Alig másfél éve dolgoznak mestereikkel, de életük első versenyén máris felállhattak a dobogó legfelső fokára. A Magyar Nemzeti Balettintézet növendékei a bécsi VIBE balettversenyről a különdíjak mellett három első és két második helyezéssel érkeztek haza.

Fotó: Radina Dace

Minden felkelésben a mozdulat a táncig visz, még ha recseg vagy ropog is, a mozdulat, ahogy kinyújtóztatod elgémberedett, álmokba merevedett tagjaid, lükteti, hogy most kelés, kellés van, kellések. Puritánok. Koponyára szorított jelenlétek, színes tejjel lágyított karcos kávék, forró vízsugárral szétmasszírozott izom-tiltakozások, ruhába bújtatott meztelenségek, mind, mind egy nagyon hétköznapi, mindennapi, hétfőtől vasárnapig tartó táncba visznek. Egyszerre befelé és kifelé, a vezényszavakkal ölelt teendőkig, most kinyújtod, aztán kigondolod, aztán elernyeszted és elengeded, most megfeszíted és rámosolyogsz, tovább feszíted és vicsorogsz, meghajlítod és gurgulázol, kifújod és eltemeted. Tisztán, egymástól elválva a feladatok mind megannyi apró táncetüdök, gyakorlások, puritán feketén, gödrös-ráncos, fekete szemek alján megbúvó kis fénycsíkok. Pina Bausch. Kiről lehetne beszélni másképp így?

Bauschra hivatkozni merész, ha az ember nem születik azonnal Bozsik Yvettenek például és nem veti oda Euridikét némi gondolkodás után Orfeusznak. Wisława Szymborskára sem könnyebb, a "költők Mozartjának" becézett irodalmi Nobel-díjas lengyel írót idézni humort, iróniát és imerettel teli mély emberséget feltételez.

Mindezt röviden.

Ha felolvasnám, ez sem volna több, mint 1:05. 

De nem is kell több egy táncfilmhez. Még egy jó táncfilmhez sem. 

Ráadásul van, akinek 1:08 alatt sem megy többet mondani. 

December 31-ig tart egy alig fellelhető táncfilmverseny a Daazo.com-on. Hátha valaki többet mutat majd, mint Bausch és Szymborska.

Wisława Szymborska: Hagyma 

A hagyma az egész más. 
Neki nincs belseje. 
Ő ízig-vérig hagyma, 
a hagymaság teteje. 
Kívülről hagymaforma, 
velejéig hagymányi: 
ha magába néz, nem fog 
semmi ijesztőt látni. 

Mibennünk idegenség, 
alig bőrlepte vadság, 
intern inferno rejlik, 
anatómia grasszál; 
a hagyma bent is hagyma, 
csavaros zsigerű, 
sokszoros meztelenség, 
legmélyig önszerű. 

Vitathatatlan lét ő, 
sikeres mű a hagyma, 
a nagyobbnak a kisebb, 
csökkenő a tartalma; 
elsőben második, majd 
harmadik, negyedik van, 
centripetális kvintett, 
kórusba álló visszhang. 

A hagymánál ékesebb hast 
nem látott a világ. 
Ön-dicsőségére körül- 
glóriázza magát. 
Bennünk: idegek, nyálkák, 
zsírok és rejtelmesség, 
s nekünk nem adatott meg 
a hülye tökéletesség.

(Kerényi Grácia fordítása, köszönjük neki)

Bajban vagyok a versenytánccal: művészetnek merev, sportnak túl kecses. Végül meggyőzöm magam, az RSG vagy a jégtánc is sport. Vagy tánc? A műfaj nyugtalanító kettőssége a Csillag születik most futó évadjának egyik március végi adásában birizgált fel ismét. A Latin Carneval olyat mutatott, amiből éppen azok a zavaró kis nüanszok hiányoztak, így önfeledten veszíthettem el a sportnéző attitűdöt. Maradt a puszta szórakozás.

A versenytánc per definitionem - feltéve, ha a Nemzetközi Olimpiai Bizottság állásfoglalását szabálynak fogadjuk el - sport. Erőnlétet, rugalmasságot, jó állóképességet igénylő mozgásforma, amit mérhető állagúra rendeztek, így versenynek is megteszi.

Néha ijesztően kicsavart és minden ösztönösségtől megfosztott, kicsontozott táncnak tűnik, máskor bravúros együttműködésnek, hihetetlen figyelmet igénylő, aprólékosan kidolgozott mestermunkának. De lehet ez akár a béna és a profi közti metszésvonal laikus megfogalmazása is.

Viszont a Latin Carneval pont a kényes kérdésekre adott megnyerő válaszokat: hogy tényleg muszáj minden standard táncosnak ugyanúgy öltözni, ugyanúgy mosolyogni, vagy hogy valóban valamilyen kényelmetlen fintorba ágyazva kell hangsúlyozni a nőiességet vagy a férfiasságot? A válasz egy üdítő és meggyőző nem. Bár a szabályzatban viszonylag sok tétel indokolja ezt a kényszerességet.

A ruházat például sarkallatos kérdés: ha nem szabályszerű, ki is zárhatják a táncost a versenyből (mint minden tisztességes sport esetében). Minden versenyen ott ül egy döntnök, aki azt vizsgálja, hogy az adott ruha vagy figura, a korosztályhoz, és kategoriához mérten szabályos-e.  A kezdő, azaz D osztályban a ruhára nem lehet flitteres, strasszos, sem csillogó például. De éppen ennyire fontos az is, hogy az adott osztályban milyen figurákat táncolhatnak a párok. Erre jött létre a figurakatalógus intézménye. Nagyszerű találmány.

Minden társastáncnak megvannak a katalógusba rendezett alapfigurái - az angol keringőtől a cha-cha-cháig. Standard tánc az angol és bécsi keringő, a tangó (hiába argentin eredetű), a slowfox és a legcukibb, a quickstep.

Külön csopotrba tartoznak a a latin-amerikai táncok: az afrikai eredetű szamba, rumba,mambó és a jazz-kor hagyatéka, az afro-amerikai gyökerű onestep, jimmy, charleston és black bottom. Kihagyhatatlanok.