Háromezren látták a Budapest Táncfesztivál programjait, ami azt jelenti, hogy április 19-29. között tíz napon keresztül tizenegy előadáson átlagosan 270-280 néző ült a Nemzeti Táncszínház és a Művészetek Palotájának széksoraiban. Volt három bemutató, egy budapesti és egy magyarországi premier, plusz egy felújítás is.
Kiosztották a szakmai díjakat, amit a Magyar Táncművészek Szövetsége ítél oda minden évben a legjelensebb művészeknek és azoknak, akik a legtöbbet tesznek a magyar táncéletért. Életmű-díjjal idén Török Jolánt, a Nemzeti Táncszínház korábbi igazgatóját és alapítóját és Solymosi Zoltán táncművészt, a Magyar Táncművészeti Főiskola balettmesterét jutalmazták.
És mint minden évben, üzenet is érkezett, ezúttal Lin Hwai-Mintől. A koreográfus-író az életet ünnepeltetné tánccal:" A tánc erőteljes kifejezési eszköz. Megszólítja az eget és a földet. Szól örömeinkről, félelmeinkről és vágyainkról. Megragadja a megfoghatatlant, fölfedi az emberek lelkiállapotát, megmutatja a népek temperamentumát és karakterét. Mint sok kultúrában a világon, Tajvan őslakosai is körben táncolnak. Őseik hite szerint így tartják távol a gonoszt. Összekulcsolt kezeik által megosztják egymás melegét, míg a közös lüktetésben együtt mozognak. A tánc összehozza az embereket. Azon a ponton jelenik meg, ahol a dolgok megsemmisülnek. A mozdulatok abban a pillanatban eltűnnek, amint megjelennek. A tánc csak ebben a röpke pillanatban létezik. Fölbecsülhetetlen érték. Magát az életet jelképezi."
A tánc ünnepét a hét végén, május 4-én a színházak éjszakája követi. Most - aki lemaradt a fesztivál idején, megnézheti, hiszen - ismét színpadon lesz a Szegedi Kortárs Balett Stabat Matere a várban, az egyfelvonásos, Gergye Krisztián társulata által elővezényelt szabadságharc, az Opera Amorale, az Átrium Film-Színházban és pénteken és szombaton a Tünet Együttes Voksa a MU-ban, ami után ráadásul május 3-ára Závada Pál írót is berántották. Színházzal és sétáló hajlabdákkal, fejetlenséggel, no meg trutyival várja a színházéjszakásokat a Trafó, Miet Warlop vizuális művész darabja, a Milyen mágnes? bosszantja föl vagy nyűgözi le majd a közönséget.
De visszatérve egy mondat erejéig a sokféleséghez, a fesztiváli forgataghoz és valamiképp az amorális operához, Wahorn Airport igézetében, az biztos, hogy "ez meg mindig így van, hogy semmi sincs ami mindenkinek tetszik, de az is igaz, hogy mindenben lehet valami ami valakinek tetszik!”
