Egy nagy gálával tért vissza több mint fél év után az Angol Nemzeti Balett a színpadra. Novemberben pedig lassú repertoárépítésbe kezdenek, majd decemberben egy rövidebb, járványügyi szempontból is működőképes Diótörővel várják a közönséget, írja a British Theatre Guide.

 

Sokan gondolkodunk már azon, mi lesz a Diótörő-szezonnal, ha nem lesznek karácsonyi vásárok sem. Kimarad az év legfontosabb időszaka a balettegyüttesek számára? 

Az Angol Nemzeti Balett társulata már novemberben egy kétrészes esttel nyit, amelynek első felében klasszikus és kortárs darabok részleteit láthatják a nézők, a második rész pedig egy egyfelvonásosé. November 6-án pedig a YouTube-csatornán Crystal Pite kanadai koreográfus Flight Pattern című darabja látható.

A december viszont szokás szerint a Diótörőé, de Peter Wright ismert koreográfiáját Covid-kompatibilissé, távolságtartóvá alakították át. A darab (Nutcracker Delights) rövidebb lesz (mindössze 75  perc), szünet nélkül táncolják és kevesebb szereplővel játsszák.