Erotika és erőszak, szerelem és düh, kéj és birtoklásvágy - az Argentin Tangó Táncszínház mindent megtett, hogy a Casa del Tango című előadásába besűrítse az összes lehetséges klisét. Eredmény? Vastaps.
Fotó: Nemzeti Táncszínház, Boczkó Tamás
A harmincas évek egyik lepukkant bárjában járunk, a történet szerint Buenos Airesben. Bár néha inkább a második világháború kitörése előtti, inkább jómódú Berlinnek tűnik, de nem engedjük meg, hogy a kosztümök és díszletek elvonják a figyelmet a lényegről. Ez pedig a tangó. Annak is az összeölelkezve sétálós, egymás lábába gabalyodós, cipősarokgyilkos verziója. Van némi dramaturgia is, bár nem feszíti szét a játékidőt: két férfi táncért és nőért való rivalizálása, ami egy gyilkosságba torkollik. Budai Lászlóék nem feszültek rá a karakterek kidolgozására, nem érthető, hogy a színpad tizensok nője közül miért pont az az egy a tuti, akire ketten mozdulnak, sem az, hogy a nő mégis mit gondol a két dél-amerikai szenvedéllyel lejtő partnerről, sem az, hogy miért hőzöng egyfolytában az egyik és miért olyan kellemesen, latabárosan megengedő a másik. A talpalávaló kiválasztásában is tökéletesen követték a közízlést, szinte minden felcsendülő dallam ismerős, Astor Piazzolától a Moulin Rouge Roxanne-jáig. (Így hát a zenei választások sem erősítik a harmincas évek hangulatát.)
Fotó: Nemzeti Táncszínház, Boczkó Tamás
Amiben viszont biztosan nincs hiány, az a tánc és az elhivatottság. Meg némi táncszínházi előadásokon szokatlan izgalom. Ami profiknál bántó, lelkes amatőröknél kedves. A Karmelita Udvart ezen az estén viszont utóbbiak töltötték meg. Budai László, tangó világbajnok 1996-ban alapította az együttest, a nagyon ambíciózus Argentin Tangó Táncszínház névvel, azóta már öt egész estés darabot és több showt állítottak színpadra a Dona Lucrezia házától az OktóberPestig.
A Karmelita következő témája az elvándorlás. Fitos Dezső Társulata tántorog augusztus 7-én, szerdán.
