Feledi János első önálló alkotásának premierje 2010. december 8-án volt az egri Gárdonyi Géza Színházban. Az Idők folyamán sikere megerősítette őt abban, hogy saját útját kell járnia. A jubileumi évad azonban nehezen kezdődik.

Szálkák/ Makrai Péter fotója

 

Feledi János klasszikus táncosként kezdte karrierjét az Állami Balettintézetben. Arról, hogy miért váltott, a Marie Claire-nek adott interjújában nyilatkozott 2018 februárjában:

Az Állami Balett Intézetben kezdtem, ami egy zárt világ volt. Szabályos, korlátok közötti mozgásvilág. Balettintézetben kaptunk modern képzést és a különböző modern, kortárs előadásokat látva feltárult egy más világ, hogy van más is a klasszikus világon túl. Ekkor kezdtem el érdeklődni alkotók, együttesek, mozgásvilágok iránt. Szabadságra, szabadabb mozgásnyelvezetre vágytam. Több alkotóval, együttessel dolgoztam és kialakult a saját kis mozgásformám. Én is folyamatosan változom, érek, és érik a mozgásnyelvezetem is. Visszanézve teljesen más formákat, darabokat csinálok most, mint nyolc évvel ezelőtt. Mint minden, én is változom és alakulok, hat rám a világ, az emberek, az érzelmek.

A Feledi Project az elmúlt tíz évben számos magyarországi premier és előadás mellett több külföldi vendégszereplést is magáénak tudhat. A jubileumi évaduk célkitűzése éppen az, hogy a lehető legtöbb helyen mutathassák be darabjaikat.

Feledi elmondta, hogy februárban készülnek egy új kreáció, a Don Quijote bemutatójára. A darabban olyan táncosokkal dolgozik Feledi, akik még ismeretlenek a Projectet szeretők számára, és más stílusú mozgásvilágból is érkeznek.

Az előadás a mai emberről szól, aki a tömegektől eltérő világról és életről álmodik, maszkot visel a mindennapi élet leküzdésére, és igyekszik jobbá tenni a körülötte lévő világot, legalábbis azzal, hogy elítéli annak hanyatlását. A vándorló lovag történet alapja, de a bátorságról szól, hogy az ember küzdjön a csalódás ellen, amellyel szembesül a valóság előtt.

A jubileumi tervek között szerepel a Hat Tánc című produkció magyarországi és külföldi vendégjátéka, valamint a Reflexió című, Bartók Béla Román népi táncaira íródott jazz zenekaros táncszínházi produkció erdélyi, kárpátaljai és  felvidéki bemutatója. Utóbbi  előadás zenéjét Oláh Dezső Junior Príma-díjas zeneszerző, zongoraművész szerezte.

A jubileumi évad ennek megfelelően 2020. december 8-án egy kiállítással kezdődött volna az elmúlt 10 év előadásfotóiból a Mai Manó kávézóban, de sajnos a korlátozások miatt ez egy későbbi időpontban valósul meg.

Későbbi időpontban jelenik majd meg a jubileumi kiadvány is, amiben visszaemlékezések, kritikák és fotók kapnak helyet. A jubileumi évad zárására a tervek szerint 2021 őszén kerülhet sor egy Csehov ihlette premierrel.