Középiskola végére általában eldől, hogy ki lesz az, aki a filmeknél és a színházban a rendezőt és nem a főszereplőket, táncelőadásnál pedig a koreográfus nevét jegyzi meg. Ők azok, akik mély szenvedéllyel kötődnek ehhez a világhoz és tíz év múlva is tudják, melyik darabot hol játszották, és melyik évben rendezte a Zsótér azt a darabot, amiben, vagy melyik Keveházi-darabot vitték ki a Margitszigetre. Mert ez egy egészen különleges, misztikus világ, ahova csatlakozni csak a hierarchia ismeretében lehet. A hierarchia egyetlen csúcsa, a darab királya pedig a rendező, vagy táncelőadásnál a koreográfus. Ő a kicsi Isten (nem is olyan kicsi), a Megmondó, a Bíró és a Végrehajtó egy személyben. Hogy közülük kik a legjobbak, az a kérdés.

Maurice Béjart végzett a lista tizedik helyén. A nagy francia koreográfus 2007-ben távozott az élők sorából, munkásságának közel hat évtizede alatt a férfi balett újraélesztésén dolgozott. Béjart nem használt díszletet és kosztümöt, darabjainak nagy részében a sötéten páráló elmúlást igyekezett elfogadhatóvá tenni.

Kilencedik az afro-amerikai Alvin Aily, a New Yorkban működő Amerikai Táncszínház alapítója. A világ kulturális nagykövetének tartották, mert darabjaiban ötvözte a klasszikus balettet a kortárssal, mindezt az afrikai tánckultúrával, sőt, a 20. századi diszkótánccal is. AIDS vitte el, 58 évesen.

Sir Frederick Ashton a nyolcadik helyen toporog. Ashton története szívbemarkoló: az ecuadori Guayaquil központjában született a Las Peñas nevű művész-negyedben. 13 évesen meglátta a fantasztikus balerinát, Anna Pavlovát táncolni a limai Városi Színházban, s eldöntötte, balettművész lesz. Sajnos túl későn kezdett táncolni, és fizikuma sem volt rá igazán alkalmas, ezért úgy tűnt, föl kell adnia szerelmes tervét. Amíg egyszer csak rá nem ébredt a környezete, hogy igazi koreográfus-szeme van, s színpadra vihette első darabját. Így lett a világ egyik legjobbja - és a brit balett szülőatyja.

Hetedik Kenneth MacMillan, aki a brit Royal Balett táncművészeként vívta ki magának a szakma elismerését, hét évig igazgatta is a rangos együttest. Szívrohamban halt meg, a színpad backstage-ében, miközben a nézők az általa koreografált Mayerlingben gyönyörködtek. A darab végén Jeremy Isaac, az akkori igazgató fölment a színpadra, s annyit mondott: "Arra kérem Önöket, főhajtással és néma csöndben hagyják el a színház épületét."

Dél-afrikai származású koreográfus végzett a listánk hatodik helyén: John Cranko. Fokvárosban végzett balettművészként, ott is kezdett el dolgozni és tanítani, néhány év leforgása után azonban London elclsábította. Világszerte elismerték és hívták, évekig dolgozott például a Stuttgart Balettnél. Cranko első darabja a humoros-szatirikus Pineapple Poll volt. Cranko pedig egy transzatlanti repülőúton halt meg, bevett egy altatót, ami allergiás rohamot váltott ki, s ebbe fulladt bele.

Végre egy női koreográfus: az ötödik Agnes de Mille. De Mille New Yorkban született, ráadásul a reflektorfény közvetlen közelében, hiszen nagybátyja és apja is hollywoodi rendezőként dolgozott. Nagyapja pedig a híres közgazdász, Henry George volt. De Mille kisasszony színésznőnek készült gyerekkorában, csak csúnyaságára hivatkozva eltanácsolták, ezért minden fölösleges energiáját a táncba ölte. Húgát épp ekkor íratták be klasszikus balettre, így Agnes is bekapcsolódott, s rögtön kiderült, hogy bár a ruganyossága és hajlékonysága megfelelne az igényeknek, a teste nem egy született balettosé. El is fordult a klasszikusoktól és elkezdett apja mellett dolgozni, filmbéli táncjeleneteket rendezett, színésznőknek. Az első munkák után (ezeket a jeleneteket egyébként rendre kivágták a végső verzióból) Londonba ment tanulni, ahol Dame Marie Rambert tanítványaként már valóban tehetségesnek, majd kis idővel később sikeresnek is bizonyult. De Mille rengeteg Broadway-darabot állított színpadra, s életen át tartó barátságot ápolt a modern tánc szülőanyjával, Martha Grahammel.