A tulsai mészárlást dolgozza fel kreációjában Jennifer Archibald, ezzel megteremtve a dokubalett műfaját. Az oklahomai Tulsa történetét közel egy évszázadon keresztül elhallgatták.
Jennifer Archibald/ Fotó: Liezl Swartz
Jennifer Archibald táncszakmai élete gyakorlatilag lefedi a teljes amerikai kortárs táncszférát: a kanadai származású táncművész pillanatnyilag egy New York-i székhelyű társulatot vezet, vendégművészként számos más együttessel doglozik együtt, tanít a Yale Egyetemen, de vannak nagy kereskedelmi ügyfelei is, mint a Nike vagy a MAC Cosmetics.
Egy éves kreatív folyamat előzte meg műfajteremtő bemutatóját, a Breakin' Bricks című multimédiás táncelőadást. A Tulsa Balett mutatja be a darabot, melynek témája az 1921-es tulsai mészárlás.
Ez a darab az egyik legnehezebb projekt, amit valaha csináltam -
mondta el a Pointe Magazinnak az alkotó.
A 20. század elején az oklahomai Tulsa város Greenwood nevű negyedét a „fekete Wall Streetként” emlegették, ez volt a leggazdagabb fekete negyede. A város később mégis arról lett ismert, hogy itt zajlott az amerikai történelem legsúlyosabb faji indíttatású erőszakcselekménye, az 1921-es tulsai mészárlás.
A vérengzést egy Dick Rowland nevű fekete fiatal ügye váltotta ki, akit azzal gyanúsítottak, hogy megtámadott egy fehér nőt egy liftben. Rowlandot letartóztatták, és felfegyverkezett fehérek egy csoportja a fogdához indult, hogy bosszút álljanak. A feketék szintén összegyűltek, hogy megállítsák őket. Elfajult a helyzet: lövések dördültek, két fekete és 10 fehér életét vesztette.Hamarosan Tusa utcáit elfoglalták az újabb, felfegyverzett fehér csoportok, akik a rendőrség támogatását is élvezték.
A zavargás végül általános fosztogatássá, gyilkolássá és gyújtogatássá fajult, amelynek végén a gazdag fekete negyedet szinte teljesen elpusztították, és közel 300 embert megöltek.
A vád később tévesnek bizonyult (a nő sem akarta feljelenteni a férfit korábban), Rowlandot a bíróság felmentette.
Archibald a Breakin’ Brickst „dokumentum formátumú balettnek” nevezi:
Elmentem a terepre egy videóssal, Guy de Lancey-vel, hogy interjúkat készítsek emberekkel arról, milyen ma az élet Tulsában etnikai szempontból, "újságíró bőrbe" bújtam. Nem volt könnyű szóra bírni az embereket. Amikor Marcello Angelini, a Tulsa Ballet művészeti igazgatója megkeresett, úgy képzeltem el, hogy fekete táncosokkal dolgozunk, és az ott élőket is megidézzük a darabban. Ezért kellett ez a fajta dokumentálás is, mert az "elvont" balettet vissza kellett hozni a jelenbe - és persze a múltba.
Ez a projekt eredetileg egyfajta "történeti elbeszélésnek" készült, intenzív kutatás előzte meg, amely magában foglalta a túlélők leszármazottaival folytatott bensőséges beszélgetéseket is, de aztán mind szerkezetében, mind jelentésében fejlődött. Ez a darab, mint egy balett, ez egy tanúságtétel, egyfajta üzenet, amiben az emberek a városuk történetén keresztül tanítanak.
