egy régen dédelgetett darabötletemet fogom megvalósítani.
Hogyan tekintesz akkor most a jövőbe?
Mint egy sűrű gyönyörű erdőbe.
