Juronics Tamás idén töltötte be 50. életévét, Credo című koreográfiájában ezúttal minden alkotásnak forrását keresi. Abból merít, ami "adatott": művészi és konkrét értelemben is.
Fotó: Tarnavölgyi Zoltán
A Nemzeti Táncszínház új épületének megnyitásával indult az idei Budapest Táncfesztivál, ahogy arról már korábban írtunk, a nemzetközi produkciók mellett számos vidéki együttes budapesti premierje lesz látható ezekben a napokban a budai új színházban. A Szegedi Kortárs Balett együttese idén is emlékezetes darabbal érkezik.
Fotó: Tarnavölgyi Zoltán
A szegedi premier február 22-én volt, a budapesti csak néhány nappal később, február 28-án követi majd.
Juronics Tamás koreográfus a Credoban azt keresi, mi ad ihletet egy művésznek, mi az a "folyó", amiből merítkezik egy-egy alkotói gondolat.
Az elmúlt két évben olyan események keresztezték egymást az életemben, amelyek valahogy összeálltak egy olyan gondolattá, hogy arra sarkallt, darabot kell csinálni. Az egyik ilyen irány, hogy alkotás közben az ember jobb esetben támaszkodhat olyan tudásra vagy segítségre, amit nem feltétlenül ő maga gyűjtött be vagy birtokol, hanem valahol része az egyetemes kulturális örökségnek. Egy olyan folyamnak, ahová a sok tudás beáramlik. Ez a „folyó” mindig alakul. Olyan tár, amiből lehet meríteni. Ez lényegében a kollektív tudattalan - mondta el a Kultura.hu-nak.
A Credot azonban nem "pusztán" egy filozófiai gondolat ébresztette fel a koreográfusban, életének eseményei is "beleszóltak" a darabba. Az elmúlt néhány évben elveszítette nagyszüleit, és megszületett első gyermeke: az élet és a halál közelsége szintén nagyon fontos szerepet kapott a darab keletkezéstörténetében.
Fotó: Tarnavölgyi Zoltán
A Credo főszereplője egy művészember, akinek meg kell küzdeni az alkotás folyamatával. A darab négy generáción keresztül meséli el egy család sorsát. Egy lakáson belül játszódó műben egymást váltva, olykor párhuzamosan jelennek meg a különböző idősíkok: az 1920-as, 40-es és 70-es évek és napjaink világa –
mondta el a koreográfus a darab vidéki premierje előtt.
Az erős, szép képi világú darab jelmezeit Bianca Imelda Jeremias, a díszleteket Tóth Kázmér tervezte. A Credo zenéjét Arvo Pärt, Johann Sebastian Bach, Frédérich Chopin és Födő Sándor műveiből állították össze. ű
Fotó: Tarnavölgyi Zoltán
A darab záró szakasza Arvo Pärt Credo című, a hitről szóló műve, melyet 1968. november 16-án mutattak be Tallinban, az akkori Szovjetunióban. A zeneművet röviddel később betiltották, Arvo Pärtnak pedig 1980-ban el kellett hagynia hazáját. Nyugat-Európában telepedett le, és a modern egyházzene meghatározó alakjává vált.
Hinni, vagy nem hinni. Ez nem rajtunk áll. Nem mi választjuk Istent. Isten választ minket -
olvasható a darab színlapján, ami alapján a Credo egy kifejezetten vallási témájú műnek tűnik. De mégsem az. Juronics szerint:
(...) Óriási szerencséje egy alkotóembernek, hogy van saját önkifejezési módja. Szóval ez a két irány kapcsolódik egymáshoz, és mind a kettőben azt a hitet lehet kifejezni, hogy ez a szellem, ami emberek között van, már elég arra, hogy ha megsokszorozódik, olyan spirituszt hozzon létre, ami fölöttünk való. Ez rendkívül fontos és misztikus dolog.
