Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Mégis a macsó esik pofára

Bár közben mindenki meghalt vagy minimum összetört a szíve - mit is adhatna a "felesleges ember", ha nem egy jó estét a balettmánoknak? Három szinte nagyszerű felvonásban.

Alekszandr Szergejevics Puskin verses regényét (középiskolából felrémlika hímrímes és nőrímes Anyegin-strófa szerkezet, ugye) újra színpadra állítja az Operaház, a bemutató épp az ünnepekkel teli hosszú hétvégére, november 3-ára és 4-ére esik.

Azért újra, mert néhány évvel ezelőtt elveszítette a jogot a Magyar Nemzeti Balett, hogy John Cranko koreográfiáját játssza. Ezt az Anyegint a '60-as években alkotta a dél-afrikai koreográfus, először Stuttgartban mutatták be, s a mester halála után minden jog hozzájuk került. Őrzik is féltve, el is veszik, ha nincsenek megelégedve az adott ország balett társulatának tehetségéről. Hogy pontosan min úszott el az Anyegin, nem került nyilvánosságra, cserébe most új díszlettel láthatják azok, akik kíváncsiak hogyan esik pofára a lehető legkifejezőbb táncnyelven elbeszélve minden idők állandó dzsentrije, dandyje, útkeresője, macsója, aki lenézi a szerelmet és a hűséget - egészen odáig, míg nem ő az áldozat.

Most kissé talán túl is biztosította magát a stuttgarti szakmai felügyelet: jelen voltak a szereplőválogatáson, ők választották és delegálták a betanító balettmestereket is. Így kapta (szinte) ajándékba a Svéd Királyi Balett koreográfusát és egykori szólisátját, Agneta Stjernlöf-Valcut és Victor Valcut a magyar társulat.

A bemutatót megelőző nyilvános főpróbán a második szereposztás debütált, hatalmas sikerrel, nyilván nem lesz másképp az Aliya Tanykpayeva-Oláh Zoltán páros esetében sem.

A levél, még 2008-ból

kommentek: 0

Tovább olvasom

A görög mitológia legendás poétája és dalnoka volt Orfeusz, aki az élő és élettelen világot is elbűvölte muzsikájával. Még a kövek is mosolyra fakadtak daljátékára. Orfeusz túl szép volt, hogy boldog legyen: imádott felesége, Euridiké belehalt egy kígyómarásba. Ekkor a görög fájdalmában alászállt az Alvilágba, azért, hogy visszacsenje kedvesét az élők közé. Zenéje megigézte a Sötét szellemeit is, és az Alvilág ura elengedte Eurüdikét azzal a feltétellel, hogy felfelé vezető útjukon Orfeusz mögött halad, aki eközben nem néz vissza.

A férfi azonban megfeledkezett a szabályról és az utolsó pillanatban hátranézett. Aggódott? Bizonytalan volt? Hádészban nem bízott vagy Euridikében? A választ már a művészet adja meg, a mítosz kegyetlen, Orfeusz örökre elveszítette szerelmét. Túlcsorduló bánatában bevetette magát Thrákia hegyei közé, ahol a helyi asszonyok szenvedélyes dühükben, hogy rájuk sem hederít, széttépték. Holttestének darabjait a Múzsák temették el. A legenda szerint Orfeusz hangszere volt a vlág első lantja, Hermész készítette - egy teknősből. A teknő lett a teste, juhbél a húrja. Hermész a lantot először bátyjának, Apollónak adta, aki fiának, Orfeusznak ajándékozta.

Orfeusz történetének számtalan feldolgozása él, van, aki a múlhatatlan szerelem témáját, van, aki a pokoljárás rettegését helyezi a középpontba. Stravinsky utóbbiak közé tartozik, az ő - Balanchine koreográfiájával bemutatott - története már a szeretett nő utáni hajszával kezdődik. Az eredeti Stravinsky-balett nagyon ritka a magyar színpadokon, most is egy erősen átírt, modern változatát mutatják be a szegediek a MÜPA-ban. Balanchine balettjét egyébként több mint hatvan éve, 1948 áprilisában mutatták be New Yorkban, s ez volt a New York City Balett első premierje - amit aztán a nagy görög mester, a huszadik század egyik legismertebb koreográfusa haláláig vezetett.

A Stravinsky-témát szerda este Bartók Béla egyik legismertebb műve, A fából faragott királyfi követi majd. A Balázs Béla szövegére írt táncjáték már A kékszakállú herceg vára után született néhány évvel, 1917-ben mutatták be - komoly küzdelmek árán. A királyfi helyett a királyfi faragta bábba beleszerelmesedő királylány történetét ugyanis senki nem akarta levezényelni, sőt a koreográfiát is maguk a táncosok írták. Persze hatalmas siker lett, s ez már elegendő volt az opera kultúrolitikáját vezetőknek, hogy ráengedjenek egy koreográfust is. 

Míg az első "hivatalos" próbálkozás, Jan Cieplinski lengyel balettmester darabja elbukott - extremizmusa szintén megviselte a közízlést -, az 1939-es Harangozó-koreográfia már mindent vitt. harangozó Gyula aztán húsz évvel később felújította, Bartók halálának huszonötödik évfordulóján mutatták be ismét, s ezt megkedvelve, Seregi László is színpadra vitte a mesét. Most pedig Juronics Tamás változatát mutatja be ismét a MÜPA színpadán a Szegedi Kortárs Balett társulata.



kommentek: 0

Tovább olvasom

Az apa kegyetlen, lelketlenül önző, sosem törődött egyik fiával sem, amit lehet, elvesz tőlük és persze folyamatosan iszik, mint a gödény. Sem tisztelni, sem szánni, talán már gyűlölni sem lehet. Az apát meggyilkolják egy éjjel, amikor az órák össze-vissza vernek. Ki lehet a gyilkos? Melyik a három fiú közül vajon? Ki a felelős? A féktelen, ösztönvilágában ragadó, de alapvetően jólelkű Dimitrij, a nihilista, lázadó és gondolkodó, észvezérelt Iván vagy a tisztalelkű, szelíd, istenfélő Aljosa?

Dosztojevszkij 1879-1880 fordulóján írt regénye az utolsó sajátjai - s az egyik első a világirodalom remekei közül. A Karamazov-testvérek valójában egy mesterien megírt detektívregény: az író elszórja az okokat és információkat, elkövetteti a gyilkosságot, nyomoz és megtalálja a gyilkost. És felteszi a kérdést, amire máig nincs válasz: mi történik, ha a gyilkos gyilkolt, de mégis ártatlan?

Három fiú - három jellem és három erkölcs. Sőt több ennél, három eszme. Az érzelem, az értelem és az erkölcs triásza, az orosz társadalom szövetében. Szerencsénk van, olvasóknak és nézőknek, mert nem egy emberben dúl e három, hanem mindegyik minőség kap saját karaktert, így könnyebb. Így könnyebb ítélkezni. Vagy mégsem? 

A Karamazov testvérek nyilván megél modern feldolgozásban is - bármilyen átdolgozásban. Mégis leginkább az Operaházba illik, Muszorgszkij őrületével, Rahmanyinov nagyszerűségével és a Wagner színpadiasságával megtöltve. Kesselyák Gergely vezényli, Boris Eifman írta a librettót és koreografálta.

kommentek: 0

Tovább olvasom

Mesék táncnyelven

Csipkerózsika, A diótörő, A hattyúk tava - bárkit balettről kérdezel, ez a három darab biztosan eszébe jut. Mert nincs az a gyerek, akit ne rángatnának el az iskolában legalább egy karácsonyi diótörőre és ne feledkezne bele a mesés játékba, és rettegné végig az ijesztő Egérkirálynak és kedvenc játékkatonájának vérre menő harcát, s olyan sincs, aki ne ismerné a száz éven át álmodó hercegnő meséjét vagy ne hallott volna az elvarázsolt hattyú-lányok történetéről. Mesék százai szövik át a gyerekkort - hol táncba, hol szövegbe, hol csak álomba öntve. Csajkovszkij - akinek e hármast köszönhetjük - ráadásul olyannyira rajongott értük, hogy más témában nem is kívánt komponálni. Szerinte a mese az igazi szenvedélyek és őszinte érzelmek terepe. Az idő pedig azt igazolja, nem tévedett.

Pedig A hattyúk tava először csúfosan megbukott. Az első koreográfiát még Csajkovszkij sem fogadta nagy kedvvel, Petipa, a kor legfelkapottabb koreográfusa neki is veselkedett az átiratnak. Az ősbemutató után tizenhat évvel meg is született az a balett, aminek lépéseit ma is teljes tiszetelet övezi - s melyen azóta sem változtatnak a színre vitelkor. Üröm az örömben, hogy a mester ezt már nem érhette meg, halálakor a félkész darabot mutatták be.

A hattyúk tava egy régi orosz népmese gyökeréből sarjadt - szemben a Csipkerózsikával, amit Charles  Perrault francia meseíró szövege ihletett. S hogy a legkedvesebb diótörő se maradjon el: az Egérkirály története E. T. A. Hoffmann egyik története alapján íródott. Álom, varázslat és ármány, persze Schillert most nem idézzük meg, de szerelem. Meséink legfőbb tanulsága, hogy a szerelem a minden cselszövésen átlátó, minden borzalmon és földöntúli akadályon is átvezető érzés, ami legyőz minden akadályt, az álmot, a kábulatot, a fájdalmat és a halált.

Mesét nézni, hallgatni és mondani már önmagában terápia - a nyelve gyógyít, a mondatai ringatnak, mint anyánk karja, biztonságban. Boldizsár Ildi meseterapeuta szerint a világ első gyógymesélője Seherezádé volt, aki addig mesélt egy megcsalt, átvert, gyilkolásra kész férjnek, míg annak lelkében le nem csillapodott a bosszúvágy. Ezeregy éjszakán keresztül mondta a meséket saját életéért.

Ráadásul akkor, mikor ezek a mesék születtek, még nem is gyerkőcöknek íródtak - ez csak a 19. században lett a picik privilégiuma. A mese kifejezetten felnőtt műfaj volt, finoman és élvezhetően didaktikus és elviselhetően moralizáló. Történetek, melyekből kiderül, hogy mindenki csak annyit ér el, amennyiért megdolgozik, s hogy a feloldozás csak az igazak számára érkezik meg. Viszont arról sem feledkezik el a népnyelv és a közös tudat, hogy bárki megfordulhat az úton és választhatja a jót. Ha pedig balettról  van szó, a szépet.

kommentek: 0

Tovább olvasom

Adva vagyon egy buta, kétbalkezes-lábos fiú, amolyan anyuci széltől is védett gyöngécske legényvirágja, akinek gondja másra, mint asszonyszerzésre nem nagyon akad, hiszen jól ki van stafírozva gazdasággal, bele van fürdetve a jómódba. Nő is akad persze, formás lábú, csinoska sokrokolyás, bár a szoknya alatt igencsak lyukas az a harisnya, szegény, mint a templom egere, de legalább eladóságban várja sorát.

Ilyenkor, ahogy az lenni szokott, beüt a - mindenek feletti irracionalitás - szerelem, s rossz helyre húzza csóró leányunk szívét. Igazi huncut történet ez, széles vidámsággal előadva, a pénzes kergeti a szépet, a szép a szegényet, a végén meg mindenki megszívja. Vagy mégsem?

A Pécsi Balett táncbohózatát mi mást festhetné alá, mint Goran Bregović, maga. Az oltár előtt hoppon maradt völegények örök története most vidítóbbnak ígérkezik, mint Lorca Vérnásza, Zachár Lóránd keze pedig minőségi pecsét a darabon. Aztán majd meglátjuk - a két rész kissé riasztónak tűnik a téma súlyához képest - október 19-én, a Várban.

És nem, ellenőrzötten nem Kovács Patrícia harap bajszot a plakáton. Viszont Kiss Eszter.

kommentek: 0

Tovább olvasom

HTML