Hacsak a hétvégi cudar hideg el nem űzi, a március 15-i ünnepen nem maradunk modern tánc nélkül. Már az, akinek van kedve kipróbálni, mi is az az orkesztrika. 

A mozdulatművészet, azaz az orkesztrika már csak azért is izgalmas épp ezen a napon, mert kifejezetten hazai "találmány". Szülőanyja, Dienes Valéria, aki Párizsban megfertőzött az intuíciók erejét hangsúlyozó bergsoni filozófia, hazatérte után új útra terelte a magyar táncművészetet. Belehabarodott Duncanbe és kitalálta az új táncpedagógiai rendszert, az orkesztrikát. Az elmúlt száz évben ezerféle irányban nyílt ki a hazai táncművészet, de Dienes módszere tovább él - a Magyar Mozdulatművészeti Társulat gondozásában. 

A társulat Még 1 Mozdulatszínháznéven alakult meg 1995-ben a "klasszikus" magyar modern tánc megőrzésére. Gondolkodásuk és filozófiájuk egyszerre klasszikus és tradícionális, egyszerre progresszív és modern. Így is tanítanak: tanárról tanítványra száll a módszer és a tudás. Nincs közvetítő, nincs tömegképzés. 

fotó:Frank Yvette

Az M1szárnyai alatt aztán felnőtt egy különleges és szokatlan képződmény, a mozdulatkórus. A Fenyves Márk vezette csoport az ókori görög sorstragédiák hangulatát idézi - miközben a hazai orkesztrikában kialakított hagyományokat követi. Mert - bár mára kikopott - a Dienes-iskola alapvetően tánckórus-koreográfiákra épült.

A hétvégi tanulós-nézelődős táncszínházi program a nemzeti lobogó köré épül: lesz minden órában bemutató a kertben, tánctanítás az előcsarnokban, két kiállítás és be lehet sasszézni a kulisszák mögé is. A Képes zászlók elregélik, mi a szabadság, a jazzfotók pedig megmutatják, hogy is kell azt csinálni. Aki tánccal márciustizenötödikézne, masírozhat a Várba.

Még nem voltam tizenhat, amikor belógtam, a gimi háta mögötti kerten át settenkedtünk ketten, egy azóta komoly irodalomtanárrá izmosodott sráccal, rákacsintottunk a jegyszedő nénire, közöltük, hogy a zenekarhoz tartozunk és beengedett fátyolnyi bizalmatlansággal az arcán - így kezdőött az első táncfesztiválom, Veszprémben.

Aztán így maradt a legszebb fotó Keleti Éváé, amivel ez a posztfolyam is indult, a legkedvesebb színházas éjszakák, összekuporodva a Kamra második emeletén, hagyjál lógva a színpad fölé, így maradtak leggyönyörűbbek a fekete esték a Közép-Európa Táncszínházról vitatkozva, Juronicsot kritizálva vagy éppen Bozsik Yvetten rágódva, így váltak testté a legfontosabb érzelemsejtek. Hogy amikor elkezdődik, minden íze feltolul és nyűglődöm, ha nem lehetek ott.

A királynék táncvárosában, ahol először láttam Ladányi Andreát és Frenák Pált, Bozsik Yvettet, akkor még színpadon, babákat ölelve és dobálva. Idén ismét fellép Ladányi, Frenák nem, de Duda Éva és Bozsik társulata igen. Tulajdonképpen minden a helyén, pláne a borozás a Szürkében. Mert a Szürke is a régi.

A hétvégére maradt idén PR-Evolution, Ladányi (ma este tízre), a Bloom!, egy koncert és eredményhirdetés.

Sovány vigasz a régvolt egy hét tömény táncőrületért, még ha a szívet melengető jegyszedő nénis bizalmatlanság a régi is. Pedig azóta már veszek jegyet.