Az érintés útja a magányos árnyéksimítástól a legteljesebb szeretkezős ölelésig - az egyik legfelkapottabb magyar koreográfus, Góbi Rita Érintések címet viselő új alkotásában a tánccal, a kapcsolatteremtéssel foglalkozik. Vajon tudunk-e mindannyian táncolni? Vagy elég, ha csak mások táncát nézzük? Hol kezdődik egyáltalán egy kapcsolat?
Négy zenész a háttérben, négy üres szék elöl, nem teljesen egymás mellett, de félkörívnek sem tetszik. Halvány görbületben. Türelmetlenül recsegő székek a nézőtéren, várakozással kezdődik az este. Hogy ez hogy érint minket? Kellemetlenül. De a semmiből a kellemetlenen át felsejlenek a szavak: megérint.Érintőleges. Érintett. Benne a jelentés, közel van. Olyan közel, ahol már nem véd a levegő, nem határol el a bőr. Legbelül.
Góbi Rita porcelánbaba-alakja megtöri a zörgést, teste a erőteljes vallatófényben határozott árnyékot vet. Hidegség és jeges zene, egy gitár (Dányi Krisztina) és egy cselló (Hartyáni Gábor) kíséri az énekhangot. Feloldódik a fázás a hiányban és a hiány kutatásában, az érintés nélküliség finom zaklatásában, árnyékkezek tapintásában. Kell, hogy jöjjön végre valaki? Kell, hogy jöjjön végre valaki, aki megszán. Kell, hogy jöjjön végre valaki, aki megszánja és felmelegíti.
Tábortűz melletti hangulatba érkezünk, mind a négy táncos a színpadon. Mind a négy táncos külön aurában, körülöttük és közöttük láthatatlan, de sűrű vatta. Az első valódi érintés a hasonlóságé, a kereső elindul és játszani kezd, infalntilisan, tapogatózva, kedveskedve. Egyenrangúan és azonosan élnek egymás mellett, bántás és mást akarás nélkül.
Valcer. A férfi (Samu Kristóf) megjelenése berángatja a térbe az erotikát, a féltékenységet. A teljes kontaktust és az elválást. A csalódást és a szégyent. Miközben a férfi légies és lenyűgöző jelenség, hosszú, áttetsző testszín ruhájában, szépen metszett arcával, finoman rajzolt vonásaival egy tiszta lelkű, igézően szép pap benyomását kelti. Nincs benne erő, csak könnyedség, nincs erőszak, csak esztétikum. Hatása mégis ugyanaz, mintha a nyers maszkulinitás lépett volna be a térbe. Kezdetben még csak kétharmados kóstolgatás, akarsz-e játszani szembekötősdit, akarsz-e játszani simogatósdit, akarsz-e játszani lábemelősdit? A hárfa és a hegedű hangján szólnak a testek, a nő hangszerén játszik a férfi. Addig, míg a harmónia disszonanciába nem hajlik.
A teljességben akarsz-e néha, néha félni? Elváln és szenvedni? Ütközni, dobolni, kegyetlenül eldobva lenni? Énekhangon szól a népdal "szeretek szeretni, elmegyek elmenni, maradok elmenni, elmegyek maradni, maradok maradni, születek meghalni, meghalok születni, születek születni, meghalok meghalni... " A férfi árnyéksimogatása a talajt éri már, nem a más vagy a saját bőrét, szoborszerűvé dermednek a testek, hangtalan, néma érintésnélküliségben. És marad valami nyugtalan odabújhatnék, valami nem kell mindig így történnie, valami testszeretés a nézőtéren.
Nem is akartak ennél kevesebbet, csak "megidézni és előhívni a nézőtéren ülök érzéki tekintetét, testi valóját". Sikerült.
Érintések, Góbi Rita társulata, Bethlen Téri Színház, 2013. március 8.
