Ráadásul ingyen. A felújított és új jelenetekkel bővített Kristály című újcirkusz mese a Müpa Home közvetítésében december 27-étől január 3-ig elérhető.

Fotó: Bánkúti Sándor/Index

 

Már harmadik éve érkezik meg karácsonyra a Kristály

A Vági Bence művészeti vezető által megálmodott Kristály című produkció története a cirkusz és a tánc eszközeivel idézi meg a klasszikus mesék világát.

A 2018-ban bemutatott előadásban a közönség közelről csodálhatja meg a fejük felett elsuhanó artisták mutatványait, sőt maguk a nézők is a cirkuszi tér részévé válnak. Az előadást sokféle cirkuszi zsánerszám és táncos elem is kiegészíti, a Recirquel artistái vendégművészekkel, köztük Magyarország legnevesebb hiphoptáncosaival lépnek a jeges porondra. A korábbi előadásokról itt írtunk. 

Énekesek, színészek és artisták a jeges színpadon

A Hókirálynő szerepében Horányi Juli énekesnő hangja csendül fel, az udvari Manót a társulat korábbi előadásaiból is ismert Egyed Brigitta színésznő alakítja. Horváth Zita és Zsíros Gábor artista-táncos párosa gurtniduószámban lesz látható, míg Várnagy Kristóf és Illés Renátó karikán, Wittmann Csilla és Farkas László handvoltizs számmal, Veress Zsanett és Bagdi Gergely handstand zsánerrel, Sergii Materynskyi pedig zsonglőrszámmal szórakoztatja a közönséget.

A produkcióban eredeti zeneművek és karácsonyi klasszikusok adaptációi csendülnek fel, a zenei szólamokat Terjék Gábor és Mester Dávid szerezték, a jelmezeket Kasza Emese tervezte, a díszletek Klimó Péter tervei alapján készültek. Az előadást társrendezője Illés Renátó, társkoreográfusa pedig Zsíros Gábor volt.

Ez a közvetítés jobb mint a többi

Nem klasszikus színházi közvetítést láthatnak a nézők az online változatban. Úgy próbáltuk felvenni a jeleneteket, mintha a kamera lenne a nézők szeme. Igyekeztünk elérni, hogy otthon is felidézhető legyen az a különleges élmény, amit az élő előadások nyújtanak. A kameramozgások, képbeállítások segítségével a nézők szinte együtt mozoghatnak, lélegezhetnek a művészekkel - 

mondta el a produkcióról az MTI-nek Vági Bence. 

A mindenki számára ingyenesen megtekinthető előadás a bemutató másnapján felkerül a Müpa Médiatárba, ahol január 3-áig regisztráció nélkül szintén térítésmentesen megnézhető.

Az előadás online streamje a www.mupa.hu weboldalon érhető el.