Először is, huszonöt év nagy idő, pláne, ha a magyar kortárs táncról van szó, ami harminc évvel ezelőttig tűzzel-vassal tiltva volt. Másodszor pedig, huszonöt év többszáz profi táncos kinevelését, többtíz koreográfus álmainak megvalósulását és elképesztő mennyiségű előadást, bemutatót jelent. A Szegedi Kortárs Balett idén szeptemberben volt 25 éves - a róluk szóló fotótárlat, Dusha Béla képeivel december 17-én nyílik a Nemzeti Táncszínház Kerengő galériáján. 

Részlet a Diótörőből.

A szegedi történet 1987-ben kezdődött Imre Zoltán irányításával, napjainkban Pataki András és Juronics Tamás bábáskodnak az együttes fölött. A Szegedi Kortárs sikerének titka megfejthetetlen, de mégis feltérképezhető. Juronicsék olyan klasszikus műveket "hangszerelnek át", mint például a Carmina Burana - ami a legnagyobb siker volt a társulat életében - a Csipkerózsika, a Bolero vagy most a Diótörő. A történet sem marad mindig a talpán, de a látvány, a kosztümök, a fények és a koreográfia természete aztán végképp minden ízében átírja azeket a "megszokott" történeteket.

Juronicsnál mindig meghökkentő és felkavaró a színpadi látvány és soha nem megjósolható a hatás. A Szegedi Kortárs balett igazi showt csinál, tetszeni és látszani akar, szeretve lenni, szokatlan módon - legalábbis itthon - a közönség által. Huszonöt éve.

A görög mitológia legendás poétája és dalnoka volt Orfeusz, aki az élő és élettelen világot is elbűvölte muzsikájával. Még a kövek is mosolyra fakadtak daljátékára. Orfeusz túl szép volt, hogy boldog legyen: imádott felesége, Euridiké belehalt egy kígyómarásba. Ekkor a görög fájdalmában alászállt az Alvilágba, azért, hogy visszacsenje kedvesét az élők közé. Zenéje megigézte a Sötét szellemeit is, és az Alvilág ura elengedte Eurüdikét azzal a feltétellel, hogy felfelé vezető útjukon Orfeusz mögött halad, aki eközben nem néz vissza.

A férfi azonban megfeledkezett a szabályról és az utolsó pillanatban hátranézett. Aggódott? Bizonytalan volt? Hádészban nem bízott vagy Euridikében? A választ már a művészet adja meg, a mítosz kegyetlen, Orfeusz örökre elveszítette szerelmét. Túlcsorduló bánatában bevetette magát Thrákia hegyei közé, ahol a helyi asszonyok szenvedélyes dühükben, hogy rájuk sem hederít, széttépték. Holttestének darabjait a Múzsák temették el. A legenda szerint Orfeusz hangszere volt a vlág első lantja, Hermész készítette - egy teknősből. A teknő lett a teste, juhbél a húrja. Hermész a lantot először bátyjának, Apollónak adta, aki fiának, Orfeusznak ajándékozta.

Orfeusz történetének számtalan feldolgozása él, van, aki a múlhatatlan szerelem témáját, van, aki a pokoljárás rettegését helyezi a középpontba. Stravinsky utóbbiak közé tartozik, az ő - Balanchine koreográfiájával bemutatott - története már a szeretett nő utáni hajszával kezdődik. Az eredeti Stravinsky-balett nagyon ritka a magyar színpadokon, most is egy erősen átírt, modern változatát mutatják be a szegediek a MÜPA-ban. Balanchine balettjét egyébként több mint hatvan éve, 1948 áprilisában mutatták be New Yorkban, s ez volt a New York City Balett első premierje - amit aztán a nagy görög mester, a huszadik század egyik legismertebb koreográfusa haláláig vezetett.

A Stravinsky-témát szerda este Bartók Béla egyik legismertebb műve, A fából faragott királyfi követi majd. A Balázs Béla szövegére írt táncjáték már A kékszakállú herceg vára után született néhány évvel, 1917-ben mutatták be - komoly küzdelmek árán. A királyfi helyett a királyfi faragta bábba beleszerelmesedő királylány történetét ugyanis senki nem akarta levezényelni, sőt a koreográfiát is maguk a táncosok írták. Persze hatalmas siker lett, s ez már elegendő volt az opera kultúrolitikáját vezetőknek, hogy ráengedjenek egy koreográfust is. 

Míg az első "hivatalos" próbálkozás, Jan Cieplinski lengyel balettmester darabja elbukott - extremizmusa szintén megviselte a közízlést -, az 1939-es Harangozó-koreográfia már mindent vitt. harangozó Gyula aztán húsz évvel később felújította, Bartók halálának huszonötödik évfordulóján mutatták be ismét, s ezt megkedvelve, Seregi László is színpadra vitte a mesét. Most pedig Juronics Tamás változatát mutatja be ismét a MÜPA színpadán a Szegedi Kortárs Balett társulata.

A piciket még cipelik a nagyok, a nagyok meg csábítják egymást, de mintha a kamaszokról megfeledkezne mindenki - legyen szó könyvről, táncról, fotókiállításról, vizuális vagy akusztikus kultúráról. Mintha elkönyvelnénk - bár mindannyian voltunk így, amúgy furcsák - hogy velük úgysem értünk szót. Hogy nem bírjuk távolodásukat, harcukat, az engemnemérdekelségüket, a lázadásukat. Szóval nem beszélünk velük, táncnyelven legalábbis biztosan nem. Most viszont lesz Kalászon egy négynapos gyerek- és kamasztánc fesztivál, ahol nem pusztán megmutatják, de meg is beszélik az előadásokat. (Persze nem akarom csökkenteni a beavató-színházak erejét és jelentőségét, fontos, ám vékony pontonhíd ők a kamaszelejtés folyóján.)

Ha nem mondunk le saját kamaszainkról, érdemes bekukkantani október 11-14 között, a Kós Károly Művelődési Központba. Lesz Duna Táncműhely (Ami a szívedet nyomja), Forte Társulat (Koto és Kaori) és a Közép-Európa Táncszínház Shakespeare-meséi. Meg egy csomó más izgalom.

Változik a régi sor,
ó erkölcsök vesznek,
újak nőnek helyükön,
mind kegyetlenebbek;
ki-ki maga barátja,
társért bárhogy esdek;
nem Saturnust áld a föld,
de Plutustól retteg.

(Carmina Burana harmadik vers)

Középkort idéző vadvilágba érkezünk, ott találjuk magunkat, ahol csak a démoni, a nyers erő, a halál szab határt, minden erkölcs irányítója a félelem és a fájdalom, a ruhák rongyok csak, az istenek földre hulló bálványok, az emberek húsdarabok, ott, ahol nem igazgat semmi Szellem. Messze már az antik bölcsesség, messze még a Világosság - porból lettek, s porrá válás előtt is porban élnek ők, a Carmina Burana hősei. A Szegedi Kortárs Balett 11 éve játsza ezt a darabot, s még mindig hatalmas siker. Szerda este ismét vastapsot kapott a MÜPÁ-ban.

A Carmina Burana tulajdonképpen egy XIII. századi versgyűjtemény: vándordiákok és névtelen szerzetesek latin és alnémet szövegeinek csokra. Ezek a profán versek a világi életet festik le, annak minden kényes és kínzó, akár a trágárságig kéjtől duzzadó vagy épp tragikus voltában. Aki gimnáziumban találkozik először izgalmas szövegekkel, jó eséllyel ennél a műfajnál csatlakozik rá az irodalomra: a vágánsköltészet (vagy goliárdköltészet) gyöngyszemei ezek a versek. A középkori tudományos előírásokkal, az uralkodó ízlésviággal mentek szembe a vágánsok - a műfaj művelői egytől egyig tanult (gyakran elcsapott) diákok voltak. Ők lettek a középkor hatvannyolcasai, akik a lázadás minden energiájával valóban átrendezték a kor irodalmát. Írásaik szájról szájra, kézről kézre jártak az egyház merev szabályainak korbácsa elől menekülő hívek között. Végre dőltek a tabuk: lehetett olvasni szexről, piáról, hatalom- és mammongyűlöletről. (A kódexre 1803-ban találtak rá egy bajor kolostorban, Benediktbeurenben.)

A Carmina Burana nem tűnt el, de világhírűvé a müncheni születésű német zeneszerző Carl Orff tette a 20 században. Orff nem pusztán azért vált kora egyik legismertebb és elismertebb zeneszerzőjévé, mert hihetetlen erejű operákkal és színpadi művekkel ajándékozta meg a közönségét, hanem azért is, mert imádott és új nyelvet használó pedagógus volt. Pályáját azonnal a balettintézet zeneszerzőjeként kezdte, s messze nem is vándorolt a területtől. Először salzburgban alapította meg a ritmus alapú tánckézésre építő Orff Shulwerket, majd Münchenben indított egy Zene- és Mozgásművészeti Intézetet. Orff szerint ugyanis a zene és a tánc szerves egységet alkot: tehát minden zenemű ezért olyan összművészeti alkotás, ami már úgy óvja a benne bújó koreográfiát, mint a gránátalma hártyái a vöröslő magocskákat. Ahogy a Carmina Burana is.

Nincs is tökéletesebb megoldás e logika szerint, mint tánccá bontani a zenét, ahogy történik ez a szegediek előadásában is. Orff darabjának ritmusát követi a táncjáték: először beszél a kar, mint egy görög sorstragédia prologoszában, követi a vigasság és a hitek hullása, majd a szerelem és végül a halál. Látványos és lenyűgöző, átgondolt és kipróbált darab ez- soha nem okoz csalódást. A Halál ráadásul maga Juronics Tamás, minden izmával, csontjával, tehetségével és hatalmasságával. Vonzza a tekintet amikor ül, kicsit a régi mandarint idézve, amikor megmozdul vagy bottal fenyeget, zakatol benne az erő. Giccs ez, de nem annak ócska és álságos értelmében, hanem köznapi, primer érzékeket felkorbácsoló jelentésében. Giccs, igazi színházi nyelven.

Ó, FORTUNA
(O Fortuna)

        1

    Ó, Fortuna,
    mint a Luna
egyre-másra változol:
    majd nagyobbodsz,
    majd meg elfogysz;
hej, az élet ronda sor:
    gabalyítja
    s igazítja
játszva az ember fejét:
    mind szegénység,
    mind kevélység
olvad tőle, mint a jég.

        2

    Ó, cudar sors,
    esztelen gyors
szeszéllyel forgó kerék!
    Rút állapot,
    s látszatra jobb,
foszlik, mint a búborék.
    Ködfátyolban
    alattomban
környékeztél engem is;
    tréfád által
    csupasz háttal
nyögöm mostan vétkeid.

        3

    Jószerencse
    kegyes kedve
engem immár cserbehagy,
    nyom a bánat
    s nyavajának
kénye-kínja fojtogat.
    Még ez órán
    a lant húrján
dalt zendítsen ujjatok,
    s a balsorson,
    mely tör folyton,
vélem együtt sírjatok!

(Carmina Burana, ötödik vers. Fordította: Szedő Dénes)

Térdkopás, ízületi bántalmak, szakadt szalagok, húzódások, megvastagodott bőrkeményedés a sarkakon (sőt a talpakon), kalapácsujj és korai nyugdíj... Az érem egyik oldala. De mi lehet a másikon? 

A táncosok életének kulisszatitkairól Czár Gergely, a Szegedi Kortárs Balett művésze lebbenti föl a fátylat videósorozatunkban, aminek első részéből már mindent megtudtunk - Hámor Józseftől - a koreográfusokról. A következő részekben vall majd a fotós (Kanyó Béla), a művészeti menedzser (Nagy Orsolya) és a színházigazgató (Török Jolán).

Ki írja  adarabot: a táncos vagy a koreográfus? Milyen egy táncos átlagos napja? Hogyan készül egy darab? Ki tudod szúrni a tömegből a táncművészt? Czár Gergely válaszol.

szólj hozzá: A táncművész: Czár Gergely