Vajnonen Párizs lángjai című klasszikus balettje, Thierry Malandain Don Juan című egyfelvonásosa és a Spartacus is látható lesz a Magyar Állami Operaház következő évadában.
A Magyar Nemzeti Balett három bemutatót tart az következő évadban: a francia tematika jegyében új kivitelben látható Vaszilij Vajnonen Párizs lángjai című egész estés klasszikus balettje, amit Aszafjev zenéjére ezúttal Michael Messerer állít színpadra.
Vaszilij Vajnonen klasszikus alapokon építkező, de a szovjet időkben, 1932-ben készült balettjét Alexej Ratmanszkij írta át a mai időkre – a Nemzeti Balett most Messerer rendezésében viszi színpadra.
A történet a nagy francia forradalom idején játszódik, Aszafjev által írt zenéje pedig a forradalom dalaira, főként a Marseillesre épül. Főhőse is két marseille-i, Jeanne és bátyja, Jérôme, akik Párizsba indulnak, hogy támogassák a forradalmárokat, s miközben harcolnak a szabadságért, egyenlőségért és testvériségért, mindketten találkoznak a szerelemmel is. Jeanne a marseille-iek ágyúsával, Philippel, Jérôme pedig az arisztokrata Adeline-nel.
A másik bemutató Thierry Malandain Don Juan című egyfelvonásosa lesz, amelyet Gluck Molière szövege nyomán komponált zenéjére készített a koreográfus.
Az Episode 31 idei nagy sikere és a koreográfus pozitív benyomásai hatására a Alexander Ekman legismertebb, Cacti című alkotását is betanítja az együttesnek.
Visszatér Sir Kenneth MacMillan Manonja, a Rudi van Dantzig és Toer van Schayk-féle A hattyúk tava és a Seregi László Spartacusa is.
Újra kinyit a Műhelyház
Csaknem hétéves előkészítői, tervezői és kivitelezői munkát követően az Eiffel Műhelyház 2020. február 7-én Gyöngyösi Levente A Mester és Margarita című művének színpadi ősbemutatójával nyitja próbaüzemének második szakaszát. Az épület hivatalos átadása a tavasszal várható majd.
A teljes évadprogram az Opera oldalán olvasható.