Egy balett óriási drámák nélkül, amiben a táncművészek csirkéket, kakasokat alakítanak, amelyben még egy póniló is megjelenik a színpadon. A rosszul őrzött lány kétszázhúsz éve van színpadon, rengeteg változatát ismeri a balettirodalom. A Magyar Nemzeti Balett együttese most a legismertebbet, Sir Frederick Ashton koreográfiáját játssza a közönségnek.

a rosszul őrzőtt lány

Balázsi Gergő Ármin, Melnik Tatiana és Rónai András/ fotó: Nagy Attila

 

A rosszul őrzött lány az egyik legrégebbi ma is repertoáron lévő balett. Az eredeti művet a francia forradalom előestéjén, 1789-ben mutatta be a Bordeaux-i Nagyszínház Jean Dauberval koreográfiájára, korabeli francia tánczenékre.

Ez a darab egy igazi balettkomédia: Colas és Lise szerelmének története. A románcot Lise édesanyja, a mindig résen álló Simone anyó igyekszik megakadályozni, hiszen ő lányát a jómódú Thomas gazda együgyű fiához, Alainhez akarja hozzáadni.

Már a 19. században is eljutott Magyarországra

Dauberval tanítványai egész Európában tanították a darabot, így jutott el először 1838-ban a Pesti Magyar Színházba is. A most látható, Frederick Ashton által a londoni Royal Balett számára 1960-ban elkészített koreográfia 1971-ben, Seregi László betanításában szerepelt először a Magyar Állami Operaház műsorán. A Ashton-féle jelmezekkel és díszletekkel viszont csak 2010 óta láthatja a budapesti közönség.

Négylábúak a táncosok között

Frufru és beugró társa Maci Laci, a két póni egy kordét húz majd a színpadon – derül ki az Operacafé műsorából.

A legnehezebb a táncosok számára a kellékhasználat:

"Sosem lehetsz 100 százalékig biztos abban, hogy nem rontod el –

mondja a koreográfiáról Timofeev Dmitrij, aki az egyik szereposztásban Colas karakterét játssza.Ezzel Balázsi Gergő Ármin is egyetért:

soha nem volt még ilyen darab, amiben ennyi kellékre van szükség, és nem elég, hogy mind ott legyen, de még pontosan ki kell jönnie is a lépéseknek.

Ebben az évadban Jean-Christophe Leasage (vele készült interjúnk itt olvasható) betanító és színpadra állító balettmester mellett Aradi Mária, Dózsa Imre, Pongor Ildikó, Radina Dace és Rujsz Edit készítették fel az együttes művészeit.

A hármas szereposztásban Lise-t Melnik Tatiana, Balaban Cristina és Felméry Lili, Colas-t Balázsi Gergő Ármin, Leblanc Gergely és Timofeev Dmitry, míg Alain szerepét Rónai András, Taravillo Mahillo Carlos és Lagunov Ievgen táncolja. Simone anyót Majoros Balázs, Kovtun Maksym és Szegő András, Thomas gazdát Radziush Mikalai, Kekalo Iurii és Bajári Levente formálja meg. Az Opera Zenekart az előadásokon Yannis Pouspourikas és Tóth Sámuel vezényli.