A szerelembe jobb belehalni, vagy a megcsalatásba? Netán a megcsalásba? A Lidércek láttán kétség sem fér ahhoz, hogy kegyetlenebb annak a sorsa, aki átvert menyasszonya köt gúzsba a síron túlról, mint azé, aki a bánatba szomorodva szárad el. Az igaz sorsa együttérző halál, a gazé viszont magányos, dühödt pusztulás. Még akkor is, ha Feledi koreográfiájában sem a dühnek, sem őszinte megbánásnak vagy gyötrelemnek nyoma sem volt.

A kortárs Le villi (Lidércek) megtartotta Puccini erejét és zenéjét, sőt a díszlet tisztaságát és emelkedettségét is, mégis távol került a drámától, a nyöszörgős, tele tüdővel sikoltó érzelmektől. Ami lehet koncepció (ismerve Feledit, az), de lehet a premier izgatottsága akár. Bármelyik, figyelemre méltó. 

Utazás a hófehér szürrealitásba, az érzéketlen érzelmekbe, a testek nélküli szexualitásba - minden, ami megfogalmazódik a két felvonás alatt paradox, bipoláris és ellentétes. A szenvtelenség elviselhetetlenné teszi a halált, hiszen nincs miért elveszni. Nincs mibe beledögleni. Nincs szerelem - erre ébreszt rá kissé fanyar humorral Feledi, akárhányan képzelik az ellenkezőjét. Vágy és szex persze van, de annak meg egy idő után vége szakad (és úgyis a testének kiszolgáltatott férfi húzza a rövidebbet).

A Lidércek forgatókönyve egyszerű: a férfi beleszeret a nőbe, feleségül kéri, majd elutazik. Az út alatt egy csábos, dúskedvű szirén elcsavarja a fejét, belesüketül a vágyba, s felad mindent. A szomorú ara elszárad otthon a kertben, s lidérccé változott hófehér-szűz lelke csatlakozik a vérszomjas megcsaltak csapatához. A férfit kihajítja a megcsömörlött, új prédára vadászó kéjnő, s az leszegett fejjel, behúzott taggal bandukol vissza asszonyához. Egy erdőn át. Ahol az éjszaka derekán körbe ölelik a lidércek és halálba táncoltatják. Tragédia.

Puccininél nem vitás, hogy a dög, megbízhatatlan, erkölcstelen férfi a hunyó, s méltó a büntetés. Feledi esetében azonban - bármennyire is a zene viszi a hátán a darabot - csupa lezáratlansággal találkozunk, majd megszeppenve emésztgetünk. Nagyon úgy látszik, hogy a lánykérésnél van a baj. Aztán a szirén megszeretésénél. Aztán a bűntudatnál. Minden végzetes döntés egy érzéssel, egy beleszeretéssel kezdődik.

S már jóval a halál előtt vége van így az életnek.