Ritka esemény, hogy balettművész Kossuth-díjat kap. Annál nagyobb. Oláh Zoltánnal a napokban készítettünk interjút, aki akkor már nyilván tudta, hogy a legnagyobb állami elismerésben részesül, ám olyan szerény volt, hogy említést se tett róla. A Magyar Nemzeti Balett együttesében így már Popova Aleszja mellett ő is a legmagasabb művészi kitüntetés birtokosa.
A hivatalos méltatás szerint "A Harangozó Gyula-díjas balettművész, a Magyar Nemzeti Balett első magántáncosa, a Magyar Táncművészeti Egyetem Klasszikus Balett Tanszékének adjunktusa részére a balettirodalom legjelentősebb szerepeit már fiatal korától kezdve kiemelkedő érettséggel megformáló, magas szintű művészi munkája, a szakma és a közönség körében nemzetközi és hazai szinten egyaránt nagy sikernek örvendő alakításai elismeréseként" kapta a díjat.
"Engem a színház egésze varázsolt el. Amikor hét-nyolc éves koromban először láttam balettot, annyira megtetszett, hogy elhatároztam, ezt akarom csinálni. Nem emlékszem pontosan, mi volt az a konkrét dolog, ami megfogott, de arra igen, hogy a látvány, a színházi légkör, az élő zenével együtt történő mozgás lenyűgözött. Később, amikor elkezdtem ismerkedni a klasszikus balettel, nagyon megtetszett benne a rúdnál végzett fegyelmezett munka, ahol mindenki önmagára figyel. Ez olyan komoly, „felnőttes” dolognak tűnt gyermekként. Aztán rájöttem, hogy az is." - nyilatkozta korábban a balettművészi hivatás iránti szerelem megszületésével kapcsolatban.
Oláh Zoltán az Állami Balettintézet (mára Táncművészeti Egyetem) elvégzése után 19 évesen egyenest az Operaházba szerződött, akkor még hivatalosan tánckari művészként, ám azonnal szóló szerepeket táncolt. Seregi László a mitológiát egy balett-társulat életéről szóló történettel ötvöző, mára klasszikussá vált művének, a Sylviának férfi főszerepével, Amythas-szal mutatkozott be, ezután az Anyegin Lenszkijével és számos más szereppel bizonyította művészi érettségét és csillogtatta rendkívül magas szintű technikai tudását, amit leginkább a természetes könnyedség és a kifinomult elegancia fémjelez.
Már huszonévesen eltáncolta a balettirodalom legtöbb klasszikusát, A diótörő és A hattyúk tava hercegét, bemutatkozott a Gisele Albertjeként, a Coppélia Ferenceként, később a modern darabok is megtalálták, Kylián Petite Mort-jában és Landler Etűdök című darabjában táncolt szólószerepet. Ezek a darabok, megvallása szerint igen közel állnak hozzá. " Az Etűdökhöz a lehető legfelkészültebbnek kell lenni mind technikailag, mind mentálisan. Akkora igénybevételnek teszi ki az embert, ami teljes ráhangolódást igényel. A néző egy olyan összefoglalót kap a klasszikus balettról, amiben a mindennapi munka revüszerű látványossága és az előadások különböző stílusa jól megfér egymás mellett, sőt egységet alkot." - mondta el az előadás kapcsán.
Oláh Zoltán volt a Magyar Nemzeti Balett történetében az első Étoile is 2013-ban, ezt a nagyon magas szakmai díjat az egyik évben egy férfi, a másikban egy női táncos kapja a társulatban az abban az évben végzett kiváló művészi munkájáért, az általa megformált szerepekért. Az első alkalmat követően két évvel újra megkapta a díjat 2015-ben.
Néhány napja készült interjúkban a 17 éve az Operaházban dolgozó művész így értékelte pályafutását, a különböző balettigazgatók alatti művészi fejlődését.
"Három igazgató alatt táncolhattam. Harangozó Gyula vett föl, ő adta meg a kezdőlöketet, a bizalmat a pályafutásomhoz, hogy szólószerepeket táncolhassak. Nála kezdtem el építeni a klasszikus, illetve a Seregi-repertoárt. Ekkor táncoltam Leszkijt, Levint, ekkor voltam Oberon, Crassus, hatalmas lendülettel estem neki a különböző szerepek betanulásának. Ez tartott öt évig. Keveházi Gábor idejére alakult ki, tisztult le a saját táncstílusom. Amíg az ember fiatal, addig próbál példaképeket másolni. Ekkor is folytatódott a klasszikus vonal, de hozzájöttek a modernebb darabok vagy például a Karamazov testvérek. Solymosi Tamás igazgatása alatt pedig kétszer Étoile lehettem. Sok szereppel bővült tovább a repertoárom és eltáncolhattam két szerepálmomat is: a Degrieux-t a Manonból, Anyegint és a rám koreografált Munkácsyt az Aranyecsetben.
Ez utóbbi azért is különleges, mert Pártay Lilla koreográfus kifejezetten rá alkotta meg a festőről szóló koreográfiát, ami a balett történetében fantasztikus dolog, hogy egy táncos inspirálja a készülő művet, az ő testére, az ő adottságaira születnek meg a mozdulatok, a táncmű egésze. Oláh Zoltánnak ez 32 évesen, pályája csúcsán megadatott, azóta is ez volt az egyik legkedvesebb szerepe.
A társulat első magántácosát hamarosan a Karamazov testvérek Alekszejeként láthatjuk az Erkel Színházban, majd az évad során Kylián Petite Mort-jában és a Hófehérkében lép fel.
Teljen interjúnkat itt olvashatják: http://tanc.reblog.hu/olah-zoltan-a-tancos-nem-befolyasolhatja-hogy-milyen-szerepet-bi
