Idézeteket olvasgattam nyáridei kínban (ezt megígérem, hogy nem ecsetelem tovább, no panaszkodás, no áhítozás, úgyis mindjárt a tengerparton ülök, meg benne is), amit csak úgy szoktam, hogy minimum két excelt kinyitok fölé, vagy gyorsan pörgő híroldalakat, nehogy kiderüljön, hogy aforizmavadászatra indultam, mert olyat mélyérzésű, gondolkodó ember nem tesz. A tanult lány sokat olvas és magának rakja össze a világ darabkáit, nem kontextusából kiragadva vagdalkozik más (forrásjelöletlen, nodepláne) bölcsességével.
Vallok és most használom is a másét: meghökkentő gondolatok következnek a táncról, amit vagy a szerző személye vagy a gondolat érdekessége emelt ki a mondatóceánból.
"És legyen elveszett minden olyan napunk, amelyen legalább egyszer nem táncoltunk, És legyen fülünknek hamis minden állítás, ha nem csattan fel vele együtt legalább egy kacaj."
Édes, kedves gondolat, bár el is osonna a fül mellett, ha nem egy olyan kaliberű gondolkodó írta volna le, mint aki tette, s akiről ilyesfajta hedonizmust nem tételeznénk föl. Nietzsche a szerző.
"A szép mozgás a szem muzsikája." Anatole France összefoglalja, miért kell táncot nézni.
"A lány, aki nem tud táncolni, azt mondja, hogy a zenekar nem tud játszani." Ez a zsidó közmondás persze jócskán túlmutat a táncon és a mozgáson (ahogy maga a tánc is, egyébként), a beismerésről és a hárításról beszél. És milyen finoman.
"A hátsód rázásával környezetbarát leszel." David Byrne mondta, de nem magyarázta túl. Nem is kell.
Végül, de nem utolsó sorban:
"A tánc a nőknek nőiségük,a férfiaknak férfi mivoltuk megélésének egyik lehetősége..." Aziza gondolata nem újszerű, mégis mankó lehet azoknak, akik ezt elfelejtették. És egy képsor Azizáról, hogy egyértelmű legyen, ő valóban táncol.
