A világhírű fekete balerina az őt ért támadásokra egy hosszú, átgondolt írásban felelt. Kritikusai szerint jelenléte kínos az ABT számára, sőt miatta gondolhatja a nemzetközi közönség, hogy az amerikai balett nem több egy rossz viccnél. Misty erre elmondta, mire büszke és mi az, amiben fejlődni akar.

misty copeland

 

Fotó: Nisian Hughes

 

Az ABT vezető táncosnője maga osztotta meg Instagram oldalán az őt kritizáló posztot. A vélemény így hangzott: 

Ez az, ami miatt Misty Copeland (mistyonpointe) a legrosszabb (táncosnő - a szerk.) és az ABT szempontjából igazán kínos, hogy együttesének egyáltalán tagja, sokkal kevesebb ő mint egy vezető táncos. Így nem csoda, hogy a világ másik fele azt gondolja, az amerikai balett csak egy vicc. 

A poszt egy múlt heti szingapúri előadás után született, amikor is Copelad nem forogta ki A hattyúk tavában a 32 fouettét. Ezért egyébként már 2015-ben is bántotta a szakma egy része, amikor először lépett színpadra a szerepben. 

A kérdés nem is az, hogy mi a következménye ennek, hanem inkább az, miért csinál ebből hírt maga Misty Copeland?

Mert meg akar osztani velünk néhány számára fontos szakmai elvet. Például azt, hogy

1. Nem a fouettéken múlik a világ dicsősége

Egy balerina karrierjét nem határozhatja meg, hogy hány fouettét tud pontosan kivitelezni – írja Copeland. Sokkal fontosabb az, hogy megtartsa eredetiségét és a szerepeiben többre törekedjen mint a pontos technikai kivitelezés. A cél nem a lépések tökéletesítése, hanem a lépéseken keresztül megragadni a karaktert és megmozdítani valamit a közönségben. 

Ebben egyébként kolleginája, Isabella Boylston is egyetért: ha az emberek fouettéket akarnak látni, és csak ezért jönnek előadásra, inkább maradjanak otthon és keresgéljenek a YouTube-on.

misty copeland

Fotó forrása itt.

2. Többet várnak el tőle, mint másoktól

Misty Copeland az első fekete vezető balerina az ABT történetében – idáig eljutni igazán nem volt könnyű számára. "Tudom, hogy egészen különleges helyzetben vagyok. Mindig arra vágytam, hogy a balettet minél több emberhez eljutassam és sokkal nyitottabbá tegyem."

A táncosok hibáznak. Ha egy átlagos szólótáncos hibázik, még ha észre is veszik, nem csinálnak belőle ügyet. Misty viszont kitüntetett figyelmet kap, így hibáit is sokkal jobban hangsúlyozzák.

misty copeland

Fotó: Nisian Hughes

3. A táncos is ember, valódi érzésekkel

És nyilván olvassák a róluk szóló kritikákat. Az minimum elvárható, hogy senki ne egy előadás alapján döntsön a tehetségének értékéről. (Misty mondjuk éppen megköszöni, hogy a fenti videót megmutatták neki, és tud belőle tanulni.)

4. Egyébként pedig a sztárok is elszúrják néha

Copeland több egy átlagos balerinánál, ő példakép. Tudja és komolyan is veszi ezt a szerepet. Nap mint nap beszél arról, hogy a hiányosságokat, a hibákat tudatosítani kell, ez is erősebbé teszi az embert. Azt vallja, hogy "balettművészként nem kell tökéletesnek lenned ahhoz, hogy csodálatos legyél".

Forrás: Dance Magazin