A Nemzeti Táncszínház új rovatot indított, melyben Megyeri Léna tánckritikus és Bősze Ádám zenetörténész navigálásával tánc-és zenetörténeti kulisszatitkok és rejtélyek nyomába eredhetnek az érdeklődők. Az első rész témája a "végzetes pálca". A második alkalom a balett megszületését tárgyalja majd.
Forrás itt.
Vajon ismert-e a tény, hogy a XVII. században a karmesterek a pápa pásztorbotjához hasonló méretekkel rendelkező pálcával irányították a zenekart? - kérdezik a sorozat szerkesztői.
Jean-Baptiste Lully zeneszerző Firenzében született a XVII. században, de nem Itáliában tett szert hatalmas népszerűségre, hanem Franciaországban, XIV. Lajos udvarában. Lullyt ma komponistaként tartjuk számon, de nem pusztán zenéket írt, hanem olyan zenéket, amelyekre lehet táncolni. Ez a zenetörténetben nem ritka, de Lully számára a tánc sokszor előbbre való volt, mint maga a muzsika. A XVII. századra jellemző volt az a felfogás, hogy egy zenés színpadi alkotás esetében kezdetben megkomponálták a táncot, és ahhoz írták a zenét. Először voltak a tánclépések és csak utána jött a zene. És míg a későbbi évszázadokban, ha valaki készített egy koreográfiát, akkor felkért egy zeneszerzőt, hogy komponáljon hozzá zenét, addig a XVII. században egy személyben volt valaki zeneszerző és tánckoreográfus is. Tehát Jean-Baptiste Lully nemcsak egy kiváló zeneszerző volt, aki jól játszott hangszeren, hanem mellette csodálatos táncos-koreográfus is, aki fanatikusan szeretette, amit csinál, és valójában ez vezetett halálához is.
Lully korában egy hatalmas pálcával függőlegesen emelgetve irányították a zenekart. Ez egyik előadáson a balszerencsés komponista vezénylés közben megsértette a lábát, ami elfertőződött, és mikor üszkösödni kezdett az orvosai az amputálást javasolták, de ő ezt visszautasította, mert nem akart lemondani a táncról végül ez okozta a halálát - tárja fel Lully tragédiáját Bősze Ádám.
