Idén tavasszal, amikor elkezdődött a karantén, a legtöbb táncművész kétségbeesett. Leálltak a próbák, bezártak a színházak, a közönség nagy része visszaváltotta a jegyeket. És nem lehetett tudni, meddig tart ez az egész. Merritt Moore, a los angeles-i születésű balerina, aki éppen ebben az időszakban szerzett doktorit atomfizikusként a Harvardon, azonban egészen másképp reagált: olyan robotot alkotott, akivel lehetséges együtt gyakorolni, duettet táncolni. A neve pedig Baryshnibot.

 

Moore éppen a Harvard ArtLab-ban kapott hathetes tanulmányi ösztöndíjat, innen tért vissza a pandémia elején Londonba. Kutatási területe a tánc és a robotika kapcsolata:

Tudtam, hogy valamire szükségem van, ami ebben az időszakban is előre visz, és annak ellenére, hogy milyen bizarr, éppen robotokkal dolgoztam, nem sejtve, hogy ők lesznek hosszú időre a táncpartnereim.

A balerina felkereste az Universal Robotics-ot és elkezdett velük együtt fejleszteni egy olyan robotot, aminek betaníthatók koreográfiák, ami képes táncpartnerként működni. Nyáron meg is érkezett hozzá egy ipari robot, amit eredendően gyártási célra fejlesztettek: Baryshnibot.

Első látásra egyáltalán nem tetszetős egy ilyen, a gyártósorok mellett használt robot, de hatalmas lehetőségek rejlenek benne.

A balerina szerint robotot koreografálni ahhoz hasonlít leginkább, ahogy az ember kirak egy puzzle-t:

Úgy kell kitalálni robot mozgását, hogy az a fej, a kezek, a lábak és a test mozdulatait imitálja.

A feladat egyáltalán nem egyszerű: egy 15 másodperces mozdulatsor "megtanítása" minimum öt órát vesz igénybe. De ma már a Baryshnibot bonyolultabb mozgássorokra és többféle táncstílusra is képes. A táncrobot egyelőre nem tud improvizálni, viszont cserébe fáradhatatlan, amihez a balerina szerint egy igazi kartáncos-balettművész tud alkalmazkodni.

Cikk forrása itt.