Igazi "danseur noble", a "mindig herceg", akiért dobognak a balerina szívek, és aki féltve őrzi is e törékeny szíveket. Balázsi Gergő Ármin egyszerre szereti is, hogy évek óta a hős szerepében lép színpadra, egyszerre vágyik is arra, hogy más karakterben is megmutathassa tehetségét. A Magyar Nemzeti Balett principálja bekerült a Fidelio Kult50 válogatásába. Portré

balázsi gergő ármin

Fotó: Fidelio

 

A Fidelio 2017-ben indította el a Kult50 – A kultúra 50 arca kiadványát, amely mindig az előző év kiemelkedő művészi, kulturális teljesítményei alapján mutatja be azt az ötven kulturális szereplőt, akikre itt és most érdemes odafigyelni. Idén már tíz kategóriában jelölhettek a különböző szakmai szervezetek, valamint a közönség, a jelöltek közül pedig a kategóriákhoz tartozó védnökök és a Fidelio szerkesztősége közösen választották ki a kultúra ötven arcát. (A teljes listát itt lehet elolvasni.)

A tánc kategória védnöke Lőrinc Katalin táncművész volt, Balázsi Gergő Ármint pedig a Magyar Nemzeti Balettben nyújtott teljesítményéért emelték ki a 2020-as Kult50-ben. A Fidelio az 50 művészről közöl egy portrésorozatot.

 A danseur noble jelentése: hősi szerepek alakítására alkalmas, „nemes” stílusú, klasszikus balett-táncos. Keresve sem lelhetnénk találóbb leírásra a Magyar Nemzeti Balett vezető szólistájára, Balázsi Gergő Árminra, aki nemcsak a színpadon, de a való életben is hercegi emelkedettséget áraszt - 

írja a kulturális magazin. 

Balázsi Gergő Ármin dacára annak, hogy fiatalon sokkal jobban szeretett focizni, viszonylag korán eldöntötte, hogy a klasszikus balettet fog tanulni. Ebben sokat segített, hogy a bátyja a Magyar Táncművészeti Egyetemre járt, és 2005-ben ő is sikeresen felvételizett. Legfontosabb mesterének Dózsa Imrét tartja.

2014-ben „Az év legjobb végzőse" címmel a zsebében fejezte be tanulmányait, és a Magyar Állami Operaházban kapott szerződést. A következő években pedig rengeteg díjjal jutalmazta a szakma: ő lett "Az évad legjobb pályakezdő táncművésze", majd tavaly "Az évad legjobb férfi táncművésze", és a Junior Prima díjat is megkapta. Felesége szintén a Magyar Nemzeti Balett magántáncosnője.

balázsi gergő ármin

Fotó: Sarvady Mátyás 

Idén szeptemberben Hans van Manen Trois Gnossiennes című darabjában láthatta a közönség a színpadon.