Fotó: MTI/Földi Imre
Matt Mattox saját technikáját freestyle-nak nevezte, nekünk valószínűleg kevésbé jutna eszünkbe ez a szó a rúd mellett testre simuló dresszben, szigorú arccal gyakorlatozó táncos nők és férfiak mozgásvilágáról. A 91 éves korában, idén februárban elhunyt koreográfus a tánctörténelem egyik legnagyobb hatású jazztáncosa volt, a Nemzeti Táncszínház neki szentelte a szombat estét, két rövid darabbal. Zachár Lóránd az élet misztériumát kutató Sec című koreográfiája után Raza Hammadi nyers testiséget életető Tavaszi áldozata következett.
Áldozat végül csak a néző lett, már ha túl sokszor és túl sokféleképpen találkozott már művészi életkeresésekkel és kisebb-nagyobb halálokkal, vagy az élet láthatatlan szálait szövő moirák színpadra vetüléseivel, vagy az ókori Bacchanáliákat idéző csoporterotikával. Szóval, ha sokszor volt tanúja a kimúló életnek és a zsigeri tavasznak, akkor se Zacher, se Hammadi nem kötötte le különösebben. Ha csak ritkán, akkor nyílt némi esélye a szórakozásra.
A Sec jóval messzebre megy a darabot tápláló filozófiában, mint a színre kerülő esztétikumban. Két nő, akik egy nő tulajdonképpen - csak ez kevésbé izgalmasan derül ki, mint a Harcosok klubjában - szövik az életük szálát finom fejfényben, születnek, meghalnak, közben szeretnek egy férfit, küzdenek érte önmagukkal és veszítenek, de tulajdonképpen nyernek, hiszen tovább élnek a halálig.
Banális történet, midnenkivel megesik. Tulajdonképpen mindenkivel ennyi esik meg, csupán. Nincs meglepő fordulat, nincs ötlet - de tulajdonképpen az élet önmaga is roppant ötlettelen. Átlagos születés, átlagos elmúlás, a kettő között meg némi zűrzavar. A Sec nem is segít ezen a zűrzavaron felülemelkedni, olyannak festi az életet mint egy ajándéklufit, aminek a zsinege egyszer csak kicsusszan az ember kezéből, nincs mit tenni. Lassan csordogál el szürke harminc perc, tanulság nélkül.
A két darabot összekötő logika valószínűleg az eredetiség totális nélkülözése lehetett: Raza Hammadi négy mágikus vadmacskanője és két testében-lelkében ártatlanul kihasznált fiúja sem ragasztotta a tekintetet a színpadhoz. A történet végtelenül egyszerű - persze ez nem predesztinál unalomra, és mégis - négy varázslónő miután kiélvezi a két férfiból kicsavarható szenvedély minden cseppjét sztoikusan átöltözik, a két pasi követi a példát, megküzdenek először a nőkkel, majd egymással a nőkért, de az egyik elhull a harcban. A maradék viszontagságos mozdulatokkal folytatja táncát, keserves arccal, míg a boszorkák ismét nekivetkeznek, hogy méltó módon áldozzák föl a halottat. Taps.
Matt Mattox emléke azonban valóban, több emlékestet is érdemel.
