Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A jövő csillagai

Ugyanabban az évben, mikor először rendeztek első osztályú jégkorongbajnokságot a Városligeti Műjégpályán, amit aztán a Budapesti Korcsolyázó Egylet csapata nyert nagy fölénnyel, és Ribbentrop először beszél Németország új gyarmatpolitikájáról Lipcsében, a Szovjetunió pedig nagy csindradrattával megkezdi a harmadik bénítóan sikeres ötéves tervét, a Magyar Királyi Operaházban mozgolódás támad. 1937-et írunk és még nincs hazai táncképző, pedig minden épül és szépül, HorhthyMiklós kormányzó jelenlétében átadják a legújabb hidat a Boráros térnél, van tengerész-emlékmű is a lábánál és lesz magyar Nobel-díjas is, Szent-Györgyi Albert személyében. Mégis fortyog a hazai tánc- és operaélet.

forrás: fortepan/ Vár I.kerület

A Nemzeti Színház élére a belügyminisztérium Orczy Bódogot helyezi, aki ellen azért lázadt a közvélemény, mert ízlése túlzottan operapártinak tetszett, a drámát pedig hanyagolni próbálta. Ki is tört az "operaháború". A belügyminiszter színházi ankétot hívott össze, hogy megvitassa a szakmával a felmerülő bajokat. Az eredmény az lett, hogy leválasztották a drámát az operáról és külön művészigazgatót neveztek ki vezetésükre. Az opera vezetője Erkel Ferenc lett. Hogy a balettnek van-e helye önállóan ebben a struktúrában, föl sem merült. Egy ilyen provokatív ötletet bármely ankét röhögve utasított volna vissza. Azt viszont mindenki elismerte, hogy táncosok nélkül az opera sem él meg, képzésre szükség van. Így indult el a balettnövendékek csiszolgatása az operaházban, majd 1949-től a Táncművészeti Iskolában. 

Az igazi táncművészeti fordulat kis külső segítséggel történt meg: Budapesten járt a Szentpétervári Orosz Operaház balettegyüttese 1899-ben. A színházat valósággal ostromolták az egész estét táncprodukcióra éhes nézők, a vezetésnek lépnie kellett. Ezért 1902-ben leszerződtették Nicola Guerra balettmestert és Brada Ede magántáncost. Guerra elhozta az olasz táncot, megalapozta a magyar balettot és olyan elképesztő újításokat hozott, mint hogy a férfiszerepeket férfiakra bízta. Nőtt is az érdeklődés a darabok iránt. A következő stílusváltást egy újabb külföldi társulat vendégszereplése hozta el, ez esetben Gyagilevé 1912-ben. Az operaház vezetése rádöbbent, hogy alig egy évtized alatt ismét lemaradt a magyar tánc és kirúgták Guerrát. Bánffy Miklós igazgatása alatt a párizsi balett mozdulatait idézték a budapesti színpadon. Az első "saját" bemutató a Beethoven zenéjére és Bródy Sándor librettójára készült Prometheus volt. 

A háború aztán véget vetett egy időre a csillogásnak, 1914 szeptemberétől 1915 márciusáig a színház zárva tartott ,de a megnyitásban sem volt köszönet. Mert pénz az nem jutott semmire, legkevésbé brutális költségigényű operára. Viszont amire nem lehetett költeni, azt a visszatérő Bánffy megoldotta megrészségből: beengedte az avantgárdot. Bemutattak Bartók Béla három színpadi műve közül azonnal kettőt, A fából faragott királyfi (1917. május 12.), illetve A kékszakállú herceg vára (1918. május 24.) ekkor debütált a régiúj színpadon.

1950-ben egyesült a két intézmény és Állami Balett Intézet néven máig itt folyik a táncművészek és koreográfusok képzése. A színpadra pedig visszatért az orosz kultúra hatása, már semmi szükség nem volt ennek elfojtására. A növendékeket az orosz Vagilev-módszerrel oktatták, orosz balettet játszottak esténként és a legjobbak Pétervárra mehettek ösztöndíjasnak. A magyar balett virágzott. Harangozó Gyula után Seregi László vette át az irányítást, akit ifjabb Harangozó Gyula követett, majd Keveházi Gábor. 

A képzés nagyon korán, 6-7 éves korban elkezdődik, ezért kezdetben gyakorlatilag egy speciális általános iskola és középiskola szolgált a táncképzés helyszínéül. Aztán a középfokú végzettséget adó balettművész oklevelet 1975-ben felsőfokú szakképesítésnek minősítették, majd 1983-ben az intézetet Főiskolává alakították át. Az intézetet most az a Szakály György irányítja, aki már az első Harangozó-koreográfiában, a Spartacusban is címszerepben lépett föl.

És minden évben hatalmas esemény, mikor a végzős hallgatók végre színpadra lépnek (bár hétéves koruktól egyfolytában színpadon vannak persze) és bemutatják tudásukat a szakmának és a szülőknek. Meg persze a tehetségvadászoknak és a balettmániásoknak. Ők a Jövő csillagai, akik idén február 27-én, szerdán állnak a közönség elé, hogy aztán leszerződjenek a budapesti Operaházba, vagy egészen máshova, Londonba, Berlinbe, Bécsbe vagy Madridba.

kommentek: 0

Tovább olvasom

Kimerevített mozdulatok

Először is, huszonöt év nagy idő, pláne, ha a magyar kortárs táncról van szó, ami harminc évvel ezelőttig tűzzel-vassal tiltva volt. Másodszor pedig, huszonöt év többszáz profi táncos kinevelését, többtíz koreográfus álmainak megvalósulását és elképesztő mennyiségű előadást, bemutatót jelent. A Szegedi Kortárs Balett idén szeptemberben volt 25 éves - a róluk szóló fotótárlat, Dusha Béla képeivel december 17-én nyílik a Nemzeti Táncszínház Kerengő galériáján. 

Részlet a Diótörőből.

A szegedi történet 1987-ben kezdődött Imre Zoltán irányításával, napjainkban Pataki András és Juronics Tamás bábáskodnak az együttes fölött. A Szegedi Kortárs sikerének titka megfejthetetlen, de mégis feltérképezhető. Juronicsék olyan klasszikus műveket "hangszerelnek át", mint például a Carmina Burana - ami a legnagyobb siker volt a társulat életében - a Csipkerózsika, a Bolero vagy most a Diótörő. A történet sem marad mindig a talpán, de a látvány, a kosztümök, a fények és a koreográfia természete aztán végképp minden ízében átírja azeket a "megszokott" történeteket.

Juronicsnál mindig meghökkentő és felkavaró a színpadi látvány és soha nem megjósolható a hatás. A Szegedi Kortárs balett igazi showt csinál, tetszeni és látszani akar, szeretve lenni, szokatlan módon - legalábbis itthon - a közönség által. Huszonöt éve.

kommentek: 0

Tovább olvasom

Zwang auf Frühlichkeit - jutott eszembe, milyen egyszerű Bach zenéje közben németül gondolkodni, annak, ak iegyébként is persze német. Magyarul sem bonyolult, csak kevésbé patetikus: a vidámság kényszere. Fokozva, amit az Angyalok üzenete ad, az a kívülről parancsolt belsőnek látszó vidámságkényszer. 

Az Angyalok üzenete légiességet, vidámságot, a gravitáció leküzdésének örömét hivatott megjeleníteni. Szállnak is a pasztellszínű selymek, szökkennek a táncosok, hol együtt, hol külön-külön, mosolyuk mint kifutón botladozó kezdő manökeneké, akik még a szépséget a jó közérzettel azonosítják. Bach viszont mindig gyönyörű és letisztult, teljes és megrendítő, megmenti a koreográfiát, a táncost és a néző lelkét. Ami már készül a szerb vagánykodásra, lövöldözésre, a mediterrán vaskosságra - a Menyegzőre.

Amit ismét a zene visz el a hátán, mert a második etüd  - szemben az angyalok túljátszott örömével - kevés energiában, lendületben, vágyban. A férfiak nem elég macsók, a nők nem elég szenvedélyesek. A balkán esküvő hálás téma lehetne, mégha úgy is dönt a koreográfus, hogy jóízű klisékben fogalmazza meg. A Menyegzőnek viszont sikerült érzelmileg felépítetlen íven halálba és születésbe csúsznia, s megrajzolnia a szenvedő férfiből szenvedő apává válás diagramját.

A Boleró a darab, amit a közönség mindig kér, vallja Markó, és ez egyértelmű is a közönség soraiban ülve. Hat fekete asszony, hat fekete férfi előtt ülve, fejfényben, középen a törékeny mégis hajszolt és erős Vágy vonaglik - erős benyomás. Kicsit lorcás az elgondolás, kicsit saurás a megjelenítés, de gyönyörű a kép. A Vágy végigdolgozza a darabot hihetetlen energiával, a hat pár blokkolja, szereti, nyírja, amire éppen képes. Végül a Vágy az úr, hiszen együtt születik a fogantatással és túléli a saját halálát is.  

A Markó Iván vezette Magyar Fesztivál Balett élete mostanában elég zaklatott. Az elmúlt hetek eseményei, a többi táncegyüttes reakciója a győrieknek kiosztott pénzre, Markó interjúi nyilván nem tették könnyedebbé a hétfői előadás hangulatát. Leválasztani a társulatot a koreográfusról - pláne, mikor minden mozdulat ilyen mélyen tükrözi Markó gesztusrendszerét - lehetetlen. S bár a harmadik etüdre (Angyalok üdvözlete, Menyegző, Boleró) szinte sikerülhetett is volna, az est azzal zárult, hogy Markó balerinájába csimpaszkodva kiállt a színpadra és elmondta, méltatlan támadások érték, de a balett és a szeretet segíti útján. És a hirtelen levezényelt tenyér-táncból, amit a közönség soraiban ülők bársonyos tekintettel és lelkesült figyelemmel követtek, úgy tűnt, a nézők is kísérik és segítik ezen az úton. Akárhová vezessen is.

kommentek: 0

Tovább olvasom

Gyerekelőadássá emelkedett - vagy süllyedt, ki tudja - Marius Petipa 1890-es koreográfiája, Csajkovszkij talán legismertebb balettje, a Csipkerózsika, még akkor is, ha a szentpétervári balettegyüttes nem adta meg magát a Disney-elbeszélésnek, hanem valóban az eredeti, Charles Perrault-mesét keltette életre. A tündérerdő ügyetlenül festett díszlete a mozgalmas színpadképhez szokott szemnek sutának, a szólók és duettek utáni ünneplések avíttnak tetszettek. És mégis, tetszettek, mert megmaradt a mese varázsa, akkor is, ha az alvó szépséggel töltött két óra néhol inkább egy émelyítő Sugar-shop kóstolásra emlékeztetett, mint színházi élményre. Besurrant a századfordulós tánchagyomány, szárnyain pedig a megigéző, varázslatos mítosz, a Karácsony.

A Csipkerózsika eredeti szereposztásban, 1890

A Szentpétervári Fesztivál Balett három sikerdarabot hozott a Kongresszusi Központba november második hétvégéjére, a megátkozott hercegnő története mellett a Diótörőben és a Hattyúk tavában olvadhattak föl a nézők. Olyan ez a három balett, mint a sülő mézeskalács illata, amint keveredik a fenyőgyantával és a csípős naranccsal. Nincs tél Diótörő és Csipkerózsika nélkül - legalábbis tíz éves kor alatt nincs.

Hamisítatlan, kecsesen hajlongó királylány-balerinák, játékosan rebbenő tütük, erőtől duzzadó, vadászatra való, valódi királyfiak, egy hely, ahol a gonosz igazán gonosz, a jó tökéletesen, egydimenziósan jó, az átkot pedi megtöri a türelem, a hit, a várakozás és persze a hős csókja. Nem kell ennél több a varázslathoz. Az élményen még az sem ront, hogy Csipkerózsika maga inkább hasonlatos egy termetes keletnémet úszónőhöz, mint egy törékeny, szende királylányhoz. De annyi baj legyen, a jelentős vádlik ellenére sem lesz belőle Heidi Krieger, s végülis sikerült találni hozzá egy igazán termetes herceget, aki egyetlen kardvonással eltörölte a gonoszt, Carabosse-t. Aki mellesleg persze minden gyerkőc kedvence volt - a bekiabálások alapján. Ez a királylány pedig jó fej volt és meghálálta a gyöngéd ébresztést, nem lépett le semmiféle erdei kobolddal vagy kutyával, sőt végignézte azt is, miként kergetőzik a csizmás kandúr cirmosfehér cicájával, a boldogság kékbe áztatott madara párjával és piroska legközelibb hozzátartozójával, a farkassal. Mert Csajkovszkij és Petipa igazi sikerhajhászok voltak, s a létező összes sikersztorit belekomponálták a végjátékba. Igazi csömör, a negyedik krémes utáni első Rákóczi-túrós, mégis valahogy szép, hiszen a nagypapa olyan ritkán viszi az embert cukrászdába. Olyankor pedig mindent meg kell enni.


November 10., Csipkerózsika a Szentpétervári Fesztivál Balett előadásában



kommentek: 0

Tovább olvasom

Nem szégyen kétszer lelkesedni, pláne, ha ez a megnyilvánuló lelkesedés tulajdonképpen egyazon áramló folyó egy-egy kis hidacskája, na, ismét itt a Zorba, amit végre télen-nyáron lehet imádni.Nyáron már tettem, most pedig várom, hogy mit kezd a témával ifj. Harangozó Gyula és a Győri Balett. E két név együtt gyakorlatilag tuti siker - a győriek nem kockáztatnak, Queen balett és a Rózsaszínház kiválasztásakor is biztosra mentek, a Zorbánál sincs ez másképp.

Bár a kezdet jobban döcögött, hiszen először tavaly tűzték ki a bemutatót, de ekkor a koreográfus sérült le, az októberi, győri bemutató előtt viszont a főszereplő, Pátkai Balázs dőlt ki a sorból, ezért a második szereposztással futott a bemutató. Budapestre viszont most érkezik először, a MŰPÁba, november 7-én.

Fotó: Jekli Zoltán

Ifjabb Harangozó Gyula tíz évig, 1995-2005 között a Magyar Nemzeti Balett, majd öt éven át a Wiener Staatsoper és a Volksoper balettigazgatója volt, idén kapott Kossuth-díjat "a klasszikus és kortárs balettrepertoár szinte valamennyi jelentős férfi főszerepének emlékezetes megformálásáért, a magyar táncművészet nemzetközi hírnevének öregbítéséért, rendkívül sikeres koreográfusi, társulatépítői és irányítói tevékenysége elismeréseként". Így lett apa és fia egyaránt Kossuth-díjas, ugyanazért.

Sőt, már márciusban a díj átvételekor a Zorbáról áradozott. Arról a Zorbáról, ami nem balett, hanem sokkal inkább táncszínház: "Engem az érdekel, hogy elmondhassam, amit közölni szeretnék a nézőkkel, nem balettlépéseket szeretnék összefűzni. (...) Én Zorba életigenlésére szeretném felfűzni a darabot, amelynek folyamata a történet drámai fordulatai által néha a mélybe zuhan, de Zorba optimizmusa minden esetben győzedelmeskedik."

Hogy a budapesti premieren ki táncolja a címszerepet, egyelőre rejtély, mégis bizonyos, hogy a monumentalitás, a heroizmus, a látvány biztosítva van, hiszen a győriek ismét Dmitrij Simkin díszleteivel támadnak, akit már jól ismerhetünk a Queen-Balett és a Rózsaszínház színpadtervei alapján.

Bemutató: november 7-én, a Művészetek Palotájában

kommentek: 0

Tovább olvasom

HTML