Fotó: Nemzeti Táncszínház
Legalább már a címadásnál elismeri a Pécsi Balett táncosait koreografáló Vincze Balázs, hogy ez a barokk bizony elcsépelt is, lapos is, ráadásul mérhetetlenül közönséges. Ez az egy írható a társulat igazgatójának javára a Banális viszonyok - Édes finomságok kétfelvonásos balettestje kapcsán. Mert ez a balett bizony ötlettelen, humortalan, felszínes és elkeserítően unalmas is.
Bár a szándék látszik a silány - és ráadásul javarészt koppintott - megoldások ellenére is: a Veszedelmes viszonyok francia udvarának intenzív, érett és indulatvezérelt erotákájára mindig buknak a népek. Ha édes nem is, de mindenképpen cukros ez a darab közönségnek. Csakhogy Vincze olyan finoman lebeg a 18. századi párizsi udvar szexuális töltetű intrikáinak felszínén, hogy még láttatni sem képes ezt a szövevényt. Se filozófia, se budoár, se intimitás, se vágy - a Banális viszonyok nem több, mint üres locsogás egy soha nem volt, alulöltözött, érzelmi ki- és bejárat nélküli rokokó kastély habcsókéletéről.
A Mozart-szerzeményekre írt kis jelenetek során Vincze alaposan és lelkiismeretesen veszi végig a lehetséges kapcsolati rajzolatokat. Mi történik, ha egy férfi egy nővel találkozik? Sikongatós semmi. Ha egy férfi két nővel? Féltékeny semmi. Esetleg ha két férfi egy nővel? Harcos semmi. Két férfi két nővel? Csereberés semmi. És így tovább, egészen a dühítő semmiig. Villannak a fel-feldobált, abrocsos alsószoknyák alól a csinos balerinacombok, bírják a rizsporos parókákban és selyemfelöltőkben rohangáló udvari ficsúrok, be-becsúsznak a kétasztalnyi méretű, uralkodónői díszítettségű szoknya alá a szerencsétlen alattvalók. És még az ágyig elvezet az út, majdnem. Az eltúlzott mimikával, nyeszlett sikkantgatásokkal és némafilmbe illő kabarétréfákkal Vincze annyit mond csak, hogy ő maga semmit nem ért a barokk francia miliőből, a megidézni kívánt könyv és hangulat veszedelmeiből és viszonyaiból.
Fotó: Nemzeti Táncszínház
„Azt hiszem, maga is megfigyelte már, hogy a test gyönyöre, mely valóban a legfőbb vonzerő a két nem között, mégsem elegendő ahhoz, hogy összetartson egy férfit és egy nőt. Igaz ugyan, hogy előtte jár a vágy, mely arccal fordítja őket egymás felé, de mindjárt nyomában jön a csömör, s ők sietnek egymásnak hátat fordítani” - idézi a koreográfus az előadás mottójában Choderlos de Laclost szavait. Vonzerő és vágyakozás nélkül azonban nincs csömör sem, s bár érthetetlen, miért kell két felvonásban beszélni (amelyből az első jó, ha 35 perc) arról, amiről egyben sem megy, kétségtelen, hogy a néző távoztában nem érez semmilyen kellemetlen undort. Csak csalódást.
Pláne, ha nem találkozott korábban azokkal a darabokkal és jelenetekkel, azaz Jiri Kylian Mozart-estjével, amelyek a Pécsi Balett előadásának gerincét adják. Vincze vélhetően nagyon alaposan tanulmányozta a híres cseh-holland koreográfusának vonatkozó műveit, és talán okosan, saját kreativitását hozzá mérve, úgy döntött, hogy nagyon nem is változtatna a Holland Táncszínház művészeti vezetőjének munkáján. A tisztelet ezen furcsa formáját koppintásnak hívnám, de nevezhetnénk plagizálásnak is, vagy szimplán lopásnak. Ha pedig már létezik, mi nézzük inkább az eredetit.
