Ha szenvedély és dráma, akkor pedig Carmen. A Pécsi Balett júniusban ezzel a darabbal érkezik Budapestre, egész pontosan a MÜPA színpadára. Vincze Balázs darabja azonban nem áll meg a szenvedély feltárásánál, hanem megmutatja a vágyból következő elképesztő erejű rombolást is. Ezúttal egy igazi férfi-drámát láthatunk a színpadon.

carmen

Fotó: Körtvélyesi László, Mihály László

 

Megvan bennem ugyan a vágy, hogy extra módon fogalmazzak meg témákat, ugyanakkor magamra vállaltam egyfajta művészi utat, amely a kőszínházhoz kapcsolódó létünkből fakad – 

VIncze Balázs rendező igyekszik megfelelni annak a szakmai elvárásnak, ami a nagy nézőszámmal működő színházi lét következménye. Ezért a 

Carmen tehát modern, közönségdarab lesz, egyes karaktereket szeretnék groteszk irányba elvinni, ami oldja majd a dráma mélységeit, mivel fontos, hogy ne agyontörve térjen majd haza a közönség.

A darab fókusza azonban új, Don José érzelmei, feldolgozása, döntései állnak a középpontban:

Azt akarom megmutatni, hogy két ember kémiája és maga a vágy, hogyan támadja meg a lelket, az agyat, a racionalitást. Mi minden történik addig, amíg Don José eljut ahhoz az őrülethez, hogy megölje Carment. Az én darabomban azonban Zunigát is megöli, mert szeretném azt illusztrálni, hogy a féltékenység, vagy bármilyen más idegállapot milyen rombolásra képes. És ezek az állapotok olyan helyzetbe hozhatnak, amelyben már nem tudod, mit teszel és, hová vezet a helyzet. Hogy milyen emberré tesz…

Carmen jelleme, nárcisztikus lénye nagyon jelenidejű ebben az értelmezésben:

Azt szeretném általa megmutatni, hogy van egy ember, aki nem ért semmit, semmi mást nem érez, csak a saját ösztöneit. Olyan jelenség, aki képes teljesen megfeledkezni mindenről maga körül. Problémákat gerjeszt, és mégsem látja ezt, és úgy éli meg, mintha mindez nem is történt volna meg.

Az interjút a Nemzeti Táncszínház készítette a rendezővel. A darab preimerje 2014 októberében volt Pécsett, és novemberben már a budapesti közönség is láthatta.