Twins, ikrek. Frenák Pál 2009-es koreográfiája új életre kelt a Nemzeti Táncszínházban úgy, ahogy még soha korábban - az ikerpár most egy férfi és egy nő. Mégis megmaradt annak, ami eredetileg volt: a tudatalatti megfigyelésének. Kereshetné és találhatná a férfiban a nőt, a nőben a férfit. Mégsem teszi. Ez a hiány pedig eltörpül a hatás mellett, a sokszor nyomasztó, néha kedvesen, máskor durván állatias önértelmezés súlya mellett, ami az eredeti Ikrekből is kitörölhetetlen emlékként maradt meg.

fotó:Nemzeti Táncszínház

Kéthavi hovamenjek után végre itt a szeptember és beindul a színházazás, igazi darabokkal, igazi fekete vagy fehér táncszőnyegen, semmi kültéri csindradratta, csak a belső világok intimitása. Jól vagy rosszul persze, de se szúnyog, se kirakodóvásár, hanem olyan színházas együttnézzük, együttvagyunk érzés. Mit érzés, szárnyalás meg belefulladás, pörgés-forgás. Juhhé...

A Trafó a Hymennel nyit, Frenák Pál társulatának esküvőtrancsírozó darabjával (kissé ironikusan az élettől, e sorok írójának meghiúsult násznapján). Mi már láttuk, de Frenák mindig átír és felújít, szóval nem kizárt, hogy újra megnézzük.

A Nemzeti Táncszínház egyelőre csak beengedi a nézőket a kulisszák mögé, a Kulturális Örökség Napján. A program teljesen ingyenes, ráadásul ezen a hétvégén olcsóbban lehet jegyet venni az előadásokra. A nemzetisek sem premierrel indulnak, az első előadás szeptember 20-án lesz, a Duna Művészegyüttes Táncváltozásai kerülnek színpadra.

A MU színház belecsap, ahogy szokott. It's going to get worse and worse and worse, my friend, Lisbeth Gruwez tánca és koreográfiája már bejárta a fél világot, végre nálunk is el lehet csípni. Amit a Mario és a varázslóban elolvastunk, most megnézzük. A kérdés: hogyan lehet a beszéd ennyire hatékony fegyver. Még erősebb felvetés pedig: hogyan lehet védekezni ellene? Egy ultra-konzervatív amerikai televíziós prédikátor, Jimmy Swaggart beszédét dolgozta föl Gruwez, testbe foglalja a prédikálás mámorát, ezt az eksztatikus beszédet. Az eredmény? Ami a beszélő szavain át barátságosan közelít, már kétségbeesésként csapódik le a közönségben, míg végül a prédikátort mozgató valódi erő is felszínre tör: az erőszak.

Szeptember 19-én pedig elkezdődik az L1danceFest (a néhai L1 Kortárs Táncfesztivál), ami beszélgetésekkel, workshopokkal és előadásokkal várja a közönséget. Idén rengeteg külföldi produkciót is sikerült idehozni, tiszteletét teszi Chile, Csehország, Dánia, Hollandia, Japán, Lengyelország, Nagy Britannia, Németország, Svájc, Svédország és az USA is.

A táncmániásoknak (éljenek soká) a tavasz igazi kezdetét a táncefsztiválok jelzik.  Mint rendes embernek fák mélyén az ibolya, vagy a mezőn a százszorszép, olyan ez a mozgásszínházba habarodott elvetemülteknek. Először a budapesti, aztán a veszprémi, és a tavasz fehérhúsú derekán pedig a győri. Bár a veszprémi szegény imbolyogni szokott a programok egén, de idén is drukkolunk, hogy a Keleti Éva fotóján tizenéve magát hirdető fesztiválprogrammal legyen tele a királynék városa...Mégiscsak Veszprémben kezdődött.

A Budapest Táncfesztivál április 24-29 között rabolja el a családtól és a munkától a kortárs tánc szerelmeseit. Az idei durranás a Compagnia EgriBiancoDanza lesz, Susanna Egri vezetésével, aki az olaszok egyik legkedveltebb és legismertebb koreográfusa. Budapestre három darabbal érkeznek: a Da nobis pacemmel, a Menyegzővel, és az Amor di Mundoval. Utóbbi a nemrég elhunyt fantasztikus énekesnőnek, Cesaria Evorának állít emléket.

Megnézhetjük Hámor József koreográfiáját, a Gangaray Dance Company előadásában, Mein kleiner Blumengarten címmel. Már próbálnak, ezt bizonyítják Boda Gábor képei...

A kalsszikus vonal kedvelőinek is lesz egy-két jó estéjük: a fesztiválon hét kivételes koreográfiával lesz jelen a South Bohemian Ballet és a Ballet Prague Junior, akik többek között a világhírű cseh koreográfus, Jiří Kylián Un ballo című művét hozzák sőt a legismertebb Maurice Ravel-mű, a Bolero újraértelmezését is színpadra viszik, Egerházi Attila koreográfiájával. A videón még lent van a függöny, a fesztiválon gördül föl...

De olyan előadások is bekerültek a programba, amelyeket már láthattak a premier-hívők, ilyen a Badora Társulat Rómeó és Júliája, Frenák Frissonja, a Budapest Táncszínház Sec-je, Bozsik Ezeregyéjszakája.

A tánc világnapján - amit 1983 óta Jean-Georges Noverre születésnapján tart a táncvilág - gálaest és örömünnep. Tavaszra föl!

Könnyűtiszta, testetlen, tüll esküvői ruhák keringőznek vadidegen férfiakkal, azok próbálnak a középiskolai szalagavatón tanultakból odavarrni néhány lépéskombinációt, valahol az angolkeringő és a palotás között félúton elveszítik a ritmust, a ruhababát, nevetünk, jól van ez így. Frenák Hymenje egyszerre volt nagyon idegesítően sematikus, néhány pillanatra mégis kifejezetten magával ragadó. 

Hymen: az angol szó egyszerre jelent szűzhártyát és nászt - akadályt és fájdalmat, tisztaságot és szétszakítást, vért, elköteleződést, megromlást és elhasználódást.

( „Az ókori görögök Hymenaiosznak, a rómaiak Hymennek hívták azt az istent, akit hol Apollón, hol pedig Dionüszosz fiaként emlegettek. Származása bármennyire is bizonytalan volt, nagy tiszteletnek örvendett, s neve egyszerre jelentette a lakodalmat, a nászt és a dicséretére énekelt éneket" - emlékeztet a koreográfus.)

Egy esküvőn felbukkan a Család, a maga nyerseségében, fogyatékosságaival, mindenki ünneplő alatt rejtegeti apró kis lélektorzulásait éjfélig, de aztán kiszabadulnak a mellkasokból múlt tövises indácskái és felsebzik a rokonok bőrét. Nyomasztó és örömtelen násztánc ez - néha túlzottan is talán.

Az öt szereplő, a család öt alkotóeleme mintha nem tudná pontosan, milyen viszonyban is van a másikkal: nem érthető, ki kinek a pincsije, ki kit gyűlöl és kivel is szeretkezik.

Kerekesszékbe kényszerült testvérük groteszk manírral vágyik a többiek szeretetére, oda nem illésével valami egészen tompa lelki kényelmet biztosítva a nézőnek. De a drámaiság feloldása - mint Frenáknál mindig - most is mesteri: fekete bakancsot húzva gyalogolnak át az aráknak öltözött családtagok minden látszaton. Kimutatják végre, mi pedig nevethetünk végre - mégis feldereng valami hasznos tanulságféle, katarzisféle, valami rendezőelvszerű. Vagy csak egy ötlet, ami sajnos gyorsan elvész. 

Felhangzik viszont Brahms Magyar táncok egyik tétele (konkrétan az ötödik) és végleg elpárolog a varázs. Lehetne ez humoros is, groteszk, vagy eredeti, itt mégis erőltetettnek hat, szövetidegennek. 

Frenák zsenialitását nem ennek a darabnak a dunsztosüvegében fogjuk tárolni- vagy ha igen, az legalább annyit árul el a nézőről, mint amennyit a koreográfusról. A Hymen leleplező akar lenni, de pusztán nyers marad, együttérzőnek mutatja magát, miközben esetlen csak, torkodra akarja forrasztani mély igazságaival a szót, viszont csak elhadarja a lényeget. Kár érte.

Na, bulizzunk tüllben - bakancsban...