A reblog.hu-n való regisztráció időpontja, a reblog.hu megtekintése során
rögzítésre kerül az utolsó belépés időpontja, illetve egyes esetekben -
a felhasználó számítógépének beállításától függően - a böngésző és az
operációs rendszer típusa valamint az IP cím.
Ezen adatokat a rendszer automatikusan naplózza.
Süti beállítások
Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra,
illetve profilinformációk tárolására alkalmas - jelsorozat, melyet a szolgáltatók
a látogatók számítógépére helyeznek el...
A szolgáltatást a Mediaworks Hungary Zrt.
(székhely: 1082 Budapest, Üllői út 48., továbbiakban: „Szolgáltató”) nyújtja
az alább leírt feltételekkel. A belépéssel elfogadod felhasználási feltételeinket.
Jelen Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztató célja, hogy a Mediaworks Hungary Zrt. által tárolt adatok
kezelésével, felhasználásával, továbbításával, valamint a Társaság által üzemeltetett
honlapokon történő regisztrációval kapcsolatosan tájékoztassa az érintetteket.
A világ minden táján ugyanúgy szeretünk, kötődünk, haragszunk. A fontos dolgokban hasonlóan érzünk és hasonlóan vagyunk, mi emberek. Miért olyan nehéz ennek ellenére egymás mellett élnünk? A mindig eredeti, mindig kísérletező Duda Éva legújabb darabjában erre a problémára keresi a megoldást.A koreográfust az Utópiáról kérdeztük.
Eredetileg erényt, érdemet jelentett, aztán idővel a szó jelentése megváltozott. Mára már az oktalan és könnyelmű hősködést, az erőfitogtatást nevezik így, virtus. Duda Éva legújabb darabja pontosan megmutatja ezt a kettősséget: a jég hátán is szívvel megélő, de a legapróbb rezzenésre is vérig sértődő, önimádó és egyszerre köldöknéző összetartozást. A mi kiforratlan, nehezen megnevezhető, de minden percben érezhető magyarságunkat.
Mellkast dagasztó kelet-európaiság, öniróniával tálalt hősködés, karikírozott erőfitogtatás, életöröm-boma és feszes ritmusban változó zsánerképek. A Duda Éva Társulat új, Trafóban bemutatott darabja, a Virtus több mint tánc, de nem akarja lefölözni a cirkuszművészetet. Interjú a koreográfussal.
Nincs olyan kis tisztása a magyar közélet erdejének, ahol most kissé jobban szűrődne át a fény a novemberi ködön. A táncművészet ugyanúgy elszenvedi a központi támogatás csapjainak elzárását, mint az alternatív színházi társulatok. Hiszen többségük olyan hazai együttes, ami nem kötődik kőszínházhoz, sokkal inkább olyan befogadó intézményekben élik életüket mint a Trafó vagy a Nemzeti Táncszínház. Tiltakoznak a társulatok a tervezett 2,4 milliárdos zárolás miatt, tiltakozik minden, ami független próbál lenni és művészet. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma pedig 2012 novemberéig nem kötötte meg a - törvényi előírások ellenére - támogatási szerződéseket.
A tiltakozás viszont szinte megszokott zöreje az ősznek és tavasznak. Az már kevésbé, hogy nyilvánvalóan pénzhiány miatt fújnak le egy bemutatót - és ezt közzé is teszik. Duda Éva Társulata az első.
"Sajnálattal tájékoztatjuk nézőinket, hogy a kormány legújabb intézkedései következtében a Kultúráért Felelős Államtitkárság döntése alapján a független együtteseket érintő pályázati támogatások egy részét zárolják. Többek között a Duda Éva Társulat működését is befolyásolja ez a döntés. Az együttes az Átrium Film-Színház nyitása alkalmára tervezett, valós nézői emlékekből és történetekből készülő bemutató előadását nem tudja bemutatni a fent említett financiális hiány következtében" - látott napvilágot a hír.
S hogy valóban groteszk legyen a helyzet, a bemutatásra nem kerülő darab a családon belüli összetartozás erejét volt hivatott táncnyelven tárgyalni.
After. Ever After. Happily Ever After!
Egyszer csak történt valami. Egy törés. A Családban férfi, nő és gyerekek. Különös belső történetük, élethelyzeteik, tragikomikus jelenetek álomszerű képekben. Túlélők, vagy újrakezdők? Vagy csupán a férfi emlékezetének képfoszlányai? Furcsa társaság.
A szexualitást egy tehetséges faun, nőként vagy férfiként is meg tudja élni egyszerre, bár a naiv gyönyör „jutalma” a kiszáradás, a kiégés. Duda Évát kérdeztem a két évvel ezelőtt bemutatott, de most ismét színpadra állított Faun című koreográfiájáról, ami most utoljára lesz látható a Nemzeti Táncszínház színpadán.
Köztudott rólad, hogy nem történetekhez találsz táncost, hanem a kiválasztott táncoshoz illeszted a koreográfiáidat. A Faunt kire írtad?
A Faun egyik különlegessége, hogy rendszeresen férfi személyesíti meg, a faunokhoz kapcsolódó művek a férfias erotikát, szenvedélyt és csábítást mutatják be. A mi rendhagyó előadásunkban a főszereplő nem férfi, hanem nő, Jónás Zsuzsa, aki a nemiségen túl egy sokkal mélyebb, ősi vágyat jelenít meg.
Ez feminista kritika vagy csak másik nézőpont?
Nem gondolnám feminista kritikának. Jónás Zsuzsáért „kiabált ez a szerep” és ő van olyan sokoldalú, univerzális tehetség, aki képes arra, hogy ezt a nagyon rétegzett, bonyolult lelki és testi történetet bemutassa. Azáltal pedig, hogy a faun nem férfi, a karakter kitör az általánosításból és alkalmas sokkal összetettebb nyelven szólni.
Milyen ez a nő, aki faunként él?
Ez a nő elsősorban egy mítikus erotikus lény, akiben a férfi és női energiák összegződnek, a szexualitást pedig nem a nőiség vagy férfiség, hanem az ösztön és vágy mentén éli át. Ugyanakkor van benne áldozatiság és kiválasztottság is egyszerre. Eldönthetetlen az is, hogy faun vagy nimfa, mert igazából mindkettő egyszerre.
A szenvedély, amit megfogalmaz transzcendens, feloldozó és lelket nyitogató vagy épp ellenkezőleg, bűnös, mocsaras érzés?
Ez is többértelmű, hiszen maga a faun egy misztikus, félig emberi-félig állati lény, de az én szereplőmnek éppen ez a szenvedély lesz a veszte. Naivan kínálja föl magát férfiaknak és nőknek, elsodorja és leigázza a vágya, képtelen uralkodni fölötte. A darab végére megszűnik létezni, félhalott állapotba kerül, és csak az utolsó pillanatban találkozik a másik faunnal, aki megmenthetné.
Eltávolodsz Nizsinszkij balettjétől. Az Egy faun délutánja mennyire dolgozik ebben a darabban?
Az adaptáció onnan indul, de szélesebb helyzetet kínál, a középpontban a dekadencia, a hanyatlás folyamata áll. Többet beszél közben az ösztön hatalmáról, a bűnbeesésről, a kiszolgáltatottságról, tényleg elrugaszkodik az eredeti történettől. De éppen száz év telt el Nizsinszkij bemutatója óta, azóta sok minden történt, fontos, hogy ez érezhető legyen. Nem egy relikvia felújítását akartam létrehozni.
Az áldozatiság, a kiszolgáltatottság, az anyagi világba való kínzó beleragadás a Lovakat lelövik, ugye? című darabban, ahol te voltál a koreográfus, szintén megmutatkozik. Ez a te témád most, vagy véletlenül alakult így?
A Vígszínházban felkérésre dolgoztam, ilyen értelemben nem saját ötletből született a téma, hiszen benne van az írott műben, de az sem véletlen, hogy megtalálnak engem ezek a darabok. De a Lovakban inkább a végállapot maga, a teljes kimerültség határán működő lelki folyamatok a fontosak. A szereplők, akik egy maratoni táncverseny résztvevői, néhány hétnyi tánc után a hajszoltságtól elveszítik szinte az identitásukat is a siker, és az anyagi javak reményében. A múlt században, a világválság után valóban rendeztek ilyen versenyeket, ezzel szórakoztatták a közönséget, az elszegényedett emberek pedig így próbáltak pénzhez jutni. Eltér a két jelentéstartalom, hiszen a Faun mitologikus alak, ennek a darabnak pedig konkrét előzményei vannak, de valamiképp mindkettő az anyagi világ áldozatairól szól.
Min dolgozol most?
Májusban lesz After címmel premierem ismét a társulatommal. Tulajdonképpen krimi, egy család életén keresztül mutatunk be egy krízishelyzetet, az apa, a férfi szemszögéből. De sokat még nem árulhatok el, ahogy te is mondtad a legelején, a táncosok nálam kreatív alkotótársak is, tehát a próbák ideje alatt ők is alakítják a történetet.
De mi okozza a krízist?
Hát manapság elég csak körbenéznünk, de az előadásban éppen ez marad homályban. Egészen a darab végéig nem lehet tudni, mi a kiváltó oka az apokaliptikus helyzetnek. Májusban kiderül.