A járvány őszi hulláma novemberben bezárásra kényszerítette a színházakat is. Az előadóművészek visszatértek az online streaminghez, az operaházi táncosok péntekenként live streammel várták a nézőket. Az Opera Café stábja a Tercett Trio Trois egyik próbáján járt.

Fotó: opera.hu

 

Földi Lea táncművész óriási lendülettel vágott bele a próbába:

Olyan kevés szereplési lehetőségünk van, hogy mindennek örülünk, akkor is, ha sokkal kisebb a tér!

Ezeken az élő közvetítéseken sincs esély hibázni, mondta el Timofeev Dmitry:

Egy alkalmad, egy lehetőséged van, hogy megcsináld. Szóval a koncentráció maximumát kell beleadni. Jó, ha egy kicsit ideges vagyok, mert a testem erre jól reagál. A szerepemre, a technikámra figyelek. Meg persze arra, hogy hova mehetek és hova nem! 

Egy táncművész előadásában legalább annyira fontos a technikai tudás, mint az érzelmi jelenlét, Timofeev Dmitry szerint ez az alapja annak, hogy hitelesek legyenek a mozdulatai. Az érzelmi jelenlétet pedig online közvetítés esetén is ugyanúgy meg kell teremteni. 

Nemcsak a gyöngédségnek vagy a fájdalomnak, a szenvedélynek is meg kell élnie a színpadon akkor is, ha közönség csak a távolban van jelen.

Én alapvetően szenvedélyes ember vagyok, és a kamerák előtti táncolást előadásnak fogom fel, ezért nem is lesz semmi gond - 

mondta el Földi Lea. 

Aczél András rendező szerint az apróságokra is nagyon fel kell készülni, oda kell figyelniük arra, hogy ne látszódjon az árnyékuk a háttérben, jól legyenek bevilágítva és ne ugorjanak ki a táncművészek a térből. 

Az év utolsó Tercett Trio Trois  adásában a közvetítés nézői Brahms kórusműveiben, barokk és kortárs zeneszerzők darabjaiban, valamint három klasszikus balettrészleteben is gyönyörködhetnek 2020. december 18-án 20:00 órától a Facebookon és az Origón.