Vetsera Mária szerepében mutatkozik be október közepén a budapesti közönségnek Yakovleva Maria. Csak néhány hete költözött ide Bécsből, hogy a következő években a Magyar Nemzeti Balett principáljaként meghódítsa a balettrajongók szívét.

Fotó: Rákossy Péter/ Magyar Állami Operaház

 

Sok éven keresztül volt a Bécsi Opera táncművésze. Miért döntött a változás mellett?

A legfontosabb érvem épp Vetsera Mária volt: Bécsben ezt a szerepet 2013-ban táncolhattam utoljára, és szerettem volna újra dolgozni vele. Nagyon izgalmas érettebben, többféle színt, aspektust is meglátva felépíteni ezt a szerepet. De persze más darabok is vonzottak a repertoárból, például Eifman koreográfiái. Az engem megszólító konkrét szerepeken, karaktereken kívül pedig a balettigazgató személye tett bizakodóvá az itteni munka iránt. Solymosi Tamást még Bécsből ismertem, akkor volt vendégtáncos, amikor én 19 évesen megérkeztem. Coppeliát és Anyegint táncoltunk együtt – előbbinek Harangozó Gyula volt a koreográfusa. Tehát ott megtapasztaltam, Tamás milyen pontos és megbízható táncművész, és úgy hiszem, igazgatóként sem lehet másmilyen. Most is nagyon örülök, hogy vele dolgozhatok, hiszen egy nagyon tapasztalt, nagyon nyitott művész, és azt látom, hogy egy nagyon jó hangulatú, izgalmas társulatot alakított itt ki.

Kifejezetten a szakmai kihívások hozták Budapestre ezek szerint?

Főként igen. Minden alkalommal, amikor más balettmesterekkel, más partnerekkel dolgozom egy szerepen – még akkor is, ha az adott szerepet már sokszor táncoltam –, kapok, tanulok valami újat, új tapasztalatokkal gazdagodom.  Ez a fejlődés útja. Bécsben már minden fontos főszerepet eltáncoltam, volt egy igazgatóváltás a pandémia alatt, sok érvem volt a váltás mellett.

 

Fotó: Nagy Attila/ Magyar Állami Operaház

Most például két Rudolffal  - Balázsi Gergő Árminnal és Timofeev Dmitryvel – is táncolhatok Vetsera Máriaként, és ettől minden előadás teljesen egyedi. De ez a karakter minden alkalommal új és más, amikor felveszem a jelmezt, megszólal a zenekar, akkor még nem tudom, egész pontosan milyen lesz aznap este Vetsera Mária, olyan sokféle, olyan izgalmas szerep ez.

Előadás közben is alakul a szerep?

Abszolút. Vetsera Máriát nagyon sokféle hatás éri, és hogy aznap este ez éppen hogyan alakítja, milyen érzelmek hatalmasodnak el rajtam a színpadon, miközben táncolok, az számomra is meglepetés.

Ugyanazok a jelenetek hozhatnak elő egészen más érzéseket?

Részben ettől is izgalmas ez a darab. Azt hiszem, számomra mindig is a drámaibb, „színházibb” szerepek álltak igazán közel, azok a darabok, amelyeknek van története. Egyébként szerintem a közönség is könnyebben hangolódik rá olyan előadásokra, amelyeknek erős története van.

 

Fotó: Nagy Attila/ Magyar Állami Operaház

A klasszikus balettben minden szabályozottabb, mindennek egészen pontosan kell megtörténnie, ott nincs lehetőség az érzelmek szabadságát megélni. Számomra sokkal nagyobb öröm, hogyha egy lelki fejlődést, változást mutathatok be, még akkor is, ha egy klasszikus balettről van szó, mint például a Giselle.

Mennyire áll közel Vetsera Mária személyisége Yakovleva Máriához?

Nem mondanám, hogy igazán közel áll, sosem lennék az a nő, aki hagyja, hogy megölje a szerelme és hagyja, hogy a szerelme megölje önmagát. Ugyanakkor vannak olyan aspektusai, amikkel tudok azonosulni, amit értek, mint például ez a finom női manipuláció. Az elején ő egészen más, egy nagyon fiatal, naiv nő, aztán ahogy telik az idő, érzi, hogy hatalma van a szeretett férfi felett. Érzi, de nem igazán tudja, hogy ez a hatalom milyen természetű, csak élvezi és közben beleszeret a férfiba, aki akkor már nem ura önmagának, drogot használ, rengeteget iszik, szuicid gondolatai vannak. Nem tudja megállítani, ezért úgy dönt, hogy vele tart. Végeredményben ez egy nagyon szomorú történet.

Szomorú önmagában és egy történelmi dimenzióban is. Bécs helyszínként sokat hozzá tudott adni a szerephez?

Amikor Bécsben táncoltam ezt a szerepet, az nagyon más volt, hiszen sokkal fiatalabb voltam. Nem is tudtam ezt a manipulációt megfogalmazni, nem tudtam, mit szabad és mit nem szabad a színpadon, mi néz ki jól, mi nem. Ráadásul ebben a balettben az a nehéz, hogy nem lehet mindenhol a klasszikából dolgozni, nagyon sok mozdulat csak akkor működik, hogyha természetes, ha olyan, mintha éppen csak megtörténne az utcán. Csak akkor érzi a közönség, hogy valódi, hogy hiteles, ami a színpadon történik. Számomra akkoriban nehéz volt olyat csinálni, ami eltér a klasszikus mozdulatoktól. Most már érettebb vagyok, tapasztaltabb, már belefér, hogy másképp legyek a színpadon.

Szabadabban?

Természetesebben. Már nem félek tőle, hogy természetes legyek a színpadon.

Mik a kedvenc szerepei?

Júlia, Vetsera Mária, Giselle.

Törékeny, de nagyon erős nők.

Azt hiszem, kicsit túl erős vagyok az életben is. De a színpadon szeretem ezt megmutatni.

Egy balettművésznek nincs más választása.

Nem nagyon van, erősnek és nagyon fegyelmezettnek, rendszerezettnek kell lennünk. Ráadásul én nem is akartam soha mást, négyévesen eldöntöttem, hogy balerina leszek, amikor láttam A diótörőt az édesanyámmal a színházban. Ő pedig – bár senki nem volt művész a családban – idővel belátta, hogy nekem ez tényleg mindennél fontosabb. Egy kikötése volt, a legjobbnak kellett lennem a balettiskolában.

Ezek szerint ez sikerült.

Annak ellenére, hogy az adottságaim nem feltétlenül predesztináltak erre a pályára, hiszen pici vagyok.

Jött a Mariinszkij Színház, aztán Bécs.

Ahova Harangozó Gyula hívott el, máig nagyon hálás vagyok érte. Meglátta bennem a tehetséget, nagyon fiatal voltam, mégis hatalmas lehetőségeket kaptam tőle. Ott pedig nincs más opció, ha esélyt kapsz, meg kell oldani a lehető legjobban. Idővel pedig eltáncolhattam a balettirodalom legfontosabb szerepeit.

Akkor a magyar koreográfus-táncművészek nagy hatással vannak a karrierjére.

Valóban, sokat köszönhetek nekik!