Egy kibontakozóban lévő szerelem szívtelen eltiprása miatt fellázad a falu népe az erőszakos, kíméletlen és önző hatalom ellen. A Laurenciával, ezzel a szenvedélyes, nagyszabású, érzelmekkel teli darabbal várja először a közönséget az  Erkel Színházban az újabb leállás után a Magyar Nemzeti Balett.

Fotó: Magyar Állami Operaház/ Kummer János

 

A Laurenciát 2020 februárjában mutatta be az együttes, éppen a koronavírus-járvány miatti zárás előtti utolsó premier volt. Keretes szerkezetet hozott az élet: most - mintha megállt volna az idő - újra a Laurencia lesz a nyitó darab. 

A koreográfiát Vakhtang Chabukiani 1939-ben készítette a leningrádi Kirov Színház (eredetileg és napjainkban is: szentpétervári Mariinszkij Színház) számára, amelyet 2010-ben újított fel a világ legjobb balettmesterei közt számontartott Michael Messerer. Az orosz koreográfus előszeretettel nyúl hozzá korábbi remekművekhez, ha azok olyan időtlen témákat boncolgatnak, mint az emberi méltóság, az igazság vagy a szabadság:

Laurenciában a tömeg válik főhőssé, a történet a közösség erejére hívja fel a figyelmet.

Fotó: Magyar Állami Operaház/ Kummer János

Az 1948-ban, Moszkvában született Michael Messerer igazi orosz balettdinasztiába sarja. Édesanyja, Szulamit Messerer a Bolsoj prímabalerinája volt, nagybátyja a híres koreográfus, Aszaf Messerer és rokoni szálak fűzik minden idők egyik leghíresebb balerinájához, Maja Pliszeckajához is.

Messerer maga is a Bolsoj balettiskolájában kezdte tanulmányait, majd balettpedagógusként végzett Moszkvában. Karrierje kezdetén táncolt a Bolsoj Színház, a Mariinszkij Színház (Kirov Balett), a permi Opera, a prágai Nemzeti Opera színpadán. 1980-ban édesanyja társaságában elhagyta a Szovjetuniót és nyugatra emigrált. Központi hely lett az életében London, bár a világ számos országában élt és dolgozott már. Balettpedagógiai módszere egyesíti az orosz klasszikus balett és a nyugati balett legjobb oktatási hagyományait.

Vendégtanárként a világ legnevesebb együtteseivel dolgozott már: tartott mesterkurzusokat a többi között az American Ballet Theater (ABT) együttesének, a Párizsi Opera táncosainak, a Mariinszkij Színház művészeinek, a Béjart Balett tagjainak, dolgozott Berlinben, Münchenben, Lipcsében, Tokióban, Bécsben, és immár harmadik alkalommal a Magyar Nemzeti Balett táncművészeivel is. Negyedszázada meghívott oktatója a londoni Királyi Balett társulatának. 2009-ben kinevezték a szentpétervári Mihajlovszkij Színház vezető balettmesterévé, majd 2018-19-ben a színház művészeti vezetője volt, napjainkban pedig vendégbalettmestere.

Fotó: Nagy Attila/ Magyar Állami Operaház

Magyarországon a darabot 1970 és 73 között mindössze 17 alkalommal játszották, a főbb szerepeket Orosz Adél és Róna Viktor mellett Aradi Mária táncolta, aki Evgeny Popov és Anna Andrushko betanító, valamint Dózsa Imre, Pongor Ildikó, Prokofieva Irina és Szakács Attila próbavezető balettmesterek mellett ugyancsak közreműködött tavaly a darab színpadra állításában.

Fotó: Magyar Állami Operaház/ Kummer János

Laurencia cselekménye Lope de Vega A hős falu című drámájának izgalmas  interpretációja. A történet – ami valós eseményeken alapul – egy Fuente Ovejuna nevű spanyol faluban játszódik, amelynek népét a Parancsnok kemény kézzel irányítja. Mindenki féli a helytartót, aki kegyetlenségéről és haragjáról hírhedt. Ő pedig kinézi magának az egyszerű parasztlányt, Laurenciát, akinek viszont már van választottja, Frondosó. Visszautasítja a Parancsnokot, aki éktelen haragra gerjed. Több alkalommal is megpróbálja kényszerrel megszerezni a lányt: kastélyába viteti őt, szerelmét pedig bebörtönzi. A falu népe viszont a szerelmesek mellé áll, és fellázad a zsarnok ellen. Aki tehetetlenségében pénzzel igyekszik megőrizni a nyugalmat, le akarja fizetni az embereket – sikertelenül. A Frondoso megmentésére verbuvált sereg véres bosszút áll rajta.

Nemcsak a koreográfia, de az eredeti látványvilág is megújult az Opera produkciójában. Vadim Ryndin korhű díszlet- és jelmezterveit Rózsa István és Rományi Nóra frissítette fel és gondolta újra.

A Laurenciát a június 5--én láthatja ismét a hazai közönség.