A táncfotók lenyűgözőek. Emberfeletti erő, hajlékonyság és dinamizmus árad belőlük. Mintha minden lehetséges volna: a test segítségével túllépni a fizikait. De be lehet-e zárni egyetlen képbe egy egész előadást? Mitől jó és mitől lehet rossz egy táncfotó? Milyen hibákba csúszhatnak bele a táncosok, amikor fotózzák őket? Az Opera hivatalos fotósa, Emmer László tapasztalatai mellett az is kiderül, Shate' L. Edwards koreográfusnak, Andrew Ecclesnek és Quinn Wharton fotográfusoknak mi a véleménye.
Linda Celeste Sims/ Fotó: Andrew Eccles
Engem zavar, ha nem kontrollálom a legapróbb részletekig a folyamatot, ha csak sodródom az eseményekkel és az a feladat, hogy egy-egy jó pillanatot próbáljak elkapni –
Emmer László nem készít fotóriportot, nem áll ott a színpad szélén a próbákon, hogy megismerje a koreográfiát és kitalálja, melyik a legizgalmasabb jelent, ami azért kiált, hogy megörökítsék. Sokkal fontosabb számára a közös munka a táncosokkal, a kommunikáció. Úgy is mondhatnánk, ő először előhívja a táncos karakterét, aztán exponál. Fáradhatatlanul "rendezi" és keresi az adott jelenet feszültségét.
Fotó: Rákossy Péter
Szerintem azért is szeretik a táncosok ezt a munkát, mert más, mint amit megszoktak. Itt játszaniuk kell, nem a tökéletes póz, hanem az arckifejezés, az érzelmi állapot is fontos. Érdekli őket, hogy meg tudják-e oldani azt is, amit mi várunk tőlük.
Fotó: Rákossy Péter
Emmer formálja is képének főszereplőjét:
Elmondom, mikor legyen lágyabb vagy éppen keményebb, mi tükröződjön az arcukon. Nem is tudom, hogy amit én csinálok, nevezhetjük-e egyáltalán táncfotónak a szó eredeti értelmében. Olyan emblematikus jeleneteket fotózom, amibe belesűríthető egy-egy darab legfőbb konfliktusa, üzenete. Engem az érdekel, hogyan lesz tökéletes az a Trója vagy az a Bahcsiszeráji szökőkút jelenet. Ez egy csapatmunka, nem egy magányos riporteri feladat. Azt hiszem, számomra ez az egyik legfontosabb része a folyamatos kommunikáció mellett.
Nemcsak a fotósnak, a táncosnak is fel kell készülnie, hogy igazán jó képek készülhessenek róla. Shate' L. Edwards a Dance Magazine hasábjain vallott arról, ő maga hogyan bukott bele élete első fotózásába – és mit tanult meg belőle. Mert hiába voltak gyönyörűek a képek, fogalma sem volt róla, hogy mi a céljuk, így inkább illettek egy modell portfóliójába, mint egy táncművész életébe.
Andrew Eccles, a neves amerikai táncfotográfus – aki egyébként az Alvin Ailey táncszínházzal dolgozik együtt évek óta – szerint alapvető feltétele a jó táncfotónak, hogy a táncos bízzon a fotográfusban. Ehhez pedig az kell, hogy tisztában legyen a korábbi munkáival.
Fotó: Andrew Eccles
Nem a leginkább lenyűgöző póz lesz igazán szép, hanem az, amiben jól mutat a táncos – Quinn Wharton fotós, aki korábban táncművész is volt azt vallja, a táncosnak kell előre kipróbálnia, neki mi áll igazán jól. És persze ami mindig működik: az egyszerűség mindig jobban mutat, mint a bonyolult, a túlgondolt.
Vannak olyan mozdulatok, amelyek színpadon léteznek, de nem fordíthatóak le kétdimenziós képre –
Eccles szerint a táncosnak is érdemes belátnia ezt a tényt és feladni kicsit a mozdulat pontosságából a látvány érdekében.
Kristina Lind, fotó Quinn Wharton
A fotózás is egy kreatív, alkotói folyamat, amihez szükséges a nyitottság, a befogadó attitűd, vállalkozókedv. Éppúgy, ahogy egy előadás előtt, a lelket és a testet is fel kell rá készíteni, vallja a texasi koreográfus, Shate' L. Edwards. Azzal is, hogy a közös munka elején és utána is megmarad a kommunikáció a fotós és a táncművész között.
