Tizennégyezer középiskolás vett részt a BalettKalandon, és látta két hét alatt a Total Dance című előadást. Az iskolák és a diákok váratlan lelkesedéssel fogadták a három rövid darabot, a szervezők pedig örömmel nyugtázták, hogy érdemes volt kockáztatni. Arról, hogy miért is volt ez a választás szokatlan, Kiszely Noémit, az Erkel Programiroda vezetőjét kérdeztük.

BalettKaland Opera Total Dance

Fotók: Csibi Szilvia

 

Idén először volt az iskoláknak szóló, Erkel Színházban zajló “beavató” program témája balett, ráadásul nem is klasszikus darabokkal találkoztak a fiatalok. Milyen várakozásokkal néztek szervezőként a BalettKaland elé? 
 
A Total Dance című balett a Kaland 11. előadása volt, és egyben az első táncprodukció. A Magyar Nemzeti Balett vezetősége úgy ítélte meg, hogy a tizenéves korosztály részéről feltehetőleg kedvezőbb fogadtatásra talál három rövidebb, klasszikus és modern elemekből egyaránt építkező, sokrétű jelentéssel bíró koreográfia, mint egy hosszabb történetet bemutató klasszikus balett. Az előadások előtt olyan felkészítő anyagot küldtünk ki a diákcsoportok részére, amelynek egyik része a zenei anyag, a másik a koreográfia elemzését tartalmazza, megfelelően befogadható stílusban és terjedelemben, hangsúlyozva, hogy a „total”, vagyis „teljes” elnevezés a kifejező eszközök teljességére is utal, mind a mozdulatok, mind a zenei kifejezés terén.

BalettKaland Opera Total Dance

Fotók: Csibi Szilvia

Kicsit szorongó várakozással tekintettünk a széria elé, mert bár hat éve tart a Kaland és bizonyos fogadtatás-beli tendenciák egyértelműen körvonalazódnak az oda-visszacsatolás során, azért bármi, és annak az ellenkezője is megtörténhet...

Alapvetően úgy ítéltük meg, hogy a darab megosztó lehet, mind a kísérők, mind a diákság körében, ha nem is annyira, mint az őszi FIGARO 2.0 című operaprodukció.

Jóllehet, sokszor hangsúlyoztuk, milyen stílusú koreográfiáról, milyen látványvilágról van szó, mégis féltünk attól, hogy – főleg a pedagógusok részéről – csalódást kelt a tütük, a fehér harisnyák és a spicc-cipők hiánya, a minimalista színpadkép vagy akár a kicsit merészebb mozdulatok. Féltünk attól is, hogy esetleg egy számukra ismeretlen, „ráadásul” alapvetően modern előadás nem lesz elég vonzó ahhoz, hogy emiatt vállalják a hosszú, több irányból vágányzár miatt pótlóbuszokkal nehezített utazást - mindezt a ballagás, majd az írásbeli érettségik hetében.

BalettKaland Opera Total Dance

Fotók: Csibi Szilvia

Most már elmondhatom: hatalmasat csalódtunk – pozitív irányban. Igen nagy létszám: 14 ezer diák jött el hozzánk, nagy százalékuk igen messziről, ahogyan az már a Kalandon hagyományossá vált.

Ami pedig óriási öröm számunkra, az a visszajelzések egyöntetűsége: szóban és írásban is kizárólag pozitív visszajelzéseket kaptunk, a legnagyobb lelkesedéssel beszélnek/írnak arról a szervezők, hogy mekkora élmény volt nekik és diákjaiknak is az előadás.

Tudunk olyan diákokról, akik eljöttek többször megnézni az előadást és olyan pedagógusról, aki az összes előadáson részt vett – azaz tizennégyszer tekintette meg a Total Dance-t két hét alatt. Szokatlan véleménnyel, megnyilvánulással nem találkoztunk – ha úgy tetszik, maga a tény szokatlan, hogy ennyire egyöntetűen sikerült elbűvölni a résztvevőket.

BalettKaland Opera Total Dance

Fotó: Csibi Szilvia

Részletek a levelekből, amelyek a Programirodához érkeztek:

Köszönjük a munkájukat és természetesen a következő évben is örömmel veszünk részt a 2019-es operakalandon. A legutóbbi, balettel kombinált előadás nem csak látványos és mozgalmas volt a diákok számára, de meglepő is és kivétel nélkül minden résztvevőnek tetszett, elégedettek voltak az előadással.” - Kecskeméti SZC Kollégiuma

Ez olyan élményt nyújtott számukra, hogy máskor is szívesen fognak megnézni balettet.” - Győri Szolgáltatási SZC, Kossuth Lajos Középiskolája és Kollégiuma

Szeretném megköszönni, hogy az önök körültekintő és igen türelmes munkájuk révén, ilyen remek programban volt részem nekem és diákjaimnak. Mindent kihasználtunk, amit rendelkezésünkre bocsájtottak, így remek kirándulásban is részünk volt.  Nagyon jó érzés volt a rugalmasságukat és a segítőkészségüket megtapasztalni, mind önöknek, mind a programhoz kapcsolódó többi szervezőnek.” - Zalaegerszegi Szakképzési Centrum
 

Nagyon igényes, felemelő és különleges előadás részesei lehettünk és biztosan állíthatom, hogy megszerettük a balett műfaját! Nagyon jó választás volt az összeállított műsor. - Csongrádi Batsányi János Gimnázium

Fantasztikus előadás volt, mind a gyerekek, mind a felnőttek számára. Nagyon hálásak vagyunk a kulturális feltöltődésért. Szeretnék a szervezők munkáját is megköszönni, hiszen, mint mindig, most is nagyon precízen, pontosan működött minden. Gratulálunk az Erkel Színház valamennyi résztvevőjének. - EGYMI Karcagi Tagintézmény - Karcag

BalettKaland Opera Total Dance

Fotó: Csibi Szilvia

Marad a tánc a tematika vagy jövőre visszatér az Opera?

Az OperaKaland műsorát a Ház művészeti vezetői állítják össze főigazgató úr útmutatása szerint, figyelembe véve azt, hogy lehetőleg minél szélesebb palettát tárjuk a fiatalok elé mind a darabok megválasztásában, mind pedig az előadásmódban.

A Kaland darabjainak kiválasztásánál természetesen meghatározóak színházunk lehetőségei is, hiszen nagyon intenzív igénybevételről: napi két előadásról beszélünk ezen szériák során. Az Operaház felújítása okán színházunk következő évada sok szempontból rendhagyó lesz, sok turnéval, utazással. Emiatt - a Kaland történetében előszőr – ősszel nem lesz OperaKaland-széria.

BalettKaland Opera Total Dance

Tavasszal azonban igen nagy előadásszámmal Kodály Háry János daljátékával várjuk a csoportokat. Ez az alapmű már szerepelt a Kaland műsorán, ám azóta az akkori közönséget adó diákok már bőven elballagtak az iskolából, így szeretnénk, ha az utánuk jövők is találkozhatnának e remekművel. Biztos vagyok abban, hogy a távolabbi jövőben visszatér a tánc is a Kaland színpadára.

BalettKaland Opera Total Dance

A galéria fotóit Nagy Attila készítette.