Fotó: revizoronline.hu
A legfelkavaróbb, legismertebb, ugyanakkor legmegosztóbb kortárs táncművész és koreográfus, Bozsik Yvette 45 éves. Alig múlt 16, mikor elkezdte szétfeszíteni a magyar tánckultúra kereteit és a Természetes Vészek Kollektíva élén megmutatta, milyen a nyolcvanas éveke avantgarde-ja a táncban. Megkérdőjelezhetetlenül sikeres alkotó, miközben darabjai finoman szólva sem kiegyensúlyozott színvonalon készülnek. Egészen a Trafó-fiaskóig nem voltak körülötte különösebb botrányok - csak a szakmában okozott felfordulást. Egyszerre nyers újító és nagy követő - s e kettőnek olyan elegye, ami kitörölhetetlenné teszi nevét a magyar kultúrából.
Bár a klasszikus úton indult - keresztapja, Mozsonyi Albert balettmester jóvoltából hároméves korától balettozik – és évekig dolgozott a Fővárosi Operettszínházban vezető balett táncosként, mindig élt benne az újító, felforgató szándék. A Természetes Vészek Kollektívával aztán a nyolcvanas évek magyar avantgarde-jának élvonalába került. Bozsik hat év után kivált a csoportból, hogy Szegeden koreografáljon, majd létrehozta önálló csoportját, ami húsz éve saját neve alatt fut. Táncosból lett koreográfus, olyannyira, hogy rendezést és koreográfiát már jóval az első darabok színpadra állítása után kezdett tanulni. Egy mottója van: szabadság. „A mai napig azt mondom, hogy az embernek nem nagyon szabad hagynia, hogy beleszóljanak a munkájába, mert az megzavarhatja. (…) Elsősorban azért, mert én valójában nem koreográfiákat csinálok, pontosabban a koreográfia mellékes, hanem az a fontos, ami az életemből, a gondolataimból, a belső világomból megjelenik a színpadon. Ha elsősorban a külsőségekre figyelek, vagy nagyon a szabályszerűségekre, vagy arra, hogy, hogy ez most olyan legyen, mint egy igazi koreográfia (például megfeleljek vele valakinek), akkor valószínűleg nem tudok teljesen őszinte lenni a munkáimban. Inkább vállalnom azt, hogy vannak jobb munkáim meg kevésbé jól sikerültek is. Ezt vállalni kell, mert egy alkotó pályáját egyébként sem egy-egy munkájából kell megítélni, hanem az életművéből: az egyes munkák összegyűlnek, talán egymásra is hatnak, egyfajta utat rajzolnak ki” - mondta az Ellenfénynek adott egyik interjújában.
Fotó:cultura.hu
1993 fordulópontot jelentett az életében: ekkor alapította meg saját társulatát. Stílusa és mozgásanyaga, a szenvedélyesen expresszív, lendületes, minden mozdulatában egész színházat láttató élményvilág egyedi és kétely nélkül felismerhető. Bozsik szerethető vagy elutasítható - mindenképpen valamiféle viszonyulást kiváltó.
Kemény és az elviselhetetlenségig bezárt táncos-gyerekkora volt. "Tízévesen az Állami Balettintézethez kerültem, ahol végig kollégista voltam bezártságáról hírhedt Gellért-kolostorban. (...) Gyermekkori és tizenéves olvasmányaim meghatározóak voltak, és azóta is folyamatosan szívom magamba a világot. Szivacsként működöm, figyelem az embereket és saját érzelmeimet, amikből táplálkozom." Szabad és független felnőttkort harcolt ki magának, ami a magyar finanszírozási körülmények között kifejezetten kemény munka. Amikor belebukott a Trafó igazgatói posztjáért folyó harcba, a szakma leírta. De mégis jött az új darab, és a kritikusok megengedőbbek voltak, mint valaha. Húsz éve nézik, boncolják a Bozsik Társulatot, nehéz lett volna lemondani erről. A nézőknek pedig még inkább.
Csak jó előadásokat csináltak az elmúlt húsz évben? Dehogy. Voltak közöttük egészen borzalmasak is. Csak botrányosakat? Olyan is volt bőven. Dolgozott mozgáskorlátozottakkal, vakokkal, beszélt a nők elleni erőszakról és az igazi, őszinte szexualitásról. Az egyik legsikeresebb, szakmai körökben is elismert előadása is egy nehezen elképzelhető, nehezen befogadható koncepciót követett, ez volt a Tánceánia Együttes és a Gördülő Tánccsoport mozgáskorlátozott, vak és ép táncosokat együtt szerepeltető, az előítéletek felülvizsgálatára késztető Lélektánc című előadás. Olyan volt ez a húsz év, mint Bozsik. Őszinte, felkavaró, közelről mégis szerethető. „Én szeretem azt is megmutatni, hogy milyenek vagyunk. És sokszor humoros formában. A miértekre nem tudok válaszolni, de fölteszek egy csomó kérdést. Fontosnak tartom az álmokat. Van bennem egy jó adag konzervativizmus is, de azért meg tudok tőle szabadulni” - mondta az Ellenfénynek egy másik interjúban. Ő maga végtelenül extrém, mégis kerülné a szélsőséget. Menekülés az egész, mikor arról faggatják, miért nem állt be soha a sorba: "Az egész védekezés. Menekülés. De azt nem mondhatom, hogy nem éltem. Valószínűleg ezt akarom újra átélni, ilyen irányban vagyok fogékony az extrém szituációkra."
Bozsik, a megosztó, kibeszélt, néha piedesztálra emelt, máskor földbe döngölt művész 45 éves. Mindent elért, amit a szakmában el lehet: Harangozó Gyula-díjas és Hevesi Sándor-díjas, háromszor kapta meg az egyik legnagyobb nemzetközi versengés, az Edinburgh-i Fesztivál Nemzetközi Kritikusi Díját, de övé volt az Independent és The Herald című lapok különdíja is. 2000-ben a Cosmopolitan az év legjobb táncosának járó díját nyerte el, majd 2001-ben a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze lett, ugyanebben az évben megkapta a Budapest Főváros Önkormányzata Budapestért-díját és 2003-ban a Francia Kulturális Miniszter által adott Francia Irodalmi és Művészeti Lovagkereszt birtokosa lett. Most pedig, 45 évesen, két gyerek után újra színpadra készül. És a darab bármilyen is lesz, az biztos, hogy mindenki látni akarja majd.
