Elárvulva, törtfehér ruhájában mégis elegánsan ül a nő egy párizsi kávézóban, mellette társtalanul és hanyagul egy férfi. A nő előtt pohár, tele az Adynál zöldszemű, Degas-nál csipkefehér abszinttal, a férfi előtt egy kávé. Ismerjük a nőt, Ellen Andrée, színésznő, a férfi pedig Marcellin Desboutin, festőművész. Degas is ebben a kávézóban ült gazdagságban és balettrajongásában is sorstársával, Manet-val. 

Edgar-Germain-Hilaire de Gas, akit Degas-ként ismer a világ, francia nemesi család leszármazottja volt, s mint korának társai közül oly sokan, ő is a jogi pályáról fordult le azért, hogy festőművész legyen. Apja ráadásul lelkesen támogatta is fia ambícióit, zsákszámra költötte a pénzt tanulmányaira, kiállításaira. 

Degas karrierjét kis híján derékba törte a franciák számára borzasztó vereségekkel és veszteségekkel végződő francia-porosz háború 1870-ben. A festő nem csak barátainak nagy részét veszítette el, hanem a harctéren olyan, szembetegséget kapott, mely élete végéig kínozta, sőt művészetét is alapvetően befolyásolta. Degas halála előtt már gyakorlatilag megvakult.

Visszatérve a frontról anyai rokonaihoz utazott, New Orleans-ba. Megunván a portrézást, figyelme a mozdulatok felé irányul, Amerikában a gyapotszedők fizikuma, hazatérve pedig a lovaspóló ritmusa ragadta magával. Degas vadul alkotni kezdett, a Salon minden szabályát kihajítva az ablakon, a realizmus felé fordulva. A vadság viszont nem jelent felületességet - egy-egy kép elkészítése akár 10-13 évig is tartott.

A lóversenyek mozgalmas világa megalapozta a második szenvedély, a balett megfestésének technikáját. Degas belopta magát a balettpróbákra, a színházi előadásokra és kérlelhetetlen szerelemmel festette meg az elcsigázott táncosnőt és a diadalmas primadonnát, a szétszórt kellékeket és a színház dús fényeit.

A párizsi Salon kánonjából kivetett művészek 1874-ben dühből közös kiállítást nyitottak, Degas tíz képpel volt jelen a gegentárlaton, amit egy gúnyos kritikus az impresszionisták kiállításának nevezett el. Hatásosan. Bár a csoport később a Függetlenek, "Indépendants" nevet használta, a világ impresszionistának hívja tagjait. Degas, bár nem tartotta magát impresszionistának, barátaihoz haláláig hű maradt, anyagilag is támogatta őket, ő volt a jótékony és mértékletes, pénzes nagybácsi, aki sosem nőzött, nem ivott, nem kábult el. Csak festett.

Az első alkotás, melyen Degas "hangja" már megszólal, épp egy balett-kép, a Táncosnők a korlátnál. A század hetvenes éveit Degas ennél a témánál töltötte. Vázlatok, részlettanulmányok százai bizonyítják a precizitás, elmélyültséget és alázatot. 

Ekkor járt nála Edmond de Goncourt, író, aki ezt jegyezte föl naplójába: „A tegnapi napot egy Degas nevű furcsa festő műhelyében töltöttem. A különböző irányzatok felé tett tematikai próbálkozások és kitérők után a jelenkorba szeretett bele, amelyből a mosónőket és táncosnőket választotta ki. Alapjában véve ez nem is olyan rossz választás”. 


A Balettpróba a színpadon című képet a kritikusok szétszedték az első, 1874-es kiállításon. Szerintük nem volt elég színes, nem volt elég dinamikus, szürkének és egytónusúnak tartották. Degas nem adta föl, egy évvel később újrafestette a Balettpróbát. Most két változat is megtalálható a gyűjteményben, s való igaz, az egyik sokkal élénkebb színekkel ejt rabul. 

S hogy miért festett negyedszázadon át táncosnőket, balerinákat egy férfi, akinek sem szeretőjéről, sem feleségéről nem tud a történelem?  „Mert csak náluk találom meg az ókori görögök gesztusait…” - válaszolt erre a kérdésre maga a művész.