Nyolc férfi és egy nő. Nyolc végtelen férfi női szemmel végesre szűkítve. Nyolc férfi egymást tökéletesen értő és követő univerzuma – szeretetteljes üvegbúrában, vitriolba mártott elemző és kutató elmével miszlikre aprítva. Mi a maszkulinitás? Mi a férfiasság? Ezt kérdezi Palle Granhøj a Men&Mahler címet viselő koreográfiájában.

Kecses, diszkrét fekete ruhába bújtatott, mégis nagyon nőies és finoman erotikus narrátorunk vezet termetéhez hasonlíthatóan hajlékony és lágy hangján végig a férfi-kutatásokon, hol naivitást mímelő, okos szövegeivel, hol a koreográfiától távolító szólóénekével. „Mindig annyira vágytam arra, hogy csak néhány napra férfi legyek!” – hangzik el a felütés, csodálattal és izgalommal vegyes hangon, majd ebben az ámulatban tart minket a legtriviálisabb erőszakoknál, a legbanálisabb kanoskodásoknál, a legállatiasabb önkielégítéseknél és a legfájdalmasabb elhallgatásoknál.

Dorte Petersen - aki a szövegeket saját mag írta a nyolc hetes próbafolyamat során – olyan nézőpontot ad, amit réges-régen lereszeltek már a hétköznapi konfliktusok, a nemek egymásra utalt értetlensége, a sztereotípiákra építő kölcsönös lehülyézés. Őszinte, fennkölt vágyat a férfi természetének megértésre – és a fennt tükrében persze gnóm és kínosan vicces a lent, a női puhaság és megértés nézőpontjából finoman szánalmas, mégis szerethető az maszkulin nyerseség és erő.

Granhøj úgy karikíroz, hogy közben nem sért. Nincsenek hősök, sem antihősök, nincs jó és rossz. Vannak a férfiak, akiknek fontos, hogy erősebbek legyenek a többi férfinál, a férfiak, akik nem beszélnek érzésekről, magányról vagy bánatról, nem beszélnek szexuális problémákról vagy csalódásról, impotenciáról pláne nem, férfiak, akik egymás bicepszéhez és hasizmához mérik a magukét, akik rituálékhoz kötik férfiasságukat, és nők – vagy a nő – aki ezt egyáltalán nem érti. Nem is értheti, hiszen szókincsében nincsenek ezek a szavak, fogalomtárában nem léteznek ezek a gondolatok.

Mikor saját szókincsével fejezi ki, amit lát, szükségképp nevetségessé válik a világ. A férfiak világa és a nők világa egyszerre. Megértjük, amit megérthetünk, hogy megérteni nem érthetjük meg, legfeljebb vágyhatjuk a másik nemet. És ezt Karinthy már olyan tökéletesen megfogalmazta nekünk.

Nemzeti Táncszínház, szeptember 22.

Mi történik, ha összezárunk nyolc hétre nyolc különböző országból származó pasit egy énekesnővel és minden áldott nap megpróbáljuk teljesen szétzilálni a munkájukat, megszaggatni az idegrendszerüket és kikergetni őket saját védvonalaik mögül? Bármi megtörténhet, mégsem történik semmi, ami nem emberi - sőt, csak az történik, ami nagyon is férfias.

Kiderül, hogy mi a férfi. Nyers erő, agresszió, hatalomvágy, uralkodás vagy épp ellenkezőleg, figyelem és tapintat? Mi lesz a nővel: beáll játszótársnak vagy hipnotikus csáberejével egymásnak ugratja a nyolc hímet? Ha utóbbi, hányan élik tól ezt a nyolc hetet? Nem új valóságshow indul, hanem egy évtizedes kísérletezés ért végére a Men&Mahler színpadra vitelekor. Nemzeti Táncszínház első őszi premierjén kiderül, mi történik, ha a nyolc férfi táncművész, ha a folyamatot egy koreográfus manipulálja és ha az egész idő alatt Mahler lágyan szomorú, selyemérintésű muzsikája szól.

Ebben a férfiuniverzumban a nyolc izmos, ruganyos test egymáshoz és egy raklaphoz szíjazva próbál erőt mutatni, megmaradni maszkulin archetípus nemes képviselőjének a legdurvább beavatási szertartások idején is.

Az aarhusi Granhøj Dans művészeti vezetője, alapítója és koreográfusa, Palle Granhøj az obstrukció technikájának fejlesztésén dolgozik már húsz éve. Módszerének lényege, hogy akadályozza a táncost a mozgásban, kiköti, tárgyak közé szorítja, vagy kevésbé fizikai módon, de kizökkenti a flowból. Az akadály leküzdése a művész újabb és újabb rétegeit nyitja meg - legalábbis a dán koreográfus szerint -, s reflektor elé már a legbensőbb mag és az aktuális érzelmi állapot kerül. Granhøj nem szép kompozíciókat akar a színpadon, hanem igazi, hús-vér, élő férfiakat és nőket. Nem paravánok mögött suttogó félelmeket és fájdalmakat, hanem megélt színpadi jelent, nem smink mögé lapított érzelmeket, hanem a hétköznapok élményeivel átitatott arcokat.

Részlet a Granhoj Dans Dance Me To The End On/Off Love című előadásából.