Vértelen halál, lassan hömpölygő, cseppről cseppre araszoló, egykedvű halál, azt idézi, ahogy Virginia Woolf (szerepében Meryl Streep) belegyalogol a vízbe. Átgondoltan, eltökélten és végtelen finomsággal.
Vértelen halál, vértelen élet. Porcelánbabák kelnek életre Pataky Klári koreográfiájában. Sápadt, finom metszésű arcok, könnyű tüll a ruhák, fekete, fekete szívek. Nagyon jól vagyok, lszi ne keress!
Nagyon, vagyok, keress, lszi, nagyon keress, lszi ne, jól, keress nagyon - suttogják kórusban, a csöndből zajba, majd újra csöndre váltva, öten. Porcelán arccal, porcelán szívvel. Törékenyek. Gyönyörűek. Kegyetlenek.
Hogy mit csinálj, mikor azt mondja, keress? Hogyan ess kétségbe, ha jól van? Hány lszi van addig, míg mindennek vége? Aha...
A nő gubbaszt, akar, sikít, suttog, várakozik, a nő türelmetlen, bájos, a nő fenevad, a nő hazudik és igazat üvölt az arcodba, szelíd álom csak néha, magányos és vágyik. Vágyik dühvel, vágyik azonnal, vágyik csak valamicskére. Pataky megmutatja az öt Sallyt. Merészen és érzékenyen. Jó táncosokkal, jó fényekkel, jó zenékkel.
Baj csak annyi, hogy már nem nagyon lesz színpadon. (A darab már 2008-ban elvitte a Lábán Rudolf díjat, amit a Trafó és a MÚ Színház 2005 óta oszt ki a legjobbaknak. Abban az évben Frenák Pál kapott még az Instinctért.) Viszont egy ízelítő még akad.
Ha pedig ez a lszi elfogy, csak akad otthon egy saját nő.
