A Bodas de Sangre (Vérnász) 1981-ből. Ha egyszer megnézed, minden éjjel, mikor cipőtalpak dobognak az ablakod alatt, ezzel álmodsz tovább.

Federico García Lorca 1933-ban egy, a spanyol lapokban megjelent rendőri hírből írta Vérnász című drámáját. A hír ez lehetett: egy falusi menyegzőn, a templomi szertartás után, a tánc forgatagában elrabolta a menyasszonyt korábbi udvarlója. A szerető nős, egy gyermek apja. A hoppon maradt vőlegény férfitársaival együtt, lovon indult a pár után. Egy erdőben rájuk is talált, ahol a két férfi bicskát rántott, és egymásra támadt. A viadalban kapott döfésekbe mindketten belehaltak. 

Klasszikus Rómeó és Júlia történet, színpadra, vászonra kívánkozó. Ráadásul azt a társadalmi feszültséget is tükrözi, amit akkor Spanyolország átélt: a régi és a modern közötti halálos ellentétet. (Gyakran társítják a Bernarda Alba házával és a Yermával, s így együtt a Spanyol föld trilógiájának hívják őket.) A régi morál, ami vagyon és rang alapján osztott feleséget férjnek együtt élt, pontosabban nekifeszült a modernnek, ami a szerelemre és az egyéni döntésre bízza a választást. A régi udvarló szegény volt és kaszton kívüli, a férj viszont módos, megfelelő választás. De a szenvedély elragadja a szerelmeseket, a lagzin újra fellobban a vágy és elszöknek. Ez minden dráma alapja: szenvedély és hübrisz. 

A Vérnászban összeölelkezik a klasszikus görög tragédia és a modern népi drámának. Itthon Szokolay Sándor írt belőle - nemzetközi elismerést is kiváltó - operát, Carlos Saura rendezésében pedig Antonio Gades és a világ táncművészetének élvonalába tartozó együttes vitte filmre, 1981-ben. Valamelyik éjjel biztosan vetíti a köztévé, ki tudja.

Ebből a filmből mindent meg lehet tudni a spanyolokról, a drámáról, arról, hogy mi is a "garbo", a mozdulatok büszkesége, kevélysége, gőg és pátosz, fegyelmezettség és gerincmenti erő, spanyolosság. Amit Saura a többi filmjében is használ, amit olyan rendkívüli módon foglamaz meg.

Drámaiságban persze a Carmen (1983), a gyönyörű de igencsak laza erkölcsű cigányleány története sem marad el a Vérnász mögött.

Saura persze nem táncfilmekkel kezdte. A madridi Filmművészeti Főiskola diákjaként fotózott, majd újságírásra adta a fejét. 1955-től rövidfilmeket rendezett, csak 1963-tól döntött a játékfilmek mellett. Ami pedig minden snitten látszik: Luis Bunuel tanítványa.

Az idén nyolcvan éves rendező első filmjei még a Franco-diktatúra idején készültek. A Csavargókat (a két főhős a szegénység és a kilátástalan élet elől menekülve torreádornak áll), a Franco-rezsim évekre betiltotta. Ezt követte az 1964-ben készült, egy andalúziai betyár életét elmesélő Banditasirató csúfos bukás lett. De Saura ekkor találkozott Elías Querejeta producerrel, aki teljes alkotói szabadságot biztosított számára: első közös filmjük, a Vadászat című thriller számos nemzetközi díjat söpört be, ezt követte a Cria Cuervos (Nevelj hollót), mely az 1976-os Cannes filmfesztiválon külön díjat kapott, majd az Anna és a farkasok, és az Elisa, vida mia.

A filmek központi alakja Geraldine Chaplin, Carlos Saura akkori élettársa, aki nem mellesleg Charlie Chaplin lánya.

 A nyolcvanas évektől azonban szinte kizárólag táncfilmek forogtak: A Vérnász, a Sevillanas, a Flamenco, vagy a legutolsó, a 2007-es Fados. Amelyekben általában a zseniális Paco de Lucíával és Antonio Gades táncművésszel dolgozik együtt.

Saurát a kilencvenes évek átalakulásai sem hallgattatták el, mikor a spanyol filmet már Pedro Almodóvárral azonosította a nemzetközi közönség. 1990-ben forgatta a spanyol polgárháború idején játszódó Jaj, Carmelát,1999-ben pedig számos díjat nyert a Goya című filmmel, ami a festő bordeaux-i száműzetésben töltött éveit mutatja be.

A 2001-ben forgatott Bunuel Salamon király asztalánál című film pedig már egészen más stílust képvisel, kilépés ez a tánc világából, tisztelgés a mester előtt. A történet is szürrealista: az 1983-ban elhunyt Bunuel 2002-ben megbízást kap egy film elkészítésére, amelyben fiatalkori önmaga, Garcia Lorca és Salvador Dali Salamon király egykor Jeruzsálemből elrabolt asztalát keresik Toledóban. De szerencsére visszatért a tánc, Flamenco képében.

Lehet tánccal valóban fogyni, vagy csak annyi történik, hogy a mozgás öröme felülírja a liszteszsáknyi combokon, almakompót méretű hátdókon és sületlen kelttészta-fromjáú hasakon érzett aggodalunkat? Hiszen a hastáncosok korántsem gyöngén hajló fűszálak...

A válasz egyértelmű - és mint ilyen, megnyugtató - igen. Lehet fogyni, ha megtalálod a megfelelő formát. A magas pulzusszámon végzett tánc nemcsak a léleknek terápia, hanem edzi a törzs és a láb izmait, megdolgoztatja a testet a legkritikusabb területeken is. Tánccal annyi kalóriát égethetsz, mint úszással vagy közepes tempójú futással. A tartós súlyvesztés kulcsa ugyanis az, hogy örömödet leld a választott mozgásformában. Egy tempós jazzbaletten több kalóriától szabadulhatsz meg, mint egy argentin tangó órán. Viszont utóbbi minden más táncformánál jobban oldja a stresszt, ami végső soron szintén segít a normális testsúly beállításában.

A fogyás egyetlen törvényét azonban nem hagyhatod figyelmen kívül: ha kevesebb kalóriát viszel a szervezetedbe, mint amennyit elégetsz, fogyni fogsz. A fogyás kulcsa a helyes étrend és a mozgás. Az étrend átalakítása nem könnyű feladat, pláne, ha drasztikus változásról van szó. Viszont ha táncra adod a fejed, a mozgás fantasztikusan felszabadít. Nem beszélve arról, hogy az étkezésről is jótékonyan elirányítja majd a fókuszod.

Először befelé

Először is találd meg, milyen stílusú tánc áll hozzád közel: ehhez azt kell végiggondolnod, milt csinálsz igazán szívesen a szabadidődben. Inkább társaságban múlatod az időt, vagy előveszel egy könyvet? Moziba vagy színházba jársz szívesebben? Milyen zene szólít meg? A tánc az, amiben csak akkor lesz sikerélményed, ha saját magad találod meg. Különben untatni, fárasztani fog és elveszi a kedved a rozsos zsömlétől is.

Aztán kifelé

Ha imádsz zajosan élni, bulizni és önfeledten dobálod magad akár idegen emberek előtt is, akkor nincs kérdés, a salsa a te táncod. A salsa nagyon magas pulzusszámmal dolgozik, megdolgoztatja az első és hátsó combizmokat, gyönyörű kerek popsit varázsol és erősíti a vázizmokat is, javítja a tartást, eltünteti a hasi zsírpárnákat. Salsával fogyni gyors és szexi.

Ha ennél kicsit visszafogottabb vagy, de azért másokkal együtt szeretnél tanulni, ha érzékenyebbek az izületeid és nem bírod tüdővel, válaszd a rumbát vagy a tangót. Mindkettő javítja az állóképességet, hatása nagyjából a salsáé, csak kissé tovább tart elérni a kívánt súlyt. Cserébe a nőiesség megtapasztalásában élen jársz majd.

Ezek ötvözete és kifejezetten sporttá fejlesztett változata a zumba. A zumba azoknak való, akik nem szeretnének elszakadni az aerobic teremben megszokott hangulattól, az ismétlődő ütemektől és artikuláltan a testük átalakítására törekszenek.

Amikor a nőiesség a legfontosabb

Ha a belső egyensúlyod megtalálására törekszel, a harmónia, a nőiesség megélése a legfontosabb - ami bizonyos fokon minden tánc hozadéka -, akkor a hastánc felé fordulj. A hastáncnak is vannak már fogyókúrás koreográfiái. Egyébként pedig karcsúsítja a derekat, erősíti a hasizmokat, felébreszti az emésztés tüzét, javítja az anyagcserét, formálja a feneket és a csípőt.

Haladóknak

Ha már sportoltál korábban és nem áll messze tőled a balett, de nem szeretnéd egy rúd mellett emelgetni a lábad, a jazztáncot neked találták ki. Elindulhatsz a kortárs tánc bármelyik technikájának irányába is, legyen az Graham vagy Horton, vagy kontakt tánc, imádni fogod. Ezek a legszabadabb önkifejezési technikák, azoknál vannak igazán jó helyen, akik nem pusztán mozogni akarnak, hanem komplex problémákról, érzelmekről akarnak beszélni a tánc nyelvén.

És a Horton-módszer.

Önbizalom és meditáció

Ha pedig nyugalomra és befelé fordulásra van igényed, de a jógát túl statikusnak látod, próbáld ki a jógatáncot. A jóga (és a jógatánc) lélegezni tanít, a légzésen keresztül pedig megtanulod a tested fölötti uralmat, olyan párbeszédbe kezdhetsz magaddal, ami korábban teljesen ismeretlen volt számodra. A figyelem fókusza megváltozik, ami átalakítja csöndben a táplálkozásod, a mozgásod és az élethez való viszonyod. Lassabb munka ez, de megéri.

Vallás és tánc éppúgy elválaszthatatlanok egymástól, mint nyelv és beszéd vagy forma és gondolat. A vallási élmény már az őskorban táncban öltött testet: a fennmaradt emlékek tanúsága szerint a tánc volt az ősember nyelve, melyen a természethez szólt, mellyel ünnepeit kiemelte a hétköznapok közül. Az öröm, a vágy, az isten tiszteletének eszközeként  és közvetítőjeként jelent meg a tánc az ókorban is.

Az egyiptomi kultúrában viszont már - a papság megjelenésével - eltűnt az eredeti közvetlenség: a vallási célú tánc a templomi tácosnők kiváltsága lett. Ami egyrészt elindította a táncot (és a táncost) a professzionalizálódás útján, másrészt azonban elvette a fizikailag megtapasztalható vallási révületet a nem egyházi személyektől. 

India eközben megőrizte a valláshoz ezer szállal kötődő táncát, amit a hit szerint Shiva hozott a földre. De csak az ókori görögök voltak az elsők, akik a test edzését is hozzákapcsolták a tánchoz. A tánc azonban nem hagyta el a templomot: a középkori Európában szinte minden művészeti ág teológiai köntösben jelent meg - így a tánc is. Színpadra először - és a polgári erkölcsön kívülre később - csak a reneszánszban került.

Vissza a mágikus tánchoz: a természet erőinek jóindulatát és segítségét varázslattal lehetett megszerezni. A mágikus táncok mozdulatai ezekkel a transzcendens erőkkel dolgoztak - amely mozdulat mágikus formát öltött, azt tilos volt megújítani vagy megváltoztatni. A mágiában a táncé volt a vezető szerep. Bárhol és bármikor lehetett varázslatot űzni, ha az, aki ezzel élt betartotta a tánc salapvető szabályait. A vallási táncok ennél kötöttebb módon zajlottak: a csak a kultusz céljára épített templomban vagy templom előtti tereken lehetett táncolni őket, szervezett keretek között.

Az ősi, mágikus táncokat nagyban megőrizte a hagyomány. A családi egységet és közösségi értékeket oly erősen óvó zsidó vallásban például a tánc a mai napig kiemelt szerephez jut - a mai modern zsidó tánckultúra két irányban fejlődik, az egyik viszi tovább a korai telepesek néptánc műfaját, a horát.A zsidó tánc írott története azonban már a Bibliában elkezdődik: ezek a táncok mindig valamilyen kiemelkedő eseményhez, ünnephez kapcsolódtak, mint például körülmetélés, esküvő vagy háborús győzelem. A tánc ebben a kultúrában a vallás, a hit mozdulatokban való együttes kifejezése. És szinte mindig körtánc.

Fodor Zoltán tásulata, az Inversedance a zsidó kultúra egyik legfontosabb bibliai történetből, Eszter könyvéből dolgozik legújabb előadásában, az Eszterben. A történet a perzsa király lakomájával kezdődik, aki szakít korábbi feleségével, majd hosszas válogatás után a zsidó Eszterben találja meg új párját.

Eszter unokabátyja és nevelőapja, Mordecháj - aki a hagyomány szerint ez idő tájt a zsidók bírája - véletlenül megtudja, hogy merénylet készül a király ellen: két udvaronc Ahasvérus életére akar törni. Mordecháj azonban Eszter királyné segítségével megvédi a királyt, a bűnösöket megbüntetik.Mordecháj nevét pedig beírják a király krónikáinak könyvébe.

"A történetet olyan környezetbe próbáltam ágyazni, ahol megszűnik a mindennapi értelemben vett tér és idő fogalma, ahol a narratíva háttérbe szorul, hogy a táncosok fizikai megnyilvánulásai érzelmi alapúak lehessenek" - Fodor Zoltán személyes, továbbgondolt előadást ígér kedd estére.

A táncjáték nehéz műfaj. Jól játszani a színész dolga, jól táncolni a táncosé - csak a legtehetségesebb színész táncol igazán profin és csak a legtehetségesebb táncos működik jó színészként a deszkákon. Ami még nehezebbé teszi: jó táncoson nem lehet számon kérni a közepes színészi teljesítményt; ahogy  jó színészen sem a hézagos mozgáskultúrát. 

Szóval a táncjáték nem könnyű műfaj, mert óhatatlanul túlkoreografált, túlmozdult, túlfestett színészi játékkal mesél a táncos, és mivel a történet lineáris és általában végtelenül egyszerű, még a tánc adta asszociációs tér is beszűkül. A Botafogo mégis megpróbálta azt, ami már ötször a közönség kedvencévé tette és új táncjátékkal áll a publikum elé: a Mester és Zuriel  premierje március 14-én lesz a Nemzeti Táncszínházban.

Dalotti Tibor saját bevallása szerint nem kisebb feladatra vállalkozik ebben a darabban, mint arra, hogy megválaszolja: képes-e az ember saját sorsának alakítására vagy minden előre meg van írva a csillagokban? És ha minden meccset előre lejátszottak a születő lélek Földre térése előtt, akkor az ördög vagy az angyal nyert vajon?

A Botafogo (ami a nevét a samba egyik alapfigurájáról - vagy a focicsapatról, ki tudja - kapta) angyalának szerepében Práth Izabella jelenik meg, aranyruhás Zurielként aggódja szívszorongatón végig a közel két órát a kisfiúért, akiért még csecsemőkorában felelősséget vállal. Kicsit Hamvas Béla, kicsit karácsonyi mese. (Zuriel egyébként a Mérlegeket segíti, a harmónia angyalaként tartják számon az ezoportálok.)

A darab alapötletét az együttes egyik régi táncosa, Somfai Ákos adta. A kérdés az, mi történik egy tehetséges táncossal, ha kegyetlen Mesterhez kerül, ha a többiek kiutálják, ha nem abba a nőbe szeret bele, akibe szabad volna és mi történik akkor, ha lebénul. Dráma - a latin táncok formanyelvén, Karl Jenkins és a Pink Martini zenéjére hangolva. (Dalotti a darab kapcsán ráadásul elmesélte, hogy húsz évvel ezelőtt balesetet szenvedett és ő maga is kis híján lebénult.)

Pink Martini, a darab zenéjéből és hangulatából egy falatnyi

Az előző darab, a SAKK hatalmas siker volt, ebben a  - show-tánc világbajnok és látványtánc Európabajnok - csapat egy különleges sakkjátszmát táncolt el, melyben a Sötét Király beleszeretett a Világos Királynőbe...és ebből csak a baj meg a gond származott.

Most viszont semmi játék, csak tánc és az örök téma, a Gonosz és az Angyal végső csatája egy emberért, aki azt képzeli, hogy a saját életét éli. Pedig nem eléggé, nem mindig, és talán nem függetlenül a láthatatlan erőktől.

Ha az Angyal a focilabda, az Ördög pedig a barbiebaba - na, az kicsit könnyebb választás.

Azok a cicanacis nyolcvanas évek! Azok a fejpántos és tupírozott-tartós hullámos nyolcvanas évek! Azok a válltöméses, harsány színekben pompázó, vastag műanyag-öves nyolcvanas évek! Azok mind nem lettek volna kultikus táncfilmek nélkül...

Voltaképpen a Hair nem is tartozna szorosan a nyolcvanas évek táncfilmjeihez, hiszen egyrészt 1979-ben készült el (ráadásul a hatvanas években játszódik), másrészt műfajilag közelebb áll a musicalhez, mint a klasszikus táncfilmhez és sokkal inkább politikai a megfogalmazott üzenet, mintsem testkultúra-fejlesztési. Mégis kihagyhatatlan.