Szerelem, szabadság, lángoló szenvedély – a Párizs lángjai mindig aktuális és mindig lebilincselően izgalmas. Ez a balettdráma valószínűleg soha nem fog kikopni a klasszikus együttesek repertoárjaiból, mert szükségünk van a hősökre, az őszinte hitre, és arra az élményre, hogy a világ valójában igazságos. A darab főszerepének, Philippe karakterének megformálójával, Rónai Andrással beszélgettünk.
Rónai András Balaban Cristinával a Párizs lángjai c. darab próbáján
Fotó: Nagy Attila / Magyar Állami Operaház
Kimerítő volt a mai próba?
Egy hajszálnyit. Ez a főpróbahét, az első nap, amikor a teremből megérkezve megtapasztaltuk az Erkel színpadát. Mindent át kell nézni, sok a leállás, sokat kell korrigálni, ilyenkor táncolunk először valódi díszletek között. Ez nemcsak fizikailag, de szellemileg is nagy kihívás, koncentrációt igényel. A leállások miatt gyakran kihűl az ember, újra kell melegíteni, és egy 5 perces kis újramelegítés után kell ugrani a C-elemeket, ráadásul ebben a darabban nagyon sok nehéz, komplex ugrás van.
C-elem?
Igen ez egy olyan szakkifejezés, amit a tornából kölcsönöztünk, praktikusan ezek a nehéz ugrások számunkra.
Érezhető ez az elmúlt másfél év – a leállások, a szünetek, az otthoni gyakorlások – is a teljesítményben?
Egyáltalán nem érzem, hogy visszavetett volna. Rám egyébként kifejezetten jó hatással volt ez az időszak. Nagyon sokat tréningeztem magam mentálisan és fizikailag is a lehetőségekhez képest. Ami kifejezetten fontos volt, hogy meg tudtam állni, és magamba tudtam tekinteni. Táncművészek vagyunk: amikor éppen nem dolgozunk, akkor igyekszünk az életünk többi területére koncentrálni, mert alig van erre időnk. Amikor dolgozunk, akkor sem kifejezetten önmagunkkal foglalkozunk, hanem a teljesítménnyel, a művészi munkával. Miközben azt hiszem, van bennünk egy nagy adag exhibicionizmus, és sokat megmutatunk magunkból, igazán alig van arra időnk, hogy önmagunkkal törődjünk. Sokat töltődöm a közönség visszajelzéseiből, a közönség jelenlétéből a színházban, de ebben az elmúlt időszakban sikerült megtalálnom azt is, milyen, amikor tényleg és őszintén magammal foglalkozom, befelé tekintek. Ráébredtem arra, hogy meg kell fogalmaznom, mit akarok elérni, szembesülnöm kellett azzal, milyen gátakat állítottam magam elé.
Rónai András a Párizs lángjai c. darab próbáján
Fotó: Nagy Attila / Magyar Állami Operaház
Akkor ez egy nagy összegzés volt?
És a célok kijelölése. Nem engedtem meg magamnak, hogy akár egy pillanatra is azt érezzem, nincs értelme a munkámnak, megterveztem a rövid és hosszú távú céljaimat, és rádöbbentem, hogy a hibák is ehhez az úthoz tartoznak. Ha elesek, felállok és leporolom magam, nem hibáztatom a körülményeket, hanem tanulok. Fenn kell tartani az „égő vágyat”, akkor nem veszítem el a motivációmat, az energiámat, a lelkesedésemet.
Philippe szerepe is ez: fenntartani a motivációt, együtt tartani és vezetni a közösséget.
Nagyon szeretem is ezt a szerepet, és azt hiszem, jókor érkezett meg. Philippe egy igazi „leader”, aki saját példájával irányít, egy olyan egyéniség, aki után menni akarnak az emberek, aki magával tudja ragadni a tömeget. Ez is a kedvenc jelenetem a darabban, a második felvonásban a tömegjelenet, amikor a sokaságból kiemelkedve Philippe valódi vezetővé válva cselekszik.
Vajon mennyire érdekli a közönséget a francia forradalom ma, 2021-ben?
Engem nagyon! Imádom a csatákat, a forradalmakat, katona szerettem volna lenni gyerekkoromban. Elmondhatatlan öröm nekem, hogy még ha csak stilizáltan is, de küzdhetek, harcolhatok fegyverekkel a színpadon! Másrészt pedig azt hiszem, a mi munkánk lényege éppen az, hogy elemeljük a közönségünket a hétköznapoktól. Adjunk egy nagyon szép mesevilágot, ami néhány órára – most három felvonás erejéig – elfeledteti azokat a dolgokat, amikkel egyébként foglalkozniuk kell.
Rónai András Balaban Cristinával a Párizs lángjai c. darab próbáján
Fotó: Nagy Attila / Magyar Állami Operaház
Technikailag mennyire izgalmas ez a darab?
A technika az alap, amikor ide a színházba érkezünk, annak már rendben kell lennie. Nagyon szuflás, bonyolult a darab az én karakterem számára, szinte végig színpadon vagyok, kevés az idő a regenerálódásra. Ahhoz tudnám hasonlítani, mintha folyamatosan váltófutásban lennék, de a váltótársam is magam vagyok. Ez a darab nem egy lírikus dolog, hanem harcias, katonás, Philippe dolga, hogy beleadja a testét-lelkét egészen, amit én nagyon élvezek. És hát hatalmas szerencsém volt, hogy Tamással készülhettem (Solymosi Tamás balettigazgató – a szerk.), mert neki vannak nagyon jó meglátásai, ő meg tudja mutatni, hogy lehetek „nagy” és „kiemelkedő” a színpadon. A nehéz az, hogy a Párizs lángjaiban nagyon sok olyan jelenet van, amikor Philippe egyedül van a színpadon, sok a szóló, amikor nincsenek mások, ettől kicsit úgy tűnhet, mintha önmaga lenne csak fontos, miközben a feladat az, hogy megmutassam, hogy a közösségért él, a közösségért dolgozik.
Rónai András Balaban Cristinával a Párizs lángjai c. darab próbáján
Fotó: Nagy Attila / Magyar Állami Operaház
A Párizs lángjait jól ismeri a magyar közönség. A felkészülés során megnézte a nagy elődök alakítását?
Igyekszem nem abból építkezni, amit már más megcsinált, miközben persze a jó ötletek, a jó megoldások segítenek. De az elvárásom mindig az, hogy önmagamat szárnyaljam túl.
