"Mocskos beszéd bűnnel szorongat:
Jó erkölcsöket megpirongat,
Ki disznócsengettyűvel kongat."
(Sebastian Brant, fordította Márton László)
Így kezdődik Sebastian Brant 1494-ben, Bázelben közreadott "Isteni Szatírája" (Dante Isteni vígjátékára rímelve), a bolond-irodalom nyitánya. A Bolondok hajója levetkőzte az ő költészet voltát és mára egy agyonhasznált középkori allegóriává szelídült. (Már ha Goethe Faustja, amiből Brant bolondságai is előáshatók, vagy Shakespeare Lear királya szelídnek mondható...) Mert bolondnak lenni különös helyzet: a totális, mérhetetlen, kimondott szabadság egyfelől, s a magány rabsága másfelől.
A bolond egyszerre irracionális és kiszámíthatatlan, ugyanakkor tudása az épeszűek számára nem elérhető. A bolond lehet szórakoztatóan és felelőtlenül bölcs, ha bír lenni. Ami egy igen vonzó állapot./p> A középkorban kicsit másként, sokkal inkább morálisan értelmezték a bolond létét: ők voltak az emberi gyarlóságok megtestesítői.
Michel Foucault írt egy vaskos művet a bolondság történetéről, melyben gyönyörűen kijelöli a társadalmi helyet is - közvetlenül a leprások mellett. A lepra eltűnését követően űr támadt a társadalmi kirekesztettek halmazában, amit kénytelen-kelletlen a bolondok töltöttek be. Szegény megborult elmék, éppúgy mint a leprások, egyszerre voltak az Úr haragjának és kegyelmének megtestesítői. És valóban volt egy hajó, ami a Rajna-menti folyókon és Flandria csatornáin hajózott, fedélzetén a közösség perifériájára szorult szerencsétlenekkel, akik egyszerre voltak élők és holtak, mindig halálraítéltek, de soha ki nem végezettek. A hajó fedélzetén mindig a túlvilág felé bukdácsoltak, és mikor kikötöttek, mindig a másvilágról érkeztek meg.
"Bolondnak mindig bökkenő:
az akar lenni mi nem ő."
S hogy éppen ki van a hajón és ki a szárazföldön - megválaszolhatatlan felvetés. 2011-ben két izraeli koreográfus, Niv Sheinfeld és Oren Laor szelet fogott a vitorlába és megkísérelte feldolgozni a témát. Két férfi és egy nő találkozik a mágikus, kormányos nélkül hánykolódó hajó fedélzetén és próbálnak túlélni. Külön-külön érkeznek, de ahogy telik-múlik az idő, kénytelenek megnyílni egymás előtt, "kipakolni a batyuból" és szembesülni a valóságukkal.
Bezártság és kifejeződni vágyás - erről szól a Bárkában most bemutatásra kerülő darab. Arról az érzékeny határról, ami a benső világ védelmének és megmutatásának vágya között húzódik. Mindannyiunk lélekfolyójáról, ahol néha vadul és bátran, máskor öszetörten és megviselten hajózunk.
