Venekei Marianna, A vágy villamosa című darab koreográfusa kapta idén a legjobb koreográfusoknak járó Seregi-díjat. Seregi Lászlóról, a hétköznapokról és a tervekről beszélgettünk.
Fotó: Emmer László
Hogyan zajlanak ezek a hónapok? Ősszel voltak premierek, de a kulturális élet, és a színfalak mögötti munka is alaposan megváltozott a koronavírus-járvány miatt.
Persze, minden megváltozott, állandó készenlétben vagyunk, a megbetegedések vagy azok gyanúja miatt folyamatosan változik a próbarend, illetve akár az is, hogy egy adott este ki megy színpadra. A beosztás, a tervezés nagyon sok energiát igénylő logisztikai feladattá vált. Azt szoktuk mondani ironikusan, hogy nem könnyű úgy alakítani az életet, hogy a kecske is megdögöljön, és a káposzta is megrohadjon, de most muszáj.
Fotó: Emmer László
Nehéz?
Állandó rettegés, nem túlzok, ha az élményt a halálfélelemhez hasonlítom. Normális menetrend szerint a Magyar Nemzeti Balett igen sűrű évadot tervez, sok premierrel és rengeteg előadással, ezért augusztusban már jellemzően próbálunk. Nagyon előre betanulunk, bepróbálunk mindent, hogy az előadás előtt már csak elő kelljen kapni, és jóval kevesebb időre legyen szükség. Patikamérlegen egyensúlyozzuk ki a próbamennyiséget. Ezt a mérleget most kidobhattuk az ablakon.
Tavasszal talán még rosszabb volt a helyzet, akkor próbálni sem tudtak.
Most ősszel viszont abban a szellemben dolgozunk, hogy minden lesz, minden tervezett előadást megtartunk - és aztán ezt a tervet írja felül az élet. Leállások és újrakezdések: így élünk most. Mindeközben nagyon boldogok vagyunk, ha le tud menni egy előadássorozat úgy, mint nem oly régen A hattyúk tava, két hét alatt hat előadással. Egyébként egy olyan bonyolultságú darabról van szó, hogy tréfásan azt szoktuk mondani, ebben még a portáson is spicc cipő van, ehhez képest mindössze két hét alatt bepróbáltuk. Nem egyszerű magas minőséget hozni ilyen körülmények között.
Fotó: Csillag Pál
A vágy villamosa sajnos a vírushelyzet áldozatául esett.
És milyen optimistán írtam még nyáron az üzeneteket az együttes tagjainak, hogy majd a következő évadban menni fog, nincs okuk az aggodalomra…!
Kifejezik, ha egy darabot szeretnek? Vagy ennél fegyelmezettebbek?
Abszolút látszik rajtuk, persze! Már a tekintetükön észre lehet venni, ahogy megjelennek a próbán, hogy ez egy “nemszeretem”, de “meg kell csinálni” darab, vagy egy számukra kedves. Én azt hiszem, és egyértelműen olyan visszajelzéseket kaptam, amelyek szerint A vágy villamosa s szólisták és a kar körében is nagy kedvenc. Ez a darab egy közös teremtés volt, szerintem mindannyiunknak nagyon fontos, hogy egy magyar koreográfus egész estés darabja velük, általuk valósul meg. És nyilván az sem mindegy, hogy hogyan fogadja a közönség.
Fotó: Csillag Pál
Ismert történet, nagy és érthető érzelmek, dráma - azért ez egy sikeres darab receptje. Gondolom nagyon nem kellett izgulni azon, mit szól a közönség!
Dehogynem! Kifejezetten sok aggodalom, izgalom volt bennem, hiszen életem első egész estés koreográfiája volt! Irtózat, mennyi kérdőjel volt bennem. Miközben tudtam, hogy nagyon expresszív, hatásos a zene, jók a táncosok, és segített egy nagyon “korrekt szem”, Sárközy-Holler Ágnes is a munkám során. Az ő ítéletében pedig abszolút bízom.
A Seregi-díj ehhez a munkához kapcsolódik?
Ehhez is, feltételezem, illetve valószínűleg nemcsak ehhez a konkrét darabhoz, hanem ahhoz a munkához, ahogy koreográfusként működöm.
Seregi Lászlóra ma is elképesztő szeretettel gondol vissza mindenki, aki dolgozott vele. Mindenki kiemeli a játékosságát, a tehetségét, a különlegesen intenzív jelenlétét az alkotásban.
Fantasztikus volt vele dolgozni, és az ő személye itthon, Magyarországon valóban nagyon sokat jelent - ahogy a róla elnevezett díj is. Én először a Szentivánéji álom című kreációjában voltam manó, rögtön nagyon jól értettük egymást. Seregi nagyon sok szabadságot adott, szerette, ha a táncos hoz valami pluszt, természetesen a meghatározott keretek között, én pedig már akkor is egy kis kreatív bolond voltam. Az ő darabjaiban így minden előadáson valami egészen új született: ezt igyekszünk is átadni, továbbörökíteni a mai táncosoknak.
Fotó: Szentivánéji álom/ Mezey Béla
Koreográfusként mennyire meghatározó az, hogy Ön Seregivel dolgozott?
Én is nagyon sokat készülök, nagyon precízen látom, mit szeretnék, felkészülten érkezem a próbaterembe. Ugyanakkor nyilván fontos, hogy az adott mozdulat, lépéssor hogyan esik a táncosnak, így alakítjuk is valamennyire együtt a koreográfiát, de nem ez a vezérelvem. Óriási szerencsém van, mert olyan szólistákkal dolgozom, akik minden álmomat teljesítik. Seregi László munkája, és az ő hagyományteremtő látásmódja egészen biztosan rengeteget hozzátett ahhoz, ahogy én a táncról, a koreografálásról gondolkodom.
Ez a díj mindig elővetít egy lehetőséget, jön a következő egész estés Venekei-darab?
Az biztos, hogy a díj azt jelenti, hogy a díjazott kap egy feladatot a következő évadban, de arról, hogy pontosan milyen jellegű lesz ez a munka, nem a díjazott dönt. Természetesen ennek örülnék a legjobban, és nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, ötleteim is vannak.
