A Bodas de Sangre (Vérnász) 1981-ből. Ha egyszer megnézed, minden éjjel, mikor cipőtalpak dobognak az ablakod alatt, ezzel álmodsz tovább.

Federico García Lorca 1933-ban egy, a spanyol lapokban megjelent rendőri hírből írta Vérnász című drámáját. A hír ez lehetett: egy falusi menyegzőn, a templomi szertartás után, a tánc forgatagában elrabolta a menyasszonyt korábbi udvarlója. A szerető nős, egy gyermek apja. A hoppon maradt vőlegény férfitársaival együtt, lovon indult a pár után. Egy erdőben rájuk is talált, ahol a két férfi bicskát rántott, és egymásra támadt. A viadalban kapott döfésekbe mindketten belehaltak. 

Klasszikus Rómeó és Júlia történet, színpadra, vászonra kívánkozó. Ráadásul azt a társadalmi feszültséget is tükrözi, amit akkor Spanyolország átélt: a régi és a modern közötti halálos ellentétet. (Gyakran társítják a Bernarda Alba házával és a Yermával, s így együtt a Spanyol föld trilógiájának hívják őket.) A régi morál, ami vagyon és rang alapján osztott feleséget férjnek együtt élt, pontosabban nekifeszült a modernnek, ami a szerelemre és az egyéni döntésre bízza a választást. A régi udvarló szegény volt és kaszton kívüli, a férj viszont módos, megfelelő választás. De a szenvedély elragadja a szerelmeseket, a lagzin újra fellobban a vágy és elszöknek. Ez minden dráma alapja: szenvedély és hübrisz. 


A Vérnászban összeölelkezik a klasszikus görög tragédia és a modern népi drámának. Itthon Szokolay Sándor írt belőle - nemzetközi elismerést is kiváltó - operát, Carlos Saura rendezésében pedig Antonio Gades és a világ táncművészetének élvonalába tartozó együttes vitte filmre, 1981-ben. Valamelyik éjjel biztosan vetíti a köztévé, ki tudja.

Ebből a filmből mindent meg lehet tudni a spanyolokról, a drámáról, arról, hogy mi is a "garbo", a mozdulatok büszkesége, kevélysége, gőg és pátosz, fegyelmezettség és gerincmenti erő, spanyolosság. Amit Saura a többi filmjében is használ, amit olyan rendkívüli módon foglamaz meg.

Drámaiságban persze a Carmen (1983), a gyönyörű de igencsak laza erkölcsű cigányleány története sem marad el a Vérnász mögött.

Saura persze nem táncfilmekkel kezdte. A madridi Filmművészeti Főiskola diákjaként fotózott, majd újságírásra adta a fejét. 1955-től rövidfilmeket rendezett, csak 1963-tól döntött a játékfilmek mellett. Ami pedig minden snitten látszik: Luis Bunuel tanítványa.

Az idén nyolcvan éves rendező első filmjei még a Franco-diktatúra idején készültek. A Csavargókat (a két főhős a szegénység és a kilátástalan élet elől menekülve torreádornak áll), a Franco-rezsim évekre betiltotta. Ezt követte az 1964-ben készült, egy andalúziai betyár életét elmesélő Banditasirató csúfos bukás lett. De Saura ekkor találkozott Elías Querejeta producerrel, aki teljes alkotói szabadságot biztosított számára: első közös filmjük, a Vadászat című thriller számos nemzetközi díjat söpört be, ezt követte a Cria Cuervos (Nevelj hollót), mely az 1976-os Cannes filmfesztiválon külön díjat kapott, majd az Anna és a farkasok, és az Elisa, vida mia.

A filmek központi alakja Geraldine Chaplin, Carlos Saura akkori élettársa, aki nem mellesleg Charlie Chaplin lánya.

 A nyolcvanas évektől azonban szinte kizárólag táncfilmek forogtak: A Vérnász, a Sevillanas, a Flamenco, vagy a legutolsó, a 2007-es Fados. Amelyekben általában a zseniális Paco de Lucíával és Antonio Gades táncművésszel dolgozik együtt.

Saurát a kilencvenes évek átalakulásai sem hallgattatták el, mikor a spanyol filmet már Pedro Almodóvárral azonosította a nemzetközi közönség. 1990-ben forgatta a spanyol polgárháború idején játszódó Jaj, Carmelát,1999-ben pedig számos díjat nyert a Goya című filmmel, ami a festő bordeaux-i száműzetésben töltött éveit mutatja be.

A 2001-ben forgatott Bunuel Salamon király asztalánál című film pedig már egészen más stílust képvisel, kilépés ez a tánc világából, tisztelgés a mester előtt. A történet is szürrealista: az 1983-ban elhunyt Bunuel 2002-ben megbízást kap egy film elkészítésére, amelyben fiatalkori önmaga, Garcia Lorca és Salvador Dali Salamon király egykor Jeruzsálemből elrabolt asztalát keresik Toledóban. De szerencsére visszatért a tánc, Flamenco képében.