Vincze Balázs szerint mindig lehet újat és izgalmasat mondani, mindig meg lehet találni azt a nyelvet, ami megszólítja a közönséget. A kortárs művész célja pedig ez is, nemcsak maga az alkotás: utat kell találni a nézőhöz. Új zene, új nézőpont, régi szerelem: a MÜPÁ-ban december végén látható előadásról, a Pécsi Balett Rómeó és Júliájáról a koreográfust kérdeztük.

Fotók: Mihály László/ Forrás: Pécsi Balett

 

Nem rettenetesen elcsépelt már ez a történet?

Jó kérdés. Nem innen néztem. Illetve azt gondolom, mindig lehet újat mondani erről a történetről is. Azokban a Rómeó és Júlia verziókban, amiket az elmúlt 5-6 évben láttam, akár prózában, akár táncban, mindig volt valami, ami nekem nem nyerte el maradéktalanul a tetszésemet. Minden Rómeó férfi, minden Júlia nő volt – értem ez alatt, hogy felnőtt emberek, felnőtt érzelmekkel játszottak a színpadon. Miközben az eredeti műben tinédzserekről van szó, kamaszokról. Szerintem ezt a naivitást, ezt a fajta "tiszta" szerelmet kell megmutatni ebben a darabban. Ha így nézzük, egészen mást ad. 

Ami még fontos a mi verziónkban, hogy egészen új zene íródott rá, ami szintén a mai generációknak szól. A Rómeó és Júlia a középiskolában kötelező olvasmány, mindenképpen át kell magukat rágniuk rajta a gimiseknek...Miért ne lehetne úgy elmondani nekik, hogy értsék, ez róluk szól? Eljutottam az eredeti kérdésre adható válaszig is: nem újat kell mondani, hanem hitelesen, a mai nyelven kell "beszélni". Ez egy régi szerelem, amit a mai életünkbe kell becsomagolnunk, nekünk alkotóknak.

Akkor ez ilyen értelemben egy "funkionális" alkotás? Azért született, hogy a középiskolások betaláljanak a színházba?

Ha az a kérdés, hogy fontos-e a közönség, akkor a válasz igen. Ezért sokkal több a cselekményes balett, a "könnyebben fogyasztható" darab. Tudomásul veszem, hogy valamelyest alkotóként alkalmazkodnom kell a nézők elvárásaihoz. Az a gyerek, aki az első tíz évében nem találkozik színházzal, tánccal, később már nem nagyon lesz bevonható. Kellenek célzott előadások, már csak ezért is. 

De ismerjük mi még a kamasz-szerelmet? Lehet ebben hiteles az, aki már egyfajta romantikus távolságból tekint vissza rá? 

Szerintem abszolúte. A szerelem bizonyos szempontból mindig ugyanaz, a kérdés, hogy hogyan kezeljük: ebben más egy 14-15 éves és egy felnőtt. Mondhatnám, hogy a kamasz "komolytalanabb", nem látja a csapdákat, nem érzékeli a veszélyeket, nincsenek "előítéletei", éppen ezért önfeledtebb és bevállalósabb. Pontosan emlékszem erre az időszakra. Kezdőként - nemcsak a szerelemben, minden területen - belementem egy sor olyan helyzetbe, amibe ma már nem megyek bele. Nem féltem attól, hogy megégetem magamat. Egyébként ettől is izgalmas ez az alkotói folyamat: újraélhettem a saját rejtett vágyaimat is. Van ebben némi nosztalgia, azt hiszem.

A próbafolyamatban ezt a nosztalgikus emlékezést táncosok is megengedhették maguknak? Mennyire voltak ők szerves alkotói a darabnak?

Úgy választottam ki a szereplőket, hogy azok legyenek. Mi nem lépéseket tanulunk, hanem szerepeket építünk fel, karaktereket hívunk életre, megbeszéljük, hogy ki honnan indul és hova jut el. Nyilván fontos a mozgás is, de enélkül a munk anélkül a mozgás nem lenne elég tartalmas. Ha a Pécsi Balett egész éves repertoárját nézzük, akkor egészen pontosan megmutatkozik, mennyire fontos ez az együttes számára. Mi színházi eszközöket használunk a cselekményes balettek színrevitelekor is. Szerintem így lesznek a történetek igazán érhetőek.

Ez azt jelenti, hogy a Rómeó és Júlia át van írva?

Az eredeti librettón haladok. Érdekes, hogy eredetileg teljesen át akartam értelmezni, ki akartam facsarni a történetet, de ahogy haladtunk előre, rájöttem, hogy erre semmi szükség. Az eredeti Rómeó és Júliában is minden benne van, amitől ez egy mai történet, nem kell semmit megmagyarázni. 

Mi a ma kérdése?

Képes-e a szerelem átsegíteni az előítéleteken?

Szereti ezt a darabot?

Szerintem benne van a top 3-ban. Bár nem szeretem a saját darabjaimat dícsérni. Miközben megy a cselekmény, megjelennek "elemelő" képek is, amit a zenével is megtámasztunk. Szeretem, hogy nem irtottuk ki a klasszikát, megmaradt az eredeti operazene is. 

Budapesten fontosabb megmutatni, mint másutt?

Alkotóként az a válaszom, hogy ugyanolyan fontos egy budapesti előadás, mint egy kisvárosi művelődési házban zajló. Együttesvezetőként viszont azt mondom, hogy Budapestnek, a MÜPÁ-nak a presztízse kell a táncosaimnak. Ez egy rang, amit az kap, aki sokat és jól dolgozik.